Márai Sánor születésnapjára

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik^[(Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.

Hogy ki volt és milyen volt?

A Grosschmied család nagyon régi, már korai századainkban is tisztes városi rangokat viselő szepességi cipszer (más néven: szepesi szász) família volt. Országos, olykor világhírű jogtudósok kerültek ki nemzedékeikből. Közéleti érdemeik miatt kaptak valaha régen a királytól magyar nemességet a "Márai" előnévvel. Az író nagybátyja, Grosschmied Béni a budapesti egyetemnek olyan tekintélyű jogászprofesszora volt, hogy külföldi egyetemek - köztük még az oxfordi is - vele íratott magánjogi tárgyú tankönyveket. Márai apja is jogtudós volt, nagyon tisztelt kassai ügyvéd. Az író is Kassán született. Az ifjúkori emlékek, a nagy múltú, régóta polgáriasodott város, benne a nagyon kulturált szülői otthon képe, hangulata, polgáralakjai mindvégig alaphangját adták bontakozó, majd terebélyesedő életművének. Ez a világ adja örökségét, ez határozza meg hitvallását.

     A  családi predikátum alapján Márainak nevezte és írta magát.
 
Művelt diákember volt, aki egyaránt ír, olvas, beszél magyarul, németül és franciául. Nem csak az irodalomban és a történelemben, hanem úgyszólván valamennyi tantárgyban kitűnik. Korán műveltnek mondott fiú, aki már a gimnáziumban is kiemelkedett biztonságos verselőképességével. És habár hamarosan kiderültek prózai erényei, prózaíróként tartja számon az irodalomtörténet, majd volt olyan időszak, amikor legtekintélyesebb újságíróink közt foglalt helyet - a költészet mindvégig megmaradt, mint játék, szórakozás, de néha szenvedély. Költői stílusában, ízlésében a Nyugat költőihez, leginkább Kosztolányihoz áll közel, majd erre rétegződtek a Berlinben és Párizsban belélegzett nyugat-európai hatások. Ennek a választékos költészetnek mindvégig jó átlagát képviselte olykor magasabb szinteket is elérve, de élete végső évtizedeiben, a hontalanság magányában néhány nagy elégiája - például a "Halotti beszéd" - fel tudott emelkedni költészetünk legmagasabb ormaiig.

"Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereknek.

Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: „Igen, igen!”

Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene."