1719. április 25-én jelent meg a Robinson Crusoe,
Daniel Defoe (Eredeti neve Daniel Foe) (1660-1731.) angol író, újságíró. Az angol felvilágosodás egyik nagy alakja.
- Több mint 500 könyvet írt. 1660-ban
született kispolgári családban. Édesapja gyertyaöntő, majd
mészárosmester, aki a puritán felekezet szigorúan vallásos szellemében
nevelte fiát. Defoe – iskolái elvégzése után – kereskedő lett:
beutazta Spanyolországot, Itáliát, Német- és Franciaországot. Később
felhagyott üzleti tevékenységével és írni kezdett. Élete nagy részében
politikai újságíróként dolgozott. Majdnem 60 éves volt, amikor elkezdett
regényeket írni. Eleinte főleg vallási, politikai, vita- és
gúnyiratokat adott ki, ő alapította az első angol irodalmi folyóiratot.
Legismertebb regénye, amit az első angol regényként tartanak számon, a
Robinson Crusoe 1719. április 25-én jelent..
A regény alapja valóságos történeten
alapul: Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött egy lakatlan
szigeten, a Chiléhez tartozó Juan Fernandez szigetén. A büntetést
kapitánya rótta rá. Az eset tanulsága, hogy Selkirk a civilizációtól
távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani.
A különös sorsú matróz története mindenkihez eljutott. Defoe személyesen
is találkozott vele, s hetek alatt papírra vetette művét.
Tom Neale története, aki úgy döntött, hogy foglal magának egy üres szigetet....
Suwarrow-atoll
Történetünk hőse, az új-zélandi születésű Tom Neale nem volt mindennapi ember. Ezt bizonyította azzal is, hogy
nem követte édesapja tiszteletreméltó foglalkozását, nem lett számvevő
az egyik új-zélandi szénbányában, hanem jelentkezett a tengerészetnél.
Fűtőként kezdte, s így szigetről szigetre hajózhatott. Nem éppen erre
vágyott, mert a szigetekből legtöbbször csak olajjal szennyezett
kikötőhelyeket, mólókat és különféle hajókat láthatott. Később meg is
unta, letelepedett az egyik szigeten, és afféle falusi boltos lett
belőle.
A fordulat akkor következett be, amikor egy hajóskapitány barátjával
kikötött a Suwarrow-atollon. Ez a híres orosz tábornokról, Szuvorovról, a
Napóleon-elleni háborúk hőséről kapta a nevét. A Suwarrow-atoll
lakatlan terület, mintegy 320 kilométerre van tőle egy lakott sziget. Az
iskolai atlaszban sajnos helytelenül Suwarrow-szigetnek jelzik.
Érdekes, hogy még a térkép készítői sem ügyeltek arra a különbségre, ami
az atoll és az atollon helyet foglaló sziget között van. Az atollok úgy
keletkeznek, hogy a tengerből előbb egy vulkán, egy tűzhányó emelkedik
ki. A tűzhányó körül azután -- a sekély tengerben -- korallok telepednek
meg, és mivel a vulkán kör alakú, a korallok is gyűrű alakban veszik
körül. Persze ne valami apró, Gellérthegy nagyságú vulkánra gondoljunk,
hanem olyan 50-100 km átmérőjű, óriás tűzhányóra, mint pl. a
hawaii-vulkánok. Amikor később a vulkán kialszik, és lassan a tengerbe
süllyed, a korallok a lesüllyedő hegy körül gyűrű alakban tovább
építkeznek. A korallgyűrű egyes pontjai lassan feltöltődnek, növényzet
telepszik meg rajtuk, így keletkeznek azután az atoll kis szigetei.
Egyik ilyen szigete a Suwarrow-atollnak az Anchorage-sziget, ahol Tom
Neale-ék 1943-ban kikötöttek. A szigeten csupán öt parti őr volt, mert
akkor már javában folyt a második világháború, és útjuk tulajdonképpeni
célja az volt, hogy az őrségnek átadják a szükséges élelmiszert. Tom
Neale pedig ekkor döntötte el véglegesen, hogy ezen a szigeten telepedik
le. Anchorage-sziget elfoglalására még hét évet kellett várnia. Tom
ekkor már 50 éves volt. Érdemes elgondolkodni ezen, a mai türelmetlen
világban. Az ilyen Tom Nale típusú emberek elhatároznak valamit, és
utána, ha kell, évtizedekig dolgoznak és várnak, amíg célhoz nem érnek.
Amikor Tom eldöntötte, hogy nekivág az útnak, pontosan negyvenkilenc
font, ma magyar pénzben kifejezve kereken 1600 forint volt a zsebében.
Vessünk egy pillantást Tom listájára, amelyre a bevásárolni valókat
jegyezte fel: 40 kg cukor, 25 kg liszt, néhány tucat húskonzerv, tea,
kétszersült, 20 dkg kávé, rizs, só, fűszer stb., azután magvak,
szerszámok, szegfélék, varrókészlet, edények, néhány ing, rövidnadrág,
törölközők, ágynemű, egyszóval a Robinson-élethez szükséges, szerény
holmik. Érdekes, hogy fegyvert nem vitt magával, mert vadászni nem
akart. Később kiderült, hogy rosszul tette, mert a szigeten elvadult
disznók voltak. Amikor egy alkalmi hajóval megérkezett a szigetre,
ládáit azonnal csónakba rakták, és kipakolták a parti homokra. A hajó
egy napig ott maradt, legénysége szétszéledt, míg az újdonsült Robinson
elindult az alig ötven méter hosszú, korallmésszel feltöltött ösvényen a
sűrűben elrejtett kunyhóhoz. Ebben a kunyhóban laktak a második
világháború idején a tengerészőrök. Neale számára az elhagyott kunyhó és
a mellette levő esővíztartó ciszterna nagyon fontos volt. A kunyhót
szinte teljesen benőtték a trópusi futónövények. Egyedüli társa, Tolvaj
nevű macskája azonnal otthonosan érezte magát, és öt perc alatt
elpusztította első patkányát.
Bekukkantva a kunyhóba, egy 3x3 méteres szobát talált a legszükségesebb
bútorokkal. Tartozott még hozzá egy kétméteres veranda is. A kunyhó
mögött két víztartály állott, mind a kettő tele volt esővízzel, és az
aljában levő csapot kinyitva, kellemesen hűvös, tiszta víz folyt belőle.
Amikor a kunyhóból kilépett, hogy a távolabb fekvő fürdőházacskát
megnézze, egy elvadult tyúk ugrott fel kotkodácsolva mellette. Tehát
étkezéseihez tojásra is számíthatott, csak a fészket kellett
megkeresnie. Ezután az elvadult kert megtekintése következett, a
kerítést megette a rozsda, a termőföldet pedig széttúrták az elvadult
disznók. A kert mögött kezdődött a dzsungel és a vízimadarak,
sirályfélék birodalma. Tom ismerkedő sétája után megállapította, hogy
rengeteg munkája lesz, ha meg akar élni. Rendbe kell hoznia a kunyhót és
környékét. Azonkívül tenni kell valamit a félig elvadult disznókkal,
mert amíg itt vannak, zöldségeskertet nem telepíthet. Azután a
dzsungelből termőföldet kell hordani, mert anélkül nem kezdhet az
ültetéshez. A verandán talált egy csónakot, hogy a környező szigetekre
járhasson halászni és élelmet gyűjteni. Este visszatért a hajóhoz, hogy
elbúcsúzzék társaitól, akik virradatkor útra keltek. Akkor még nem
tudta, hogy majdnem két évre búcsúzik a külvilágtól.
Tomot másnap ragyogó trópusi napsütés ébresztette. Végre egyedül volt,
ahogy harminc évvel korábban megálmodta. A legközelebbi szárazföld 320
kilométerre, a legközelebbi város ezer kilométernél is nagyobb
távolságra volt tőle. Nekilátott, hogy rend behozza az elhanyagolt,
elvadult szigetet. Bizonyára sokan azt gondolják, hogy ilyen apró
szigeten egyedül élni unalmas, egyhangú dolog. Ha Tom Neale naplóját
olvassuk, kiderül, hogy a magányosan eltöltött évek olyan változatosak,
izgalmasak voltak, mintha egy többmilliós nagyvárosban élte volna le
őket. "Akinek dolga van, sohasem unatkozik" -- neki pedig rengeteg
tennivalója akadt. Elsőnek végezni kellett az öt vaddisznóval, amely a
szigeten garázdálkodott. Nem hússzerző vadászatról volt szó, hanem meg
kellett szabadulnia vetélytársaitól, mert az apró korallszirt nem volt
képes egy embert és öt disznót eltartani. Tom Neale naplójában így írta
ezt le: "A kérdés megoldásától egyszerűen az életben maradásom függött.
Hosszas gondolkodás után tudatára ébredtem, hogy a disznókkal csak
egyenként végezhetek. Megtettem az előkészületeket, és még az esőzések
idején borotvaélesre köszörültem egy eltörött késpengét, amelyet erős
rúdhoz kötöztem. Volt fegyverem, és megvolt bennem a szükséges
elszántság is. A kérdés csak az volt, hogyan csalhatom egyenként
lőtávolba, vagyis szigonyom elé a vadállatokat. Tudtam, hogy a disznó
nem szokott felfelé nézni, ezért egy pálmafán 3 és fél méter magasságban
leshelyet készítettem. A fa alatt a bozótot kivágtam, majd egy tucat
kókuszdiót feltörtem, és a fa törzse köré raktam. A következő éjszakákat
a leshelyen töltöttem. Az első napokon csak patkányok és kókuszrákok
jelentek meg, hogy a dióból lakmározzanak, de az ötödik éjszakán végre
sötét árnyék közeledett. Amikor az agyarakon megcsillant a holdfény,
szinte elállt a lélegzetem. A disznó tétovázott, mélyen, gyanakodva
szívta be a levegőt. Ösztönösen tudtam, érzi jelenlétemet. Nyaka mögé
célozva, teljes erőből beledöftem a magam készítette szigonyt. A
vaddisznó szörnyű üvöltést hallatott, és a szigonyt kitépte kezemből.
Üldözőbe vettem, és megadtam neki a kegyelemdöfést. Tántorogva
hátráltam, egy pillanatig azt hittem, hogy rosszul leszek. Másnap
elástam az állat tetemét. Semmiért a világon nem ettem volna belőle egy
falatot sem."
Tom így végzett sorra a többi elvadult disznóval. Végre elvethette a
zöldségmagvait, és néhány hét múlva a kis kert szinte elárasztotta friss
zöldséggel. A tenger pedig bőségesen ellátta hallal, friss tojás és
csirkehús is volt a szigeten. Ezek voltak a Robinson-élet legszebb
hónapjai mindaddig, amíg a szörnyű orkán meg nem érkezett. Itt, az
orkánok hazájában értjük meg, hogy mit jelent a "vihar előtti csend"
kifejezés. Ilyen csend előzte meg azt a néhány szörnyű napot, amelyben
Tom Neale majdnem életét vesztette. De újból idézzük naplója néhány
sorát: "A szél szinte állati jajgatással süvöltött a pálmafák levelei
között. Amikor a kunyhó ajtaját kinyitottam, a szél majdnem elrántott,
alig bírtam visszavonszolni magam. A szél olyan erős volt, hogy minden
más zajt elnyomott. Időről időre újabb fatörzsek zuhanását hallottam, és
vártam, mikor szakad be a kunyhó teteje. Négy órán át ültem
összetörten, közben bizonyára elszundítottam, mert egyszer csak hatalmas
csattanásra ébredtem. Az ajtóhoz rohantam, ki akartam nyitni, de nem
tudtam megmozdítani. Ekkor jöttem rá, hogy a veranda teteje leszakadt."
Ezzel a vihar ki is adta erejét. Ismét szép hetek következtek, de
megtörtént a legnagyobb baj, ami egy magányos szigetlakót érhet.
Csónakján az egyik kis szigetre evezve, éppen a sekély vízbe dobta a
nehéz horgonyt, amikor rettenetes nyilallást érzett a hátában. Alig
tudott megmozdulni, porcsérvet kapott. Órákba telt, amíg valahogy
visszasodródott a maga szigetére, és a csónakból kiszállva, szinte
négykézláb a a kunyhóig kapaszkodott. A fájdalomtól félig eszméletlenül
valahogyan bemászott a kunyhóba, és felmászott az ágyába. Napokig feküdt
mozdulatlanul, félálomban. Arra gondolt tiszta pillanataiban, hogy vagy
meggyógyul, vagy étlen-szomjan hal meg, mert az odatett víz és kevéske
élelem hamar elfogyott. Rettenetes gondolat volt, hogy pár méterre az
életet adó víztől, egy fedél alatt az élelmiszerekkel,
mozdulatlanságában el fog pusztulni. Csodálatos megszabadulását így írta
le: "Ébren voltam, amikor határozottan arra gondoltam, hogy hangokat
hallok, valami tompa morajt, mint amikor két ember beszél egymással.
Természetesen álomnak kellett lennie, mert a másik lehetőség az volt,
hogy megőrültem. A következő pillanatban tisztán megszólalt egy hang:
Van itt valaki? -- és egy férfi lépett a szobába." Nem csoda történt,
hanem csodának beillő véletlen. Két amerikai fiatalember érkezett egy
kis hajóval a zátonyhoz, négy nappal azután, hogy Tom Neale súlyosan
megsérülve, mozdulatlanságra kényszerítve, lerogyott az ágyára. így
menekült meg a biztos haláltól, és így került el -- életben -- arról a
szigetről, amelyet annyira megszeretett.
Forrás: Balogh János: Érdekes szigetek (107-110. oldal) RTV-MINERVA Budapest, 1982
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése