Christiaan Huygens holland matematikus, fizikus és csillagász. Hágában született, Constantijn Huygens fiaként. Jogot tanult a Leideni Egyetemen és a bredai Orange Főiskolán, mielőtt a természettudományok felé fordult volna. A történészek rendszerint összekapcsolják a nevét a tudományos forradalommal.
Nagy szerepe volt a modern integrál- és differenciálszámítás megteremtésében (bár általában nem kapja meg érte az őt megillető elismerést). Ezenkívül a fénnyel kapcsolatos vitáival szerzett magának nevet, lásd: hullám-részecske kettősség. 1655-ben fedezte fel a Szaturnusz Titán nevű holdját. Tanulmányozta a Szaturnusz gyűrűit, és 1656-ban feltételezte, hogy azok különböző méretű sziklákból állnak. Ugyanabban az évben figyelte meg az Orion-ködöt. Modern teleszkópja segítségével sikerült megkülönböztetnie az egyes csillagokat a felhőn belül. (Ennek tiszteletére az Orion-köd fényesebb belső részei a „Huygens Régió” nevet viselik.) Az ő nevéhez fűződik még számos csillagköd, és néhány kettős csillag felfedezése is.
Dolgozott tengerészeti navigációhoz szükséges pontos óraművek készítésén is. 1658-ban publikált egy könyvet ebben a témában, Horologium címmel. Nagy áttörésnek számított az időmérés történetében Huygens 1656-ban bejegyeztetett szabadalma, az ingaóra. A gátlóműnek nevezett mechanizmus szabályozza az órák ütemét, és a horgonyos gátlómű nagy előrelépést jelentett a nagy pontosságú órák fejlesztésében..
/Forrás: Wikipédia/
A technika- és tudománytörténet több nagy alakja közvetlenül kapcsolatba került az időmérés történetével, több vonatkozásban is. Először is az óraszerkezetek fejlődésének egyes lépcsőfokait csak a fizika legújabb eredményei tették lehetővé. Az órák vonatkozásában a legnagyobb ilyen állomást talán az inga bevezetése jelentette. Ahogy az ingamozgással kapcsolatos törvényszerűségek feltárása Galilei gondolatain alapult, a pontos összefüggésekhez azonban csak Huygens jutott el. Az első ingaórát is Galilei vázolta fel, de működő ingaórát később Huygens készített.
Az idő mérése
Évszázadokig használták a napórákat, melyek - ha elég nagyok voltak - akár percre pontosak is lehettek. Fedél alatt, ahová a nap sugarai nem érnek el, egy órarovátkákkal megjelölt gyertyát égetve tartották számon az idő múlását.
A XIII. század vége felé jelentek meg az első mechanikus órák. Megalakulásukat a hajtósúlyok energiáját egyenletes ütemben áradó "gátlószerkezet" feltalálása tette lehetővé. Ekkor hallatszott az első óraketyegés.
A lökést számlapra vitték át - ez forgott, az egyetlen mutató pedig állt. Ilyen órát szereltek 1284-ben az exeteri katedrális tornyára, s még ebben a században megjelentek a mindennapi élet ritmusát előíró toronyórák Angliában, Itáliában, majd Franciaországban és Németalföldön is.
Rugóval hajtott, hordozható órák és zsebórák a XV. század vége körül készültek először. Az órák az inga XVII. századi bevezetésének köszönhetik pontosságukat - az ötlet állítólag onnan ered, hogy Galilei megfigyelte a milánói székesegyház lengő lámpásait.
A tengeren nem lehetett ingaórát használni, pedig a földrajzi hosszúság méréséhez nagy szükség lett volna egy pontos órára, hogy a Nap és a csillagok állása alapján mért helyi időt a greenwichi kezdő délkör - óra által mutatott - idejével összevetve megállapíthassák a hajók helyzetét. E célra 1762-ben John Harrison készített először kellően pontos kronométereket
/Forrás: az idő mérése és hatalma /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése