Toronyóra-kezelő történelem

A toronyóra kezelői tisztség, mely a gótika és a reneszánsz idején még kitüntetésszámba ment, és a barokk korban is megbecsült foglalkozásnak számított, a 18-19. század fordulójára csak privilégiumokkal övezett voltát veszítette el, fontossága maradt a régi. Bár helyenként más és más megnevezéssel illették a toronyóra-kezelőket - például Debrecenben „város órása", Szegeden „városi órák gondviselője", Jászberényben „óra gondviselő", Veszprémben „óra felhúzó", Esztergomban „órák igazgatója" - feladatkörük mégis mindenütt csaknem azonos volt: a gondjaikra bízott óraszerkezet beállítását, felhúzását, karbantartását és esetleges javítását kellett ellátniuk.

 A 19. század végétől a magyar városokban órakezelők csak órások vagy lakatosok lehettek, míg annak előtte - főleg ilyen szakemberek hiánya miatt - más jellegű ipart űző, vagy szakképzetlen személyeket is alkalmaztak. A sok kritikára okot adó feladatkör elnyerésére a helybeli vagyonosabb és szegényebb órások, lakatosok egyaránt törekedtek. Előbbiek a közmegbecsülést (és egyéb munkájuk során az irántuk való nagyobb szakmai bizalmat) jelentő beosztás, utóbbiak pedig a biztos, bár nem mindig jó jövedelmet biztosító megélhetési lehetőség miatt. A városi órát, a „horologium civitatis"-t kezelő személy csak helyben lakó lehetett. Az évszázadok során kialakult gyakorlat szerint először az óra készítője kapta meg a kezelés jogát, feltéve, hogy nem vidéki volt. A toronyóra-kezelők megbízatása általában 1-3 évre szólt, de ha tevékenységük súlyos panaszra nem adott okot, a feladatkört több cikluson keresztül, folyamatosan elláthatták. Igazolható vétkességük vagy mulasztásuk megintést, bírságot vagy a tisztségből való elmozdítást vonhatott maga után. Ez utóbbi lehetőséggel akkor is élt a város, ha a panasz nem szakmai jellegű vagy az órát érintő, hanem erkölcsi vonatkozású volt. A városi tanácsok elvárták alkalmazottaik erkölcsi feddhetetlenségét.

Adalékok az esztergomi toronyóra-kezelőik históriájából

Az idézett cikkíró főként a Szent Péter és Szent Pál plébániatemplomban - melyet a köznyelv ma inkább a „Belvárosi" névvel illet - toronyóráinak történetével foglalkozik munkájában. Ebben olvashatjuk, hogy a plébániatemplomban az első órát 1743-ban építették be, mivel ekkor húztak fel egy új kőtornyot. Az óra mellett természetesen ott volt a harang is. A második toronyóra, melynek súlya 10 mázsa és 47 font volt, 1781-ben került a magasan lévő homlokzatra, a korábbi időmérőt pedig innen az egy utcányira lévő ferencesek templomába vitték át. A korabeli iratokból kiderül, hogy ez időben két toronyóra-kezelő is élt Esztergomban, név szerint Raichl József és Czöch Fülöp. A harmadik toronyórát 1906-ban Peterka Lajos budapesti órás készítette. A negyedik ilyen időmérő szerkezetet az 2007-ben elvégzett rekonstrukció során helyezték el a Belvárosi plébánia tornyában. Az 1781-től 1849-ig tartó időszakban összesen tizenketten végezték városi alkalmazottként az Esztergom tulajdonában lévő két templomtoronyóra kezelését. A toronyóra- kelezők származását tekintve érdekesek az adatok, „nyolcan idegen eredetűek, noha hárman már helybeli születésűek voltak. Vagy maguk, vagy valamelyik ősük települt be Esztergomba. Főleg német nyelvterületről érkeztek, illetve Morvaországból és Felső-Magyarországról származtak. Négy személy származási helye nem ismert, de családi nevük alapján ítélve nem magyar származásúak lehettek". Mint írtuk, a toronyóra-kezelői státusz komoly rangot jelentett, ugyanakkor a fent idézett tizenkét toronyórásból csak heten szereztek Esztergomban polgárjogot, öt órás és két lakatos. 

forrás:
hídlap,  Esztergom.Portál
 Az írás alapját Takács József,
 az Esztergom évlapjai folyóirat 
1994-es számában található cikke adta.