Gyermekéveit Nagyőrön, az anyai felmenők birtokán és a vadregényes beczkói várban töltötte, amit a legenda szerint egyik őse, Stibor vajda építtetett kedvenc bolondja számára. A többnyire tragikus végű családi históriák és a romantikus környezet örökre bevésődött a fiatal Mednyánszky képzeletébe. Erről naplójegyzetei is tanúskodnak, amelyeket magyarul, németül és franciául, de görög betűkkel írt. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Szirmay Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúrák tudósaként bejárta az egész Balkánt és Törökországot.
Már kora gyermekkorában megmutatkozott hajlama a
festészetre. Szülei Bécsben tájékozódtak a tehetségéről, de a fiatal
festő hamar kinőtte a bécsi iskolát. Münchenben, majd 1873-1877 között
Párizsban tanult. Barbizonban Paál László társaságában festett. 1880-tól
Bécsben és Beckón élt, felváltva. 1888-ban Budapesten aranyérmet
kapott. 1888-1892 között Párizsban élt. Tájfestészete a barbizoni
felfogásból indult, de örökös vándorlása során a természet alapos
ismeretéből festői igényessége rendkívüli erejű műveket alkotott. A
század vége felé az élet legszélső végein élők felé fordult. Nyaranta
Nagyőrön dolgozott, de a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, ha
arra felé vitt útja, szívesen elidőzött a szolnoki művésztelepen és a
Nagyalföld más tájain is alkotott, ezért az alföldi festőkhöz is
kapcsolják művészetét. Élete végén az I. Világháború szenvedéseit
örökítette meg mint haditudósító. Alkotásai eltértek az akadémikus
festészettől, mert ő a rejtett lényeget kereste. 1919.április 17-én
Bécsben halt meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése