Krúdy Gyula

Krúdy Gyula (1878–1933) Nyíregyházán született a negyvennyolcas hagyományokat élénken ápoló dzsentricsaládban. Nagyapja, Klapka egykori adjutánsa a nyíregyházi honvédmenház parancsnoka volt. Nagyapjának öccse ( Krúdy Kálmán ) a szabadságharc után betyárként „tovább harcolt” (kalandos életét Mikszáth is földolgozta). Édesapja ügyvéd volt, anyja a Krúdy házban volt cseléd, és csak akkor házasodtak össze, amikor már tíz gyermekük született. Apai nagyanyja – Radics Mária – is óriási hatással volt rá. A művelt, a misztikus dolgokban (pl. jóslás) is járatos dalmát származású asszony meséi, meghatározó élményei voltak.

 Híres Álmoskönyve (1920) is jórészt nagyanyja magyarázatain alapul. A család Nógrád megyéből származott el, és Krúdy büszke volt a Mikszáthokkal való rokonságára.  Pályakezdés Iskoláit Szatmárnémetiben, a felvidéki Podolinban és Nyíregyházán végezte. Első elbeszéléseit 15 éves korában publikálta, gimnazista korában majd száz novellája jelent meg. Érettségi után Debrecenben, majd Nagyváradon újságíróskodott, 1896-ban Pestre költözött, s csak az írásnak élt.  
 Életstílusa : folyamatosan és rengeteget írt. Munkájában – és csak ebben – rendszeresség, módszeresség jellemezte. Írt a kor összes jelentősebb lapjában, folyóiratában, de soha nem csatlakozott egyetlen irányzathoz, laphoz sem. Napjainak első felét a reggeli óráktól az írás töltötte ki, déltől kezdte meg különös életét. Már életében legendákat, anekdotákat meséltek furcsa szokásairól, heves vérmérsékletéről, erejéről, különcségeiről. Mikor már a legtöbben kocsin utaztak, ő lóháton közlekedett, képes volt az ebéd vagy a vacsora egyes fogásait különböző helyeken elkölteni; gáláns, nagyvonalú udvarló volt, szerette a szerencsejátékokat, rengeteget utazott, de szinte csak Magyarországon belül. Elbeszéléseinek, regényeinek ezek mind fő motívumai. Evés, ivás, szerelem, utazás: mindezek vonzó és kellemes részei életünknek, Krúdy elbeszélő műveiben azonban különös hangulatok, érzések társulnak e motívumokhoz. Életmódja valójában nem volt egyedi, hisz a korszak művészei közül sokan hasonló önpusztító életet éltek.  
 Barátsága Adyval.. Sok időt töltött például Ady és baráti köre társaságában, Ady Endre éjszakái (1925) című írásaiban örökítette meg e véget nem érő mulatások eseményeit, beszélgetéseit. Ady is szívesen töltötte idejét Krúdyval, mert – mint írta – „jól tudott bor mellett hallgatni” (állítólag volt olyan alkalom, hogy órákon keresztül ültek úgy a kocsmaasztal mellett, hogy egyetlen szót sem váltottak).

  A sok munka, az önpusztító élet még a robusztus Krúdy szervezetét is kikezdte, egészsége megrendült, anyagi helyzete is megromlott. Margitszigeti lakását fel kellett adnia, egy szegényes óbudai kis házba költözött, súlyos adósságai voltak. Utolsó éveiben – bár rendületlenül tovább dolgozott – nyomorgott, még villanyát is kikapcsolták. 1933. május 12-én halt meg Budapesten.

Krúdy életművének egyik központi figurája Szindbád, ez a különös hős, ez az álmodozó, fáradt magyar, aki többnyire az álmok vizén hajózik, ifjúsága tájaira tér vissza, hajdani szeretőit, barátnőit látogatja meg. Százhét nő szerette, de nem győzött mélabúsan epekedni a többi után. Lírai önfeledtség, de irónia és malícia is belengi a Szindbád-történeteket, az érzelmességnek és kiábrándult keserűségnek, álmodozásnak és csontig ható tisztánlátásnak ezt az utánozhatatlan vegyületét. Szindbád folyton úton van és mindig szerelmi kalandok hőse Pesten, a Tabánban és Óbudán, a vidéki kisvárosokban, az álmokban és a valóságban.  . Krúdy művészete magányos jelenség huszadik századi irodalmunkban. A saját maga alkotta világnak első számú hőse csak önmaga lehetett, írói alkatának lírai hajlama is erre indította. E forrásból táplálkozik zenei ihletésű, nyelvi teremtő erőben gazdag stílusa is.

Krúdy Gyula: Szindbád-avagy a magyar Don Juan

  “…és az ifjúságot ezentúl arra oktatja Szindbád, hogy tisztelje a nőket, mint a virágokat,mint furcsa, gyenge, sokszor kifosztott, megcsalt, megkínzott lényeket… Mily meghatók ők, hogy bármennyit csalódtak, bármennyit sírtak, keseregtek: életük végéig sohasem tudnak máson odaadó komolysággal gondolkozni, mint a szerelmen. A szerelem nekik minden: levegőjük, szomjúságuk, csodálkozásuk. Mintha egy létező, megfogható valami volna a szerelem, úgy beszélgetnek róla…”

     1911-ben jelenik meg a Szindbád, két évre rá A vörös postakocsi. Ezzel Krúdy úgymond feljut a Parnasszusra. Elismert író lett, gyönyörű és rengeteg hasonlata megdobogtatta a női szíveket, amúgy is vonzó külsejű férfi volt,de írósága még vonzóbbá tette… Így hát szerette ő maga is az életet, a nőket, akárcsak híres főhőse, Szindbád…Már a korai kritikák is Krúdy alakmását ismerték föl Szindbádban, és a magányos, szerelmi hódításokban élete értelmét kereső lovag több mint húsz éven át lett vissza-visszatérő hőse Krúdy novelláinak.

    Szindbád életének lényege a szerelmi kaland, egy nagy kalandor, valójában az élet gyötrelmeitől távol akarja tartani magát… Számára a hódítás a fontos, s nem a folytatás… miután megkapja, amire vágyik, diszkréten továbbáll többnyire…

    Érdekes, hogy élete a halálban is folytatódik, ugyanazt folytatja, víziószerű, túlvilági kalandokban… majd lassan-lassan ő is megöregszik, és már nem az a hős hódító… mégis, visszaemlékezve életére, és felkeresve rég elmúlt szerelmeket, utazása ráébreszti, hogy semmi nem is volt olyan szép, mint az emlékeiben, de arra is rájön, hogy egyetlen nő sem felejtette el…     "

Elõször is jó tudni: "nincsen rossz álom" -- mondja Krúdy Gyula. "Mert, amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen õk már mindent tudnak. Tehát a legrosszabb álom sem jelent egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön."

Az Álmoskönyv Krúdy legkedvesebb mûvei közé tartozott. Bár csak egy részét írta -- az anyag jó részét gyûjtötte -- mégis jellegzetes Krúdy-mû jött létre ezáltal. Úgy érdemes olvasni ezeket az álomleírásokat, mint egy-egy szürrealista verset: gyönyörködni az ötletekben, megmosolyogni szellemi bukfenceit, de nem szabad túlságosan komolyan venni.