"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. május 6., vasárnap

Vasárnapi szuperhold

Vasárnap a Hold a Földnek a Nappal ellentétes oldalán helyezkedik majd el, vagyis telihold lesz. Ilyenkor a legfényesebb és legfeltűnőbb az égen, derült idő esetén egész éjszaka megfigyelhető. Ezen a hétvégén az átlagosnál is valamivel feltűnőbb, amit néhol szuper teliholdnak is neveznek - noha semmilyen különleges tulajdonsága vagy következménye nincsen.

A Hold elliptikus pályán kering a Föld körül. Ennek eredményeként földtávolsága 356 410 kilométer és 406 680 kilométer között változik. Ezen a hétvégén éppen földközelben jár, amikor telehold fázist mutat, így most lesz a legfényesebb 2012-ben.


Vasárnap a Hold látszó mérete mintegy 14%-kal lesz nagyobb, és 30%-kal lesz fényesebb, mint átlagosan. A fázisától függetlenül a Hold akkor a legfeltűnőbb, amikor alacsonyan van az égen, tehát holdkeltéhez vagy holdnyugtához közel jár - ekkor ugyanis a tereptárgyakhoz tudjuk viszonyítani méretét, és agyunk látszólag nagyobbnak érzékeli azt, mint amikor magasan jár az égen. A Hold folyamatosan árapályhatást fejt ki bolygónkra. Ennek keretében nemcsak a világtenger szintje emelkedik és süllyed periodikusan, hanem a szilárd kőzetburokban is történnek mozgások. Az árapály (a Hold távolságától függetlenül) mindig telihold és újhold idején a legnagyobb, mivel ekkor a Hold a Nappal egy vonalba kerül, és a két égitest árapálykeltő hatása összeadódik.

Forrás:origo.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése