Debrecen

Debrecen környéke már az ókorban is lakott hely volt, a honfoglalásig több népcsoport (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok, bolgárok) is élt a területen. A mai Debrecen pereme gyakran volt nagy birodalmak, népek közötti határvidék, a Debrecen északi részén lévő Nagyerdőben és a keleti erdős pusztákon megtalált Ördögárok is nagy határvédelmi rendszer része volt. Írott forrásban elsőként 1235-ben említik Debrecen nevét (Debrezun alakban). A több falu egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően. A mezővárosi kiváltságokat Nagy Lajos adományozta Debrecennek 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt. A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól, illetve földesurától, melyek közül a vásártartási jog kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult (a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését).

A 16. század közepén már Debrecen teljes lakossága protestáns volt, a lakosság körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, így nyerhette el a „kálvinista Róma” nevet. Szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg, ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával.

A 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek, illetve kedvező fekvésének (Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt) köszönhetően. Debrecen kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították termékeiket, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort. A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban.

Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt, és mivel nem rendelkezett sem várral, sem városfallal, sokszor diplomáciai eszközök mentették meg: hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia.

1715-ben visszatért a városba a katolikus egyház, és piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna Székesegyházat. Ebben az időben Debrecen már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központnak számított. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak.

1849. januárjában Magyarország fővárosává vált, Kossuth szavaival élve a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. 1849. áprilisában Kossuth a debreceni Nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. A döntő csata, melyben a Habsburg-párti orosz sereg legyőzte a magyar honvédséget, Debrecen nyugati részén zajlott.

A szabadságharc után Debrecen lassan újra virágzásnak indult. 1857-ben épült a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, és hamarosan vasúti gócponttá vált. 1865-ben megnyitották a mai Csokonai Színházat, új iskolák, kórházak, laktanyák, templomok, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok jelentek meg, parkokat alakítottak ki. 1884-ben Debrecenben indult elsőként gőzvasút (helyét 1911-ben a villamos vette át, amely a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad).

Az I. világháború után Magyarországtól elcsatolták Erdélyt, ezáltal Debrecen újra határközeli várossá vált. A gazdasági válság idején előtérbe került a turizmus, a Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó létesítményeket emeltek, illetve ekkor épült a fedett uszoda és az ország első stadionja is. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.

A II. világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett, az épületek fele elpusztult, jelentős része megrongálódott. 1944 után megkezdődik az újjáépítés, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Debrecen rövid időre másodszor is az ország fővárosa lett, amikor itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is. Az államosítások során Debrecen elvesztette a Hortobágy feletti rendelkezési jogát, területének felét újonnan kialakított községekhez csatolták. Az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a város arculatát, de otthont nyújtottak azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.

 

Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül Magyarország fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti és építészeti központjának számít.