Hegyi gorillák mindössze két helyen élnek a világon, a
Virunga-hegységben a Kongói Demokratikus Köztársaság területén és
Bwindi-ben, Uganda és Ruanda határán.
A hegyi gorilla a világ egyik
leginkább veszélyeztetett állatfaja. A hatékony természetvédelmi
intézkedéseknek köszönhetően az orvvadászatukat ugyan sikerült
csökkenteni, élőhelyük azonban a mai napig tele van más állatok számára
kihelyezett csapdákkal, amelyekbe sajnos ők is belesétálnak. Egy másik,
újabb keletű fenyegetés a gorillák számára otthont adó területen
felfedezett kőolajlelőhely. Mivel az állatok a Virunga Nemzeti Park
területén élnek, amely az UNESCO Világörökség részét képezi, ezért
közvetlenül nem érinti őket a Kongóban kezdődő olajkitermelés, de a
munkákkal járó hatalmas gépek által keltett zaj, hatással lehet a
parkban élő állatokra többek között vízilovakra, orrszarvúkra, a ritka
okapi antilopra és perszer a gorillákra is.
A gorilla társas
kapcsolatai az emberhez teszik hasonlóvá, hiszen maximum 30 fős családi
csoportokba verődve telnek mindennapjai.
Három nő, aki életét az emberszabásúak megismerésének és
megmentésének szentelte, és maga mögött hagyva a civilizációt, otthonául
a vadont választotta.
Jane Goodall, Dian Fossey és Birute Galdikas, az emberszabásúak
védőangyalai valóra váltották álmukat, és életüket tették fel arra, hogy
megfigyeljék, megismerjék és megmentsék legközelebbi rokonainkat a
kipusztulástól.
Diane Fossey 1932. 01. 16-án született.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése