A régészeti kutatások és ősi hagyományaink tanulmányozása mutat rá arra az évezredes fejlődési folyamatra, amely az emberi fejlődés során, a mai értelmemben vett kenyér sütéséhez vezetett. A gabonamagvak porrá zúzása, áztatása, vagy főzése a kenyérkészítés első lépésének tekinthető. A hosszú fejlődési út során alakult ki a kása, mely egyre keményebbé, tésztává vált. A tésztát sütéssel, szárítással tették emészthetőbbé, ízletesebbé.
Feltételezhető, hogy a kemence építés tudománya, mely a kása kenyérré válásának feltétele, keletről terjedt nyugat felé. Heródes császár udvarában i.e. 600-ban már volt épített kemence. Már i.e. 5. században Athénben a pékek köztiszteletnek örvendtek, jól szervezett pékségek, működtek.
Ezzel szemben Rómában i.e. 5. század első felében csak házi sütés volt, melyet kizárólag rabszolgák végeztek. Ezekben a pékségekben őrlés is folyt és összetört pörkölt magvakat is használtak egy kenyérfajta előállításához.
Pompeii ásatások során pékségek és közkemencék romjait tárták fel és rekonstruálták. Időszámításunk kezdetén Rómában 300 fős pékcéh létezett. Ezek a pékségek különleges adókedvezményeket kaptak, elismerve közellátási szerepüket.
Rómában széles választékban gyártottak búzakenyeret. Volt pl. egy Ostrearii nevezetű kenyér, melyet osztrigával fogyasztottak. Egy további süteményféle, melynek igen magas nedvességtartalmúnak kellett lennie, és a mostani kenyérhez nagyon hasonlíthatott Panis aquaticus-nak hívtak. Írott emlékekben szerepel a Siligo nevű péksütemény, amely a legjobb fajta volt. Ezt forró hamuban, izzó faszénen sütötték.
forrás:Magyar Pékszövetség
Békéscsabai gabonamúzeum
Békés megye az elmúlt évszázadokban mindig vezető szerepet játszott a magyar gabonatermesztésben és gabonafeldolgozásban. Magyarországon ezen a tájon termett a legjobb minőségű búza. Itt működtek a jelentős eredményeket elért búzanemesítők közül Mokry Sámuel és Baross László. Az élelmiszer-gazdaság tudományos és módszertani bemutatására határozták el Békéscsabán 1974-ben a Gabonamúzeum létrehozását.
A gabonafélék termesztését hozzávetőleges számítások szerint 8000 évvel ezelőtt a Körös-Kultúra népe honosította meg ezen a vidéken. Az őket követő szkíták, kelták, szarmaták, germán és avar törzsek az állattartás mellett gabonafélék termesztésével is foglalkoztak.
A középkorban a folyókban, legelőkben és erdőkben gazdag Körösök vidéke elsősorban állattartásra volt alkalmas de már Szent István, államalapító királyunk oklevele Doboz jobbágyait kenyéradókként említi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése