Kedves mese - nem csak gyerekeknek..

Mese a sündisznóról,
aki arra vágyott, hogy megsimogassák

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve.
Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott.
Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt.
A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra.
Süni! kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé.
A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek megsimogatni!
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta.
A kislány tovább kérlelte.
Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem meg
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle.
Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni.
A kislány elszomorodott.
Ne haragudj rám, én csak jót akartam
Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.
Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor
És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani: Gyere vissza!  De egy hang sem jött ki a torkán.
Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe:Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér .
S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze.
A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt.
Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.
A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
Itt vagyok suttogta.
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
Hát Isten hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
Most megengeded, hogy megsimogassalak?
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát.
A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.
Látod, mondtam én, előre megmondtam morgott a sün , jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!
Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána.
Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki. . . .
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza.
Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe.
A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket.
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett.
És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.
Soha senki nem simogatott meg!
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből.
És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
Te voltál az egyetlen, aki. . . .
Az egyetlen!!
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.
Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon.
És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit.

Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.
A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli.
A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán

Természet patikája

 

A természetben fellelhető gyógynövények rendkívül gazdagok hatóanyagokban. Mindegyiket más-más hatásmechanizmus jellemzi, melyeket az ember tapasztalata és tudása alapján ősidők óta igyekszik hasznosítani.  

  Nemcsak a problémákkal küzdő, beteg embereknek van szükségük gyógynövényekre, hanem azoknak is, akik fontosnak tartják egészségüket, és annak megőrzésére gondot fordítanak. Vannak olyan gyógyteák (citromfű, csipkebogyótea), melyeket sokan napi üdítő- és frissítőfolyadékként fogyasztanak, ezzel megkímélve magukat a magas cukor-, szénsav-, vagy foszfortartalmú italok fogyasztásától. A gyógynövényekből készült teák ma már nemcsak a gyógyszertárak polcait díszítik, hanem megtalálhatók a gyógynövény-szaküzleteken túl az élelmiszerboltok, drogériák és a bevásárlóközpontok árukészletében is. A frissítő teák forrón vagy hidegen, ízesítve vagy anélkül egyaránt fogyaszthatók. E teák C-vitamin, valamint ­citromsavtartalma felüdíti, illóolaj-, csersav-, kolin-, flavonid-tartalmának köszönhetően pedig frissíti a szervezetet. A gyógynövény alapú teakeverékek rendkívül hasznosak, mert hatóanyagaik révén segítenek megteremteni a napszaknak megfelelő kiegyensúlyozott állapotot. (Este egy csésze borsmenta tea csodákra képes).

Ősi kultúrákban elsősorban ezekkel a növényekkel gyógyítottak, több ezer gyógynövényt ismertek, melyet a modern tudomány kutatásaival igazolt. Vannak vadontermő és termesztett gyógynövények. A rómaiak termesztettek először, de az egyiptomi Ebers-papirusz i. e. 3500 körül, több mint 800 különböző gyógymódot ír le A gyógynövények ismerete olyan régi, mint az emberiség története. Az ősember ösztönösen keresett olyan anyagokat, amelyeket betegségének, bajának gyógyítására felhasználhatott. A fejlődés későbbi folyamán már céltudatosan kutatta a gyógyító anyagokat, és azokat meg is jegyezte magának. Miként táplálékának jelentős részét, úgy a gyógyszereit is a növényvilág szolgáltatta.

Indiából a Kr. e. II. évezred körül számos fűszert, növényi festéket és drogot hoztak a Földközi-tenger menti vidékekre, Babilónián keresztül. A Távol-Keleten, Kínában Sheng-Nung császár a Kr. e. XXVII. században a gyógynövények használatát terjesztette. Gyógynövény neveket fedeztek fel a Charta Veda Susruta és más KR. e. kb. 500-ból származó szanszkrit írásokban is.

A főníciaiak Kr. e. 2500 körül intenzív kereskedelmet folytattak az egész Földközi-tenger térségében, de kihajóztak az Atlanti-óceánra, akárcsak a Vörös-tengertől délre eső vidékekre is. Áruik között számos fűszer és növényi drog szerepelt. A Papirus Ebers szerint egyebek mellett borostyánt is szállítottak, sőt gyógynövénytermesztéssel is foglalkoztak.

Az ókori görög városállamok magas fokú civilizáció megtestesítői voltak. Hippokratész (Kr. e. 460-377) orvos kezelési eljárásai például a mai napig igen nagy tekintélynek  örvendenek. Hosszú munkássága során számos ma is használatos gyógynövényt írt le és használt mint pl. az üröm, mandula, tárnics, nőszirom, tömjén, mák, fahéj, mustár, bürök.

Az első növényrendszerező tudós is görög volt Arisztotelész (Kr. e. 384-322) személyében. Szerinte a "növényi lélek szaporodik és táplálkozik. Tanítványa Theophratosz (Kr. e. 371-286) legjelentősebb művében a De historia plantarumban 480 növényt írt le, de másik hat könyve teljes mértékben átöleli az akkori gyógynövényismereteket. Említést tesz többek között a ma is alkalmazott nősziromról, zsályáról, kakukkfűről, kálmosról, hársról, mentáról. Részletes leírásokat , vényeket közöl. Munkái  a mai farmakológia tudományának alapját képezik.

A Krisztus utáni első században élt Dioszkuridész, szintén görög orvos, tudós, már a római csapatokkal, számos távoli vidéket bejárt, megfigyeléseit a De materia medica című könyvben foglalta össze. Nagyjából 500 növényt írt le. Műve a középkor végéig egyértelműen az orvostudomány alapját képezte. Részletes ma is használható leírásokat közöl például a macskagyökér, kapotnyak, boróka, galagonya, fenyőfélék, örvénygyökér, szakállzuzmó, és számos más növényből nyerhető drogról.



Marco Polo (1254-1323) miután beutazta Ázsiát, több Európában újdonság számba ment növényt és növényi kultúrát írt le. Kínában például eper, szőlő, gyömbér, rizs kultúrákat talált, Perzsiában gyapotültetvényt, Tangutban pedig a hullák balzsamozására használt növényeket ismerte meg. Amerika felfedezése után (1492) számos igen jelentős élelmiszer és gyógynövény került át Európába úgymint a burgonya, paprika, kukorica, ipeka gyökér, jalapa gumó, stb.

A korabeli Európában egymásután jelentek meg a Krauterbuchok vagyis füvészkönyvek, amelyek általában az ókori munkák újra felfedezéséből, illetve kritikai értékeléséből állanak. A kor számos jó  hírű egyetemén bevezetik a gyógynövények tanítását. Padovában 1533-ban Fr. Buonafede alapítja meg az első farmakológiai i tanszéket. Ezt követően alakulnak meg Pisában, Bolognában, Heidelbergben, Leidenben, Mont Pelierben pedig gyógynövénykertet létesítenek.

A folyékony gyógyszer

Teák az egészségért

A méregtelenítés, az immunerősítés és a hangulatjavítás érdekében érdemes kipróbálni néhány gyógynövényből készített italt.

A tea kultúrtörténete

A tea története jóval megelőzi a kávéét: felfedezése több ezer évre nyúlik vissza. Az első legendák Dél-Kína területéről származnak. Jótékony hatását Sen-Nung kínai császár fedezte fel, aki véletlenül ejtette egy tea levelét egy pohár forró vízbe, s igen ízletesnek találta az így keletkezett italt. Később fűszerként és ételízesítőként használták a teát, majd gyógyszerként is elfogadott lett. A teakultusz aztán meghódította a nyugatot is: Európát és Amerikát, ahol igazi értékként számított: Emlékezzünk csak a bostoni teadélutánra, ahol az angol teaadók elleni tiltakozás jelképeként az óceánba borítottak háromhajónyi angol teaszállítmányt az amerikaiak. A bostoni teadélután a Függetlenségi háború közvetlen előzményeként vált a történelem részévé.

Téli gyógyteák

A tél közeledtével három feladatot tekinthetünk elsődlegesnek: a méregtelenítést, az immunerősítést és a lelki egyensúly megtalálását. Bizonyos teák fogyasztása csodát tehet. A csalán és a mezei zsurlófűből készített italok méregtelenítés szempontjából különlegesek. A méregtelenítés mellett a csalántea vértisztító, vízhajtó hatással is bír, ráadásul a megfázás ellenszere, a mezei zsurló pedig a bőr, a haj és a körmök szépségének záloga. A mérgek elűzése mellett különösen javallott az immunerösítés is, mely a fagyöngy-, a cickafarkfű- és a kamillafőzetekkel segíthető elő. A fagyöngyből készített ital továbbá vérnyomás-szabályozó hatású, az alacsony vérnyomást növeli, a magasat, pedig csökkenti. További előnye, hogy a fáradtságot elűzi, a fájdalmakat mérsékli, a szívpanaszokat enyhíti, sőt nyugtató hatása is közismert. Az immunerősítő hatása mellett, étvágyserkentő és alvást elősegítőként tartják számon a cickafarkfüvet. A változókorban is csodát tesz, de a gyomor-, bél- és epebántalmakra is kitűnő. Fontos tudni azonban, hogy allergiásoknál bőrpanaszok jelentkezhetnek, éppen ezért az arra érzékenyek kerüljék a cickafarkfüvet. Talán az egyik legismertebb és legkedveltebb gyógynövényfőzet a kamillatea, mely gyulladások, felső-légúti megbetegedések, gyomor- és bélrendszeri panaszok, illetve hólyag- és vesebántalmakra gyógyír. Az őszi-téli kedvetlenség gyógyszerek nélkül is legyőzhető: az orbáncfű- és citromfűtea pozitívan befolyásolja a hangulatot. Megfázás esetén melegítő hatású hársfavirág, kakukkfű és szurokfű forrázat.

Egészséges ízesítés

Noha a teafogyasztással egészségünk érdekében cselekszünk, de ha cukorral édesítjük italunkat, mit sem ér az egész. Szakemberek szerint az üresen fogyasztott tea a legideálisabb, de az édesszájúak mézzel is édesíthetik azt. A méz egyébként 11 féle vitamint – többek között C-vitamint –, 30 fajta ásványi anyagot és 19 féle aminosavat tartalmaz, ráadásul segít a fáradtság leküzdésében és méregtelenít is. A mesterséges édesítőszerek bár kalóriát nem tartalmaznak, túlzott fogyasztásuk nem ajánlott. A tea élvezeti értéke citromízesítéssel fokozható. A citromból facsart lé előnyt élvez a citrompótló és alacsony gyümölcstartalmú citromlék társaival szemben.

Gyógytea praktikák

Ahhoz, hogy a gyógynövényeknek méginkább lehetőséget adjunk, hogy kifejthessék hatásukat, érdemes megfontolni a következő tanácsokat is:

• Lehetőség szerint ne használjunk fém- és műanyag eszközöket, ehelyett inkább üveg, kerámia és fa eszközket válasszunk.
• Egy csészényi (2 dl) gyógyteához kb. egy teáskanálnyi (szárított) gyógynövényt használjunk.
• Nagyon gyakran azért hatástalanok a gyógynövénykúrák, mert azt túlságosan rövid ideig folytatják. Alapelv, hogy a súlyos, idült betegségek gyógynövénykúráit 3 hónapig kell folytatni, azután rövidebb szünet után ismételt kúrákat kell kezdeni.
• Egy-egy kúrát mindig érdemes életmódbeli változtatásokkal egybekötni, hogy minél teljesebb és tartósabb eredményt érjünk el. Együtt, egymást kiegészítve érvényesül a természetes gyógymódok hatása, új szokások, a természetes életmód kialakításával együtt.
• Soha ne használjunk cukrot a gyógyteák édesítéséhez, mert csökkenti ill. módosítja azok hatását. Ha mindenképpen szeretnénk ízesíteni a teát, tegyünk bele egy kevés mézet vagy stevia-t.
• Soha ne igyuk forrón a gyógyteát, várjuk meg, míg kellemes hőmérsékletűre hűl.
• A tea készítéséhez jó minőségű vizet használjunk, forrázat készítésekor ne hagyjuk a vizet a forráspont elérése után magában forrni.
• Ha gyógyteázunk, lehetőség szerint szenteljük figyelmünket a teának, vagyis ne olvassunk, TV-zünk közben, és főleg ne siessünk. Ízlelgessük, lélegezzük be az illatát, kortyoljuk élvezettel. Ezzel még inkább segítünk szervezetünknek, hogy felvegye a tea gyógyító erejét. Hálával és tisztelettel tartozunk a természetnek ezért az ajándékért.

Madarak

A varjúfélék (Corvidae) családjába a szajkók, szarkák, csókák, varjak és hollók tartoznak. Közös jellemzőjük az egyenes, erős csőr. A nemek egyformák, külsőre nehezen lehet őket megkülönböztetni. Jellemző rájuk még a fejlett logikai képesség, a kognitív tanulás és az összetett (szekvenciális) tárgyhasználat.


A varjak bámulatos intelligenciával rendelkeznek, és - „unokatestvérükkel”, a hollókkal együtt - sokak szerint ők a legokosabb madarak. Képesek a tevékenységük megtervezésre és az egymás közti kommunikációra. Egyes fajaiknál a kezdetleges eszközhasználatot is megfigyelték. Megtaníthatók a számolásra, valamint egyes szavak, rövid mondatok elmondására. Némelyikük „kiejtése” jobb, mint a papagájoké. Intelligenciájuk ellenére ritkán válnak hobbi vagy háziállattá. Erről elsősorban a kártékonyságuk tehet, ami olykor nagyon sok kellemetlenséget okozhat. Az idők során az emberek számára varjú egyre inkább a mezőgazdasággal, a betakarítással kapcsolódott össze, Franciaországban még ma is fesztivált szentelnek e madárnak. A velük élő paraszt emberek számára a varjak többek voltak, mint egyszerű madarak, a beszélőképességük és az emberekhez való kötődésük miatt egyesek „tollas embereknek” nevezték őket.

E figyelemre méltó madarak világszerte szerepelnek a legendákban és mítoszokban. Bölcsességük, intelligenciájuk okán gyakran álltak az ősi istenek, mitológiai királyok szolgálatában. Akárcsak a hollók, a varjak is az isten, a halál vagy a katasztrófa hírnökei. Kínában a fekete varjú a gonoszságot és a rosszindulatot testesíti meg, míg a vörös vagy aranyszínű a Napot és a gyermeki kegyességet reprezentálja. A mitikus ábrázolásokon a napot gyakran egy háromlábú varjúval jelenítették meg, mivel a három a fény és a napot megtestesítő istennő száma volt. A japán sinto vallásban a szent varjak az istenek hírvivői. A zsidó hagyomány a halál madarának tekinti, míg a keresztényeknél a magányt jelenti, valamint a Sátánt szimbolizálja. Azt mondják, hogy csak egyszer választ párt magának, ezért a hűség kifejezője is. E monogám természetük lehet az oka annak, hogy az esküvői ünnepségeken szokás volt két varjat elengedni. Ha a madarak együtt maradtak, az annak a jele volt, hogy a házaspár is hosszú ideig kitart egymás mellett, ám ha a repülés közben elváltak, ugyanezt prognosztizálták a fiatalok esetében is. (Egyes helyeken az előrejelzésre varjak helyett galambokat használtak.)

Egykoron azt hitték, hogy a madarak viszik a lelkeket a mennyországba, vagy a túlvilágra. Mivel a madarak repülnek, kézenfekvő volt ezt a gyakorlatot hozzájuk társítani. Ha pedig a madár berepült a házba, arra gondoltak, hogy a madár a házból kíván egy lelket magával vinni a halálba. Számos kultúrában a varjakat és a hollókat tekintették a lelkek hordozóinak. A halállal való összekapcsolásuk valószínűleg onnan ered, hogy a varjakat gyakran láthatták, hogy a csatamezőkön, vagy a temetőkben emberi és állati maradványokkal táplálkoznak.

E madarak és a hozzájuk tapadó babonák szerepet kaptak az emberek mindennapjaiban is. A varjakat már a régi római idők óta jövendölésre használják. A ház körül köröző varjakat általában nem tekintik jó ómennek. A varjúcsapat egy közelgő harc vagy nagy katasztrófa bekövetkeztére figyelmeztet. Egy magányos varjú megjelenése, egyetlen ember halálát hirdeti. A haláleset abban a házban várható, amelyik fölött a varjú látható. A negatív babonás megítélésükből fakadóan, a varjak a népi hiedelemben jó ismerői a boszorkányoknak.

A walesiek szerint, ha egy varjú keresztezte az útjukat, balszerencsét jelentett. Ha viszont két varjú repült át előttük, a szerencse megfordulását jelezte. Az Egyesült Államok keleti partján található New England állam lakói számára viszont a balra elhúzó két varjú a balszerencse egyértelmű jele volt. A jóslás érdekében gyakran megszámlálták a varjakat. Egy régi angolszász népi rigmus szerint egy varjú rosszat jelent, a kettő viszont szerencsét hoz. A három varjú egészséget, a négy jómódot jelez, az öt varjú azonban betegséget, a hat pedig halált jelent.

Indiában a varjúkárogás vendégek érkezését jelzi előre. Másutt jelentéssel bírhat a károgás ideje és a károgások száma is. Kínában például, aki éjjel 3 óra és reggel 7 óra között hall varjúkárogást ajándékra számíthat; a reggel 7 és délelőtt 11óra közötti varjúkárogás esőt és szelet; a délelőtt 11 és délután 1 óra közötti pedig veszekedést jelez. A károgások száma viszont azt jelzi, hogy ki fog meghalni: egy károgás valamelyik jó barát halálát, kettő egy családtagét, három a szeretett lényét, négy pedig a károgást hallgatóét jelzi előre.

Az angoloknál döglött varjat találni az úton jó szerencsét jelez, viszont a templomkertben látott varjak valamilyen szerencsétlenség vagy katasztrófa hírnökei. Egy régi francia mondás szerint a gonosz papokból hollók, míg a rossz nővérekből szarkák lesznek. A görögök az elviselhetetlen embertársukat a „Menj a varjakhoz!” szavakkal küldték a pokolba. Az írek viszont az elszalasztott lehetőséget kapcsolták össze e madárral. A jól ismert „eső után köpönyeg” mondásunknak náluk a „mehetsz érte a varjak után” felel meg. A régi rómaiak pedig, ha valamit megoldhatatlannak tartottak, azt mondták, hogy olyan ez, mintha a varjú szemét kellene kiszúrni. Azt pedig, hogy a varjak miért oly csendesek a nyár közepén, amikor levedlik régi tollruhájukat, a francia parasztok régen azzal magyarázták, hogy titokban a fekete tollaikkal kívánnak adózni a Sátánnak.

A koreaiak szerint, ha kora reggel iskolába vagy munkahelyre menet varjakat lát az ember, az egész napja balszerencsés lesz. A pechsorozat legalább egy napig fog tartani. Sri Lankán, ha egy varjú átrepül a ház fölött, az annak az előjele, hogy a bennlakók közül valakinek el kell távoznia. Ha a háztetőn egy varjú károg, jó hírek várhatók; ha a ház előtt károg, látogatók jöttére lehet számítani.

Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sőt halált is jelezhet. Ha varjúkárogást hall, akkor mások rossz tanácsára hallgatva vagyonvesztésre számíthat az álmodó. Fiatalember számára viszont azt jelzi, hogy egy asszony, aki kiszemelte magának, hamarosan elcsavarja a fejét.

Havasi csóka


  a legmagasabban fészkelő madárfaj, még tojásainak szerkezeti felépítésével is alkalmazkodik az alacsony oxigénkoncentrációhoz és  légnyomáshoz. A Himalájában 6000 méter felett sem ritka, sőt egy ízben a Mount Everest-expedició tagjai 8235 m-en láttak repülő csókarajt.
Rendkivül értelmes madár, mint a varjúfélék többsége,  egy életre választanak párt,hűségesek a fészkelőterületükhöz.

Átkok

Bármibe kezdünk balul sül el? Úgy tűnik minden és mindenki arra esküdött fel, hogy nekünk keresztbe tegyen? Talán valaki megátkozta …?
Badarság! Amolyan szólás-mondás csak! – felelnénk rá civilizált emberhez méltóan, s közben elfelejtjük, hogy hányszor csúszik ki a szánkon csak úgy „véletlenül” egy-egy átok.

Persze nem hiszünk igazán benne, fel sem fogjuk, mit teszünk, pedig aki hisz az áldás hatalmában, tudja, hogy ennek ellenkezője is létezik

Az átok misztikus fogalom, rejtélyt, titkot sejtet. A szó hallatán megátkozott családok, halálba kergetett emberek, mindenkire veszélyt hozó gonosz tárgyak jutnak az eszünkbe. Ma úgy hisszük, mindez csak legenda, de vajon miért hittek benne régen annyian, és mitől működött?

Az átok valójában egy olyan mágikus cselekmény, amely a rosszakarat képzeletbeli kivetítésén alapul. Hogy működik-e vagy sem, az leginkább attól függ, hogy hiszünk-e benne. Azonban mielőtt a tudomány és az értelem kivívta volna a maga jogait, a mítosz és valóság között elmosódott volt a határ. Az emberek hittek benne, hogy arra, akinek a nevét valamelyik ellensége ólomra, viaszba vagy agyagba írja, majd átkot mond a tárgy fölött, s végül eltemeti azt, biztos halál vár.

Hogyan működik az átok?

Az átkok ősidőktől hozzátartoznak a papok és a varázslók pszichológiai fegyvertárához. Az átok működőképessége azonban nem az átokszóró képességét mutatja, hanem a megátkozott személy érzékenységét. Van, akin akkor fog a gonosz szó, ha feladja a reményt, és nem veszi fel a küzdelmet. A tudatalattin elhatalmasodó rettegés szétroncsolja a tudatot, különösen akkor, ha a szóban forgó személynek ráadásul még a lelkiismerete is rossz.
Vannak esetek, amikor az átok nem kötődik meghatározott személyekhez, hanem bárkire lesújt, aki valamilyen megbabonázott helyszínnel vagy tárggyal kapcsolatba kerül, vagy valamilyen rontással sújtott családba születik le.
Az átok elmondható halkan, sőt néha elég elsuttogni. De még a néma átoknak is lehet hatása, ha elég erős akarat áll mögötte. Persze elharsogható nyilvánosan is – a történelemben számos példa volt már erre: megátkoztak már gyilkost és királyt, bírót és tolvajt, házasságtörőt és remetét, de pápát és szentet is.

Hogyan védekezzünk az átkok ellen?
Az átkok és rontások elleni küzdelemnek megvannak a hagyományos eszközei: hagyma, fokhagyma, borostyán, tömjén, fejkendőre hímzett kereszt, megbabonázott és harisnyába dugott pénzérme, ruhába tűzött, fej nélküli varrótű, stb...
A népi elképzelés szerint a betegségeket is leggyakrabban egy átok, mégpedig a szemmel verés okozza.
Mint minden átkot, a szemmel verést is meg lehet előzni, például a még kereszteletlen kisgyereket nem mutatták meg idegennek, a keresztelésig szentelt gyertya égett mellette, rózsafüzért tettek a párnája alá, piros szalagot kötöttek a karjára, ágyára. Körülbelül egyéves koráig fordítva adták rá az inget. Ha az apa fáradtan érkezett haza, a kalapját dobta a kisbaba ágyára, hogy arra essen először a fáradt tekintete. Az újszülöttet nem volt szabad dicsérni, nehogy ezzel az ártó szellemek figyelme ráirányuljon, ellenkezőleg inkább azt kellett hangosan mondogatni, hogy milyen csúnya, életképtelen. Rontás ellen, jelképesen megköpdösték a kisgyereket, hogy a nyál távol tartsa a gonoszt.

A tudomány természetesen nem fogadja el az átok létezését. Ostoba babonaságnak, hiszékenységnek tartja. Az az ember pedig, aki hisz benne, csak a felelősséget akarja magáról elhárítani, hiszen ha egy átok sújtja, akkor ő nem tehet semmiről…
Ugyanakkor számtalan megmagyarázhatatlan történet bizonyítja, hogy igenis létezik a gonosz rontás. Túl sok egymásba kapcsolódó esemény, túl sok megmagyarázhatatlan haláleset, túl sok „véletlen” kíséri korunk átkokról szóló legendáit ahhoz, hogy legyintve továbblépjünk.

Tutenhamon átka

A legnépszerűbb átkok között szerepel Tutenhamoné: az egyetlen ép állapotban megmaradt egyiptomi királysír felfedezői egymás után haltak meg, miután megtalálták a 18 éves korában elhunyt fáraó sírkamráját.
1922. novemberében Howard Carter régész és Lord Carnarvon felfedezték Tuten-hamon sírját. Az egyiptomi szokások között volt, hogy a sírok bejáratára valamilyen átkot írtak. Tutenhamon sírjának bejáratán a következő felirat állt: „ A halál szárnya meglegyinti azt, aki megzavarja a fáraó álmát.” De a régészek nem törődtek vele, és beléptek a sírba...
A babonás emberek akkor kezdtek el suttogni a legendáról, amikor mindössze egy évvel a sír felnyitása után meghalt az ásatás finanszírozója, Lord Carnarvon. A Lordot egy moszkitó csípte meg, majd véletlenül megvágta a sebet borotválkozás közben, ami elfertőződött, és Carnarvon vérmérgezésben halt meg. A szkeptikusok azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy a felfedezők többsége hosszú és egészséges életet élt. Egy tanulmány még azt is bebizonyította, hogy a szarkofág kinyitásánál jelenlévő 58 ember közül mindössze nyolc halt meg idő előtt - és ők is tizenkét éven belül. Az ásatás vezetője, Howard Carter 64 évesen hunyt el, míg a Tutenhamon múmiáját felboncoló orvos 75 évet élt.

Átkozott Macbeth

Shakespeare drámája, a Macbeth baljós darab – legalábbis a legtöbb színész annak tartja, ezért kerülik a színpadra vitelét. Több száz művész és rendező bukását, halálát és sanyarú sorsát is összefüggésbe hozzák a darabbal.
A baljós színművet 1606 augusztusában mutatták be először. A társulat akkor még nem tudta, milyen balszerencse kíséri premierjüket. Ám a bemutató után derült égből villámcsapásként jöttek a tragikusabbnál tragikusabb események. Hal Berridge, Lady Macbeth megszemélyesítője egyik napról a másikra rosszul lett, belázasodott és meghalt.
De akkoriban még nem hozták összefüggésbe a művésznő halálát a darabbal. Ám mikor Lilian Baylis, a londoni Old Vic Színház társulatának alapítója a Macbeth előadása alatt halt meg, már mindenki balszerencsét hozó darabbá titulálta. Hirtelen az összes londoni lakosnak összeállt a kép.
Rájöttek, miért végződött minden próba balesettel, miért dőltek le a díszletfalak, és miért szenvedett a legtöbb főszereplőt alakító színésznő súlyos autóbalesetet. Azonnal levette az összes színház a műsoráról és onnantól kezdve még a mű nevét sem lehetett kiejteni. Féltek, hogy a Macbeth szó kiejtésével is ártanak, ezért a „skótok üzletének” hívták.
Néhány társulat kivételével hazánkban sem merte senki műsorára tűzni. 1971-ben azonban egy rendező mégis megpróbálta, és ez egy ifjú miskolci színész, Upor Péter életébe került. Két héttel a bemutató előtt a Macbeth próbáin váratlanul összeesett és meghalt.
Egy-két mendemonda szerint Shakespeare hősei, a Macbeth boszorkányai valósak voltak. Olyannyira, hogy meg is átkozták a szerzőt. Sokan azonban úgy gondolják, hogy az összes baj forrása a negyedik felvonás első jelenete, amelyben a boszorkányok az üstöt körültáncolva, énekelve idézik a szellemeket. Szerintük az elismert író a boszorkák versét egy feketemágia-szertatás szövegéből lopta, és ezért sújtják átokkal a darabot.

Ötzi átka
Egy német házaspár, Helmut és Erika Simon 1991-ben az olasz Alpokban találta meg az 5300 éves holttestet, s ezzel állítólag elszabadították a havasi ember múmiájának átkát, amely a mai napig szedi áldozatait.
A legutóbbi áldozat Tom Loy Ausztráliában élő amerikai molekuláris antropológus volt. Ő két héttel azután halt meg leukémiában, miután leadta a kiadónak a múmiáról szóló kéziratát - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. A 63 éves Loy a queenslandi egyetem régészeti laboratóriumát vezette és gyakran felszólalt azok ellen a babonás félelmek ellen, amelyek az 1991-ben Similaunban megtalált Ötziből második Tutankhamont csináltak.
Az első halott 1992-ben Rainer Henn, az innsbrucki egyetem patológusa volt, aki csupasz kézzel emelte a múmiát megtalálása után egy műanyagzsákba. Közlekedési baleset érte, amikor egy Ötziről szóló konferenciára ment.
1993-ban lavina ölte meg Kurt Fritz hegyi vezetőt, aki a patológust a múmiához vezette. 1999-ben Rainer Hölz televíziós operatőr halt meg agydaganat következtében. Ő készített először felvételeket Ötziről.
2004-ben Ötzi megtalálója, Helmut Simon lelte halálát egy hóviharban. A temetését követő órákban kapott végzetes infarktust Dieter Warnecke, a hegyi mentők parancsnoka, aki megtalálta Simon holttestét.


Az elátkozott gyémánt

Sok példát találhatunk a történelemben megátkozott tárgyakra is. A legismertebb talán a Hope, azaz Remény nevű gyémánt, amelyet a legenda szerint egy hindu istennőtől loptak el a 17. században. A drágakő azóta minden tulajdonosára szörnyű sorsot hozott, közülük talán a legismertebb XVI. Lajos, Franciaország lefejezett királya. A 20. század közepén egy brit asszony, bizonyos Evelyn McLean vásárolta meg a gyémántot. Kilencéves kisfia nemsokára meghalt autóbalesetben, lánya öngyilkos lett, férjét elmegyógyintézetbe kellett vinni, ő pedig minden pénzét elvesztette. A gyémántot jelenleg a washingtoni Smithsonian Múzeum kiállításán lehet megtekinteni.

Forrás:
Zöld újság

Alvás - álmok

Hogy mennyire fontos az éjszakai alvás? Nos, aki nem alszik jól, nehezen tudja megjegyezni, amit napközben tanult, érzelmi szempontból labilissá válik, rossz döntéseket hozhat, megromolhat az egészsége.

Sok bizonyíték van az alvás fontosságáról, de arról még mindig keveset tudunk, miért kell egyáltalán aludnunk, és agyunk miként szabályozza az alvás és ébrenlét váltakozását.

Miközben alszunk, testünk különböző alvás fázisokon megy keresztül.
Az I. fázis még afféle könnyű alvás, szendergés. A 2. fázisban, felületes alvásban /felnőtteknél ez a szakasz teszi ki az alvás ciklus felét/ az agy hullámtevékenysége lanyhul, megszünnek a szemmozgások. A 3. és 4. fázis már a mély alvás szakasza, amelyből nehéz felébredni. Az 5, azaz REM-fázisra gyors szemmozgás és élénk álmok jellemzők.

Energiaszintünk hajnali 4 órakor hirtelen emelkedik, függetlenül attól, hogy mennyit aludtunk.

Az alvás szerepe

Minden jel arra utal, hogy friss emléknyomaink  alvás közben rögzülnek agyunkban. A hippokampus összegyűjti, majd osztályozza és szétosztja a beérkezett információkat.

Ősidőktől kezdve foglalkoztatja az emberiséget, hogy vajon mi lehet az alvás értelme, célja. Az alvás után tapasztalt kipihentségérzet alapján erre azt a választ adhatjuk, hogy a szervezet egészének regenerálódása történik meg az alvás órái alatt. Kevésbé egyértelmű azonban az álmodás biológiai funkciója. Ébrenlét alatt a külvilág ingerei tudatunk kognitív szférájára hatnak. Az új információk feldolgozása, rendszerezése csak úgy válik lehetségessé, ha agyunk ismét befogadóképes lesz.
Az álomlátásos alvás szerepe a kognitív szféra visszarendeződésében keresendő. Valószínűleg ilyenkor dolgozzuk fel a miket ért érzelmi hatások és értelemmel bíró információk jelentős részét. A regenerálódás után agyunk kognitív szférája ismét felvevőképes lesz.

Alvás és álmodás alatt sem vagyunk elvágva a külvilágtól, bár érzékszerveink ingerküszöbe megnőhet. Nem veszünk figyelembe olyan apróbb fény, hang- és egyéb ingereket, melyekre ébrenlét alatt esetleg reagálnánk. Ennek biológiai magyarázata abban rejlik, hogy a szervezet regenerálódása érdekében a nem fontos ingerek elhanyagolhatóak. Az álom a külvilág korábbi és aktuális történéseivel egyaránt kapcsolatot tart, a környezeti ingerekkel befolyásolni lehet az álmot. Katonákkal végzett vizsgálatok során az alvó kísérleti alanyok mellkasára néhány kg-os súlyt helyeztek. Ébredés után többségük arról számolt be, hogy álmukban valamiféle teher nehezedett rájuk.

Sokan állítják azt, hogy ők nem szoktak álmodni. Ez nem igaz, csak egyesek kevésbé, vagy egyáltalán nem emlékeznek álmaikra. ők éber állapotban is kevesebbet fantáziálnak, hallucinálnak.

/forrás: Agyunk 100 titka /National Geographic/, Vital.hu



 
Levendula álom virága, Borsmenta alvás királya, Kamilla alvás nyugalma, Kakukkfű boldogság nyugalma, Hassatok, és altassatok!

Ezen a napon - Henri Matisse

Henri Matisse francia festő, Picasso mellett a múlt század legnagyobb piktora 1869. december 31-én született Picardia egy kis településén. A törékeny és álmodozó fiú szigorú nevelést kapott, de nem tudott beilleszkedni az iparvidék elzárt közösségének életébe. 1887-ben Párizsba ment jogot tanulni, és bár unalmasnak tartotta a paragrafusokat, kitüntetéssel szerzett diplomát, majd ügyvédbojtárként helyezkedett el.

Művészi karrierje szokatlanul indult: vakbélműtétéből lábadozva anyjától egy doboz festéket kapott ajándékba. "Ahogy ott ültem és kezemben tartottam a dobozt, tudtam, hogy ez az életem" - írta később. Anyja bíztatta arra is, ne kövesse a művészet "szabályait", hallgasson inkább az ösztöneire és érzelmeire. A tanácsot később házasságára is kiterjesztette, hitvesét a következő vallomással lepte meg: "Hölgyem, mélyen szeretem önt, de a festészetet mindig jobban fogom szeretni."

Matisse egy évig a párizsi Julian Akadémiára járt, majd a szabadabb szemléletű Gustave Moreau szimbolista festő tanítványául szegődött. 1896-ban kiállított a Szalonban és két festményét megvásárolta a francia állam - ez volt az első és jószerével az egyetlen elismerés, amit hazájától kapott.

Művészetére az impresszionisták, Gauguin és Rodin, valamint a japán festészet gyakorolta a legnagyobb hatást. 1898-ban Londonban tanulmányozta Turner képeit, majd Korzikára utazott. 1905 után színei harsányabbak, "fényesebbek" lettek, vásznai az Őszi Szalon tárlatán más, expresszívebb színekkel élő művészek képei mellé kerültek. Egy kritikus ekkor nevezte el őket Vadaknak (Fauves), a gyorsan széthulló mozgalom vezetője Matisse lett.

Az 1910-es években ismerte meg Picassót, akivel egy életen át rivalizált. Az I. világháború kezdetétől a Riviérán élt, ekkor született képei kevésbé merészek, inkább újklasszicistáknak mondhatók. 1920-ban Gyagilev balettjéhez tervezett színpadképet és kosztümöket, majd szobrászkodott és sokat utazott.

Egyre inkább érdekelték a nyomótechnikák: francia poéták verseihez készített metszeteket, Jazz című kéziratos könyvének képeit színes papírból vágta ki. Ezt az időszakát "luxusperiódusként" is szokták emlegetni, mert ekkorra már olyan mesterségbeli tudásra tett szert, hogy percek alatt alkotott remekműveket. Louis Aragon írta róla: egyetlen luxusa a festészet volt, "az önmagáért való festés, az érzések és a szellem luxusa, egy szükséges luxus".

1939-ben Nizzába költözött, a második világháború idején, mivel nem politizált, hagyták alkotni - az ellenállási mozgalomban részt vevő lánya és felesége viszont börtönbe kerültek.

Matisse 1948-51 közt az őt ápoló dominikánus apácák vence-i kápolnáját dekorálta. Ágyhoz kötötten már főként csak papírkivágásokat alkotott, utolsó kiállítását is ilyen műveiből rendezték. 1954. november 3-án halt meg, élete utolsó pillanatáig dolgozott.

 

"Az embernek tudnia kell, miként őrizze meg a gyermeki frissességet és ártatlanságot. Maradjon egész életében férfi, aki a világból meríti energiáit. "

"Minden színnek meg kell hagyni a saját felségterületét."  "Kétségtelen, hogy úgy kell festeni, ahogy énekel az ember, kényszeredettség nélkül."   "... mindenütt virágok vannak azoknak, akik virágot akarnak látni..."  /Forrás: Henri Matissse élete  Múlt-kor  Képek: NET /