A Kékszalag Nagydíj és Fesztivál nemzetközi távolsági vitorlás verseny Európa legrégebbi és leghosszabb távú (kb. 200 km) tókerülő versenye. A múltja ma már vitorlástörténelem, mely 1934-ben gyökeredzik.
Navigare necesse est
Hajózni
márpedig kell. Tudták ezt már az első államalapító népek is, akik
létfenntartásuk és gazdagodásuk egyik alapszükségletét látták a
hajókban, hiszen ezek biztosították az akkori ismert világ kontinensei
közötti mozgást.
Légy
magad a leggyorsabb!
Azaz,
hozd el előbb a hírt, juss el előbb az ellenségednél a csatatérre és
szerezz korábban információkat! Minél többet, minél gyorsabban, mielőtt a
másik is ugyanezt meg tudná tenni. Ez vált a kereskedelem szlogenjévé,
de egyben ez lett a mozgatója a hajózás fejlődésének is. A hatezer éves
kínai dzsunka már magán viselte a későbbi európai vitorlástípusok jó pár
jellemzőjét, így bizton állíthatjuk, a kerámiakészítésen, valamint a
selyemhernyó-tenyésztésen túl az ókori kelet a hajóépítésben is a világ
előtt járt. Ám a vitorlázás bölcsője mégis a Földközi-tenger volt, innét
rajzottak ki az első karakkok, karavellák, boyerek, klipperek és
fregattok. Képzeletbeli vállaikra vették a tengereket és óceánokat,
meghódították az ismeretlent nyugaton és keleten egyaránt. A hajók egyre
nagyobbak és egyre gyorsabbak lettek, legénységeik pedig
professzionális szintre fejlesztették a hajózás tudományát. Megbecsült
mesterséggé vált a hajózás.
A
tókerülő versenyek doyenjének neve eredetileg egy angol kitüntetés
(Térdszalag Rend kék szalagja) volt, melyet csak és kizárólag
kereskedelmi hajó nyerhetett el. A pontos kritérium szerint „Ennél
a versenynél nincsenek versenybírák, nincsenek időmérők, nincsenek
közös rajtvonalak és ráadásul nincsen egyforma táv sem, mégis annak a
hajónak a híradását, amelyiknek sikerült a gyorsaságot az előbbinél
túlszárnyalnia, kételkedés nélkül az összes versenyben lévő többi hajó
elfogadja.” Miről is van szó? Ezen a versenyen olyan hajók
indulhattak, melyek az Atlanti-óceánon személyszállítással foglalkoztak.
Céljuk természetesen a két kontinens közötti út időtartamának
lerövidítése, s ezáltal a Kék szalag elnyerése. Indulás Európából, cél
az Amerikai Egyesült Államok. Az angolok Southamptonból, a németek
Hamburgból, a franciák Le Havre-ból, az olaszok pedig Gibraltárról
kezdik a versenyt. Érkezés New York kikötőjébe, a kivándorlási hullám
csúcsán oly zsúfolt Sandy Hookba.
A
versengés 1835-ben kezdődött az angliai Liverpool és az új-skóciai
Halifax között, ám az első igazán férfias összecsapásra 1838. április
5-én került sor, mikor is a jó nevű Great Westernt három nappal
megelőzve a kivándorlókat szállító 700 tonnás Sirius nekivágott a Sandy
Hookba vezető, bő három hetesre tervezett útnak. A Sirius kapitánya egy
bizonyos Roberts hadnagy volt, aki megtestesítette az angolok mindent
felülmúló győzni akarását. Az út alatt azonban heves viharba kerültek,
az utasok pedig fellázadtak, s -eleinte szépen, majd egyre hevesebben-
kérték, hogy még mielőtt a hajó velük együtt elsüllyed, a kapitány
szórja a túlsúlyt jelentő szén nagy részét a tengerbe. Ő erre annyit
felelt, hogy inkább az embereket dobálja a vízbe, semmint a szenet.
Április 22-én értek New Yorkba, majd pedig -utánuk pár órával- a
hátrányból induló Great Western is befutott.
Az
idő utáni hajsza később sem lankadt. Samuel Cunard 100 ezer font
ellenében elnyert egy megbízást, melynek értelmében kéthetente közlekedő
postajáratokat indított az Atlanti-óceánon. A tulajdonában levő négy,
kizárólag személyszállításra készített hajó (Britannia, Caledonia,
Arcadia és Columbia) állandó versengése 10 napra szorította vissza az
óceánon való átkelés idejét. A sebességi rekord pedig meghaladta a 30
mérföldet óránként. A verseny azóta is tart, s tartani is fog mindaddig,
míg hajók szelik tengereink, óceánjaink habjait, míg él az emberben a
verseny szelleme. A legenda szerint a Titanic kapitánya is a versenyben
való győzelem érdekében döntött egy rövidebb út mellett, s került a
jégmezők közelébe. A verseny nevéhez fűződő egyik nagy katasztrófa (a
legnagyobb) tehát 1912. április 14-én következett be. Mégis, egy
kapitány sem vesztette el kedvét, mikor elindult a kontinensek közötti
időhatár legyűrésére. Ez azóta is így van.
/Forrás: A Kékszalag vitorlásverseny története /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése