"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. február 10., hétfő

Hogyan látnak az állatok?

Az élőlények jelentős része elsősorban a látás révén tájékozódik környezetében. Az, hogy látunk, és ahogy látunk, több jelenségnek köszönhető: a fénytörésnek, visszaverődésnek, a fény színének. Az élőlények látása sok mindenben különbözik: alakfelismerésben, a színek érzékelésében, felbontásban és a térlátás képességében.

A fény érzékelésére szolgáló szervek legegyszerűbb formái a látósejtek. Az alacsonyabb fejlettségű állatoknál, például a gyűrűsférgeknél ezek a fényérzékeny sejtek szétszórva helyezkednek el az állat bőrében. A legegyszerűbb esetben még csak a világosság érzékeléséről beszélhetünk. A látószervet akkor nevezhetjük szemnek, ha a látósejtek mellett megjelennek az úgynevezett segédszervek (a lencsék, a szemmozgató izmok, stb.) is. Az ilyen szemek már iránylátásra, a még fejlettebbek pedig képlátásra is alkalmasak.

A fejlettebb szervezetek látószervét három fő típusba sorolhatjuk: a pontszem, a mozaikszem (összetett szem) és a hólyagszem. A pontszem és a mozaikszem az ízeltlábúak látását szolgálja. A hólyagszem pedig a lábasfejűek és a gerincesek legfejlettebb képlátását teszi lehetővé.

A mozaikszem sok önálló szemecskéből, úgynevezett ommatídiumból tevődik össze. Minden szemecskében található egy lencséből és egy kristálykúpból álló fénytörő rész, és a hosszúkás ommatídium belsejében fényérzékeny idegsejtek helyezkednek el. Minél több ommatídiumból áll egy összetett szem, annál élesebb képet lát a gazdája. Például a hatalmas, kidülledő szemű szitakötők (amelyek szemét akár 20 000 ommatídium alkotja) vagy az ájtatos manók által látott kép felbontása már megközelíti egyes gerincesek hólyagszeméét.

A rovarok látásfeldolgozásának másik érdekessége, hogy jóval több egymást gyorsan követő képet tud elkülöníteni, mint a gerincesek, így az ember. A szitakötő másodpercenként 300 képet tud önálló képként érzékelni, így az emberi moziban, ahol 24 kocka/másodperc sebességgel vetítik a filmeket, csak unalmas diavetítést látna. Ez a hatalmas képfeldolgozási sebesség a gyors repülésükhöz és a zsákmányszerzéshez nélkülözhetetlen.

Bármilyen kiváló is a szitakötő szeme az ízeltlábúak között, egy állatcsoporté még ezt is túlszárnyalja. A sáskarákok (Stomatopoda) látása több kutató szerint felülmúlja még a kitűnő látású madarakét is. Kezdjük azon, hogy a testükhöz mérten hatalmas méretű a szemük - hasonló arányokkal a miénk akkora lenne, mint egy futball-labda. A szemükben ezen kívül több mint tízféle színérzékelő receptor található (a miénkben csak három). Ez azt jelenti, hogy sokkal több színt különböztetnek meg, mint mi, és a számunkra láthatatlan hullámhosszakból is rengeteg információt szereznek. A polarizált fényt is érzékelik, amely rendkívül hasznos a víz alatti világukban. Ez a képességük nem csak a kontrasztot növeli meg, de a sáskarákok látják az átlátszó, szinte láthatatlan élőlényeket is, valamint észlelik a halak pikkelyeiről visszaverődő fényt is. A polarizált fény érzékelése azt is lehetővé teszi számukra, hogy "lássák" a holdfázisokat, és előre "kiszámítsák" az apály és a dagály időpontját.

A halak zöme például erősen rövidlátó. A pontyalkatúak csak a tőlük 1-5 centiméterre lévő tárgyakat látják élesen, míg a porcos halaknak (cápák, ráják) nincs színlátásuk. A csontos halaknál változatos a helyzet. Egyes porcos halak színvakok, míg mások, például a korallszirti halak színlátása még az emberén is túltesz. A közelmúltban állapították meg a kutatók, hogy a korallszirti halak vagy korallsügérek az ultraibolya mintázat alapján ismerik fel fajtársaikat.

A hüllők között a legérdekesebb szemük - és egyben a legérdekesebb látásuk - talán a kaméleonoknak van, hiszen szemgolyóikat kúp alakú védőburok takarja, és egymástól függetlenül is tudják forgatni. Így egyidejűleg előre és hátra is figyelhetnek. Amikor azonban zsákmányt észlelnek, mindkét szemüket ráirányítják, így pontosan be tudják mérni az áldozat távolságát. Térlátásuk ilyenkor annyira jó, hogy a prédát csak akkor tévesztik el hosszú nyelvükkel, ha az éppen a nyelvkicsapódás pillanatában röppen el. Szemükben egy különleges csapocskatípus is van, amellyel az ultraibolya sugarakat is képesek érzékelni.


A legélesebb szemek

A madaraknak - különösen a ragadozó madaraknak - legendás az éleslátásuk. Mi az anatómiai háttere ennek az emberénél mintegy nyolcszor élesebb látásnak? Először is a ragadozó madarak szeme nagyon nagy, a koponya jelentős részét elfoglalja, így a lehető legtöbb fény jut a retinára. Ott sokkal több fényreceptorra vetül a kép, mint az emberi szemben, ezért jóval nagyobb a felbontása is. A ragadozók szemének fókuszáló képessége is jobb, mint az emberé, így mindig a lehető legélesebben látják a prédát.
A ragadozó madarak szemének különleges tulajdonságai is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy az emberrel ellentétben két sárgafoltjuk (pontosabban látógödrük, foveájuk) van, amely az éleslátás helye. Így retinájuk jóval nagyobb felületén kapnak éles képet. A vándorsólyomnak a sárgafoltban négyzetmilliméterenként 1,3 millió érzéksejtje van, míg a lónak csupán 12 500. Ennek köszönhetően a sólyom egy fecskét körülbelül másfél kilométeres távolságból, míg a szitakötőt 800 méterről képes felismerni. Ez olyan, mintha az ember 30 méter távolságból el tudna olvasni egy könyvet.
 /forrás: origo/a környezet az állatok szemével/



A világ madárszemmel

A hatrészes sorozat a madarak szemével láttatja a világot, valóra váltva sokunk vágyát, hogy felülről láthassuk a Földet.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése