Az élőlények jelentős része elsősorban a látás révén tájékozódik
környezetében. Az, hogy látunk, és ahogy látunk, több jelenségnek
köszönhető: a fénytörésnek, visszaverődésnek, a fény színének. Az
élőlények látása sok mindenben különbözik: alakfelismerésben, a színek
érzékelésében, felbontásban és a térlátás képességében.
A fény érzékelésére szolgáló szervek legegyszerűbb formái a
látósejtek. Az alacsonyabb fejlettségű állatoknál, például a
gyűrűsférgeknél ezek a fényérzékeny sejtek szétszórva helyezkednek el az
állat bőrében. A legegyszerűbb esetben még csak a világosság
érzékeléséről beszélhetünk. A látószervet akkor nevezhetjük szemnek, ha a
látósejtek mellett megjelennek az úgynevezett segédszervek (a lencsék, a
szemmozgató izmok, stb.) is. Az ilyen szemek már iránylátásra, a még
fejlettebbek pedig képlátásra is alkalmasak.
A fejlettebb szervezetek látószervét három fő típusba sorolhatjuk: a
pontszem, a mozaikszem (összetett szem) és a hólyagszem. A pontszem és a
mozaikszem az ízeltlábúak látását szolgálja. A hólyagszem pedig a
lábasfejűek és a gerincesek legfejlettebb képlátását teszi lehetővé.
A mozaikszem sok önálló szemecskéből, úgynevezett ommatídiumból tevődik
össze. Minden szemecskében található egy lencséből és egy kristálykúpból
álló fénytörő rész, és a hosszúkás ommatídium belsejében fényérzékeny
idegsejtek helyezkednek el. Minél több ommatídiumból áll egy összetett
szem, annál élesebb képet lát a gazdája. Például a hatalmas, kidülledő
szemű szitakötők (amelyek szemét akár 20 000 ommatídium alkotja) vagy az
ájtatos manók által látott kép felbontása már megközelíti egyes
gerincesek hólyagszeméét.
A rovarok látásfeldolgozásának másik érdekessége, hogy jóval több
egymást gyorsan követő képet tud elkülöníteni, mint a gerincesek, így az
ember. A szitakötő másodpercenként 300 képet tud önálló képként
érzékelni, így az emberi moziban, ahol 24 kocka/másodperc sebességgel
vetítik a filmeket, csak unalmas diavetítést látna. Ez a hatalmas
képfeldolgozási sebesség a gyors repülésükhöz és a zsákmányszerzéshez
nélkülözhetetlen.
Bármilyen kiváló is a szitakötő szeme az ízeltlábúak között, egy
állatcsoporté még ezt is túlszárnyalja. A sáskarákok (Stomatopoda)
látása több kutató szerint felülmúlja még a kitűnő látású madarakét is.
Kezdjük azon, hogy a testükhöz mérten hatalmas méretű a szemük - hasonló
arányokkal a miénk akkora lenne, mint egy futball-labda. A szemükben
ezen kívül több mint tízféle színérzékelő receptor található (a miénkben
csak három). Ez azt jelenti, hogy sokkal több színt különböztetnek meg,
mint mi, és a számunkra láthatatlan hullámhosszakból is rengeteg
információt szereznek. A polarizált fényt is érzékelik, amely rendkívül
hasznos a víz alatti világukban. Ez a képességük nem csak a kontrasztot
növeli meg, de a sáskarákok látják az átlátszó, szinte láthatatlan
élőlényeket is, valamint észlelik a halak pikkelyeiről visszaverődő
fényt is. A polarizált fény érzékelése azt is lehetővé teszi számukra,
hogy "lássák" a holdfázisokat, és előre "kiszámítsák" az apály és a
dagály időpontját.
A halak zöme például erősen rövidlátó. A pontyalkatúak csak a tőlük 1-5
centiméterre lévő tárgyakat látják élesen, míg a porcos halaknak (cápák,
ráják) nincs színlátásuk. A csontos halaknál változatos a helyzet.
Egyes porcos halak színvakok, míg mások, például a korallszirti halak
színlátása még az emberén is túltesz. A közelmúltban állapították meg a
kutatók, hogy a korallszirti halak vagy korallsügérek az ultraibolya
mintázat alapján ismerik fel fajtársaikat.
A hüllők között a legérdekesebb szemük - és egyben a legérdekesebb
látásuk - talán a kaméleonoknak van, hiszen szemgolyóikat kúp alakú
védőburok takarja, és egymástól függetlenül is tudják forgatni. Így
egyidejűleg előre és hátra is figyelhetnek. Amikor azonban zsákmányt
észlelnek, mindkét szemüket ráirányítják, így pontosan be tudják mérni
az áldozat távolságát. Térlátásuk ilyenkor annyira jó, hogy a prédát
csak akkor tévesztik el hosszú nyelvükkel, ha az éppen a nyelvkicsapódás
pillanatában röppen el. Szemükben egy különleges csapocskatípus is van,
amellyel az ultraibolya sugarakat is képesek érzékelni.
A legélesebb szemek
A madaraknak - különösen a ragadozó madaraknak - legendás az
éleslátásuk. Mi az anatómiai háttere ennek az emberénél mintegy
nyolcszor élesebb látásnak? Először is a ragadozó madarak szeme nagyon
nagy, a koponya jelentős részét elfoglalja, így a lehető legtöbb fény
jut a retinára. Ott sokkal több fényreceptorra vetül a kép, mint az
emberi szemben, ezért jóval nagyobb a felbontása is. A ragadozók
szemének fókuszáló képessége is jobb, mint az emberé, így mindig a
lehető legélesebben látják a prédát.
A ragadozó madarak szemének különleges tulajdonságai is vannak. Ezek
közül a legfontosabb, hogy az emberrel ellentétben két sárgafoltjuk
(pontosabban látógödrük, foveájuk) van, amely az éleslátás helye. Így
retinájuk jóval nagyobb felületén kapnak éles képet. A vándorsólyomnak a
sárgafoltban négyzetmilliméterenként 1,3 millió érzéksejtje van, míg a
lónak csupán 12 500. Ennek köszönhetően a sólyom egy fecskét körülbelül
másfél kilométeres távolságból, míg a szitakötőt 800 méterről képes
felismerni. Ez olyan, mintha az ember 30 méter távolságból el tudna
olvasni egy könyvet.
/forrás: origo/a környezet az állatok szemével/
A világ madárszemmel
A hatrészes sorozat a madarak szemével láttatja a világot, valóra váltva sokunk vágyát, hogy felülről láthassuk a Földet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése