Babonák - a kövek

Az ember mindig is misztikus, mondhatni csodás erőket tulajdonított a drágaköveknek,  szikláiknak, megalitoknak, és népszokásokat, legendákat, vallásos képzeteket szőtt köréjük. 

A kövek  szinte észrevétlenül belopták magukat hétköznapjainkba: sokszor mondjuk, valaki követ gördít az utamba, máskor megkönnyebbülve jegyezzük meg: nagy kő esett le a szívemről; s néha úgy gondoljuk, hogy valaki kőkeményen viselkedett. 

Már a középkorban híresek voltak a kívánságteljesítő „tündérkövek”. Ezeket amulettként, védelmezőként mindig maguknál hordták az emberek. Ha éjszaka az ablakba tették az ilyen kristályt, feltöltődött a hold és a csillagok fényével, és teljesítette az elalvás előtt neki megsúgott kérést.

 Az ilyen követ a gazdáján kívül senki sem érinthette meg, s átruházni sem lehetett  másra, mert akkor elveszítette varázserejét.

Őseink Isten ajándékának tartották őket, színük, formájuk az isteneket és a természetfeletti erőket szimbolizálta.

Évezredek tűnnek el nyomtalanul, de a kövek szeretete mindig él.

A néphit szerint a kövek, amíg érintetlenül a földben hevernek, növekednek, tehát élnek. Minél tovább maradnak a helyükön, annál több energiát vesznek fel magukba a földből, és egyre nagyobb lesz gyógyító erejük. Ezért aztán a betegségektől úgy próbáltak megszabadulni, hogy a beteg testrészt kővel megdörzsölték, a követ pedig visszatették a helyére. Azt hitték, hogy a kő magába zárja a rosszat, betegséget.

Ha például egy fiatalember egész nyáron idegenben dolgozott, akkor a kedvesének odaadott egy követ, amelyet előzőleg megcsókolt. A szerelemmel így feltöltött követ a lány megőrizte addig, amíg a kedvese ősszel visszatért. A kövek által az évezredek alatt összegyűjtött, nagy termékenységet adó, földerővel Badenben és az Érchegységben például úgy akarták a gyümölcsfákat termékennyé tenni, hogy - főleg karácsony éjjel - az ágak közé köveket helyeztek. Az emberek meg voltak arról győződve, hogy ezáltal a következő évben a gyümölcstermés különösen bőséges lesz. Ezt a módszert egyébként elszáradt fák gyógyításánál is alkalmazták.

Ugyanitt szokás volt az asztalokat szilveszterkor kövekkel befedni, hogy egész évben legyen elég ennivaló. Ez a szokás annyira elterjedt, hogy azt az ezredfordulón élő Burchard wormsi érsek mint pogány babonát kifejezetten megtiltotta.

Különösen hatékonynak számítottak az olyan kövek, amelyek kitűntek formájuk és nagyságuk révén, vagy amelyeknek a földrajzi helyzete bizonyos szempontból figyelemre méltó volt. Úgy tekintették őket, mint akiket természetfölötti lények szálltak meg. Hozzájuk fordultak, ha segítségre volt szükség, körüljárták őket háromszor vagy kilencszer is, megcsókolták vagy megérintették őket. Különféle betegségek meggyógyítását kérték tőlük, vagy azt, hogy gyermekük jól fejlődjön, vagy azt, hogy a partnerük hűséges legyen és sok más egyebet. Normandiában az anyák a Djallon-kőhöz zarándokoltak, leraktak rá egy ágat, és azt kérték tőle, hogy fiaik a katonai szolgálattal kapcsolatos sorsolásnál jó számot húzzanak.

Egy másik ok, amiért elzarándokoltak bizonyos kövekhez, a gyermekek utáni vágy volt. Francia szokás volt, hogy az asszonyok napfelkelte előtt kimentek a faluból, és kézen fogva körültáncoltak egy sziklatömböt, vagy házaspárok sétálták körül, egymást átölelve, gyermekáldás reményében.

De mindegy volt, hogy milyen szándékkal kereste fel valaki a követ, arról semmi esetre sem volt szabad elfelejtkezni, hogy ezután a kőnek egy adománnyal köszönetet mondjanak. Ilyen hálát kifejező ajándék lehetett pénz, virág, ruhaanyag, szalagok, kenyér vagy egy kevés tej is.

Bármely kő, amelynek lyuk van a közepén, szerencsét hoz megtalálójának. Nyakláncként vagy kulcstartóhoz erősítve kell viselni. A tengerészek különösen a tengerpartokon talált köveket tartják nagyra, míg a halászok hajóik fedélzetén szeretik látni őket, így biztosítva a jó fogást.

A kő a magyar néphitben is lehet mágikus eszköz. Az apró, simára koptatott köveket, kígyókőnek nevezik. Göcseji hiedelem szerint a kígyók évente egyszer összegyűlnek, és ezeket a köveket közösen fújják. Gyulladások, kelések, daganatok gyógyítására használták ezen kívül azokat a köveket, amelyeket mennyköveknek tartottak. A mennykő akkor keletkezik, ha a villám a földbe csap, aki 7 év után megleli és kiássa, hatalom birtokába jut a néphit szerint, hiszen az ilyen kő gonoszűző, gonoszt távoltartó, gyógyító, szerencsehozó amulett. Úgy hitték, hogy aki mennykövet hord magával, azt nem érheti villámcsapás.

Szerepel a kő káromkodásainkban is: „Üssön meg a mennykő!" Fogadkozásban: „Váljak kővé!"
Hiedelemmondák szólnak arról is, hogy aki nagypénteken kenyeret süt, annak a kenyere kővé válik.

Amerikában azt hiszik, hogy a gyermekágyas anya ágya fölött lógó, közepén lyukas kő csökkenti a szülési fájdalmakat. A francia és ír kődolmenek, kőasztalok is megkönnyítik a szülést azon nők számára, akik lecsúsznak rajtuk. A férjre vágyó lányok pedig egyszerűen ráülnek a kőasztalokra. És vannak az egész világon olyan kőépítmények, amelyek jó egészséget és szerencsét biztosítanak mindazoknak, akik alájuk állnak vagy megérintik őket.

Kínában szolgákat, ágyasokat, lovakat formázó köveket égetnek el a holtakkal. Ezek régen a valóságban is elkísérték a halottat az árnyak völgyébe. Kőszobrok állnak a kínai császárok és magas rangú hivatalnokok sírjai előtt is. A Taj-san hegynek Santung tartományban ,,kiemelkedő" az állandó jelzője. A leghíresebb hegy Kínában. Az erről a szent hegyről származó kő távol tartja a démonokat. A következőt szokták rávésetni: ,,Ez a Taj hegyéről származó kő ellen mer állni." A felirat azokból az időkből származik, amikor Taj hegye mentette meg az embereket a Sárga folyó áradásakor, sőt, a még régebbi napimádásra is utalnak. Éles útkanyarokban is köveket állítanak a leselkedő gonoszok ellen.

Forrás: batarozi.extra.hu, Babonák könyve