Arthur király

 
Uralkodása Britannia aranykora volt, a szerelmes és harcias lovagok kora. Története évszázadokon át képzőművészeket és írókat ihletett meg

 Az Artúr-mondakör nevei nem csak Nagy-Britanniában csengenek ismerősen, szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne hallottak volna a középkori király kalandjairól.

A modern történészek néha azt is kétségbe vonják, hogy létezett-e Artúr király, bár azt senki nem vitatja, hogy alakja időtlen idők óta élénken foglalkoztatja az emberek fantáziáját.

A feltételezések szerint az 5. vagy 6. században élt római-kelta harcos, az angolszász hadak kérlelhetetlen ellenfele, a nyugati kultúra egyik legnagyobb becsben tartott történetének fő alakja lett. A legtöbb szakértő abban egyetért, hogy Artúr király legendáját először Geoffrey of Monmouth Anglia királyainak története a 12. században című munkája népszerűsítette. Geoffrey szerint műve egy elveszettnek hitt kelta kéziraton alapszik, amely Guinevere, Merlin, Caliburn kardja és Artúr sírhelyének történetéről szól.

A téma egyik szakértője, Michael Wood (In Search of England, In Search of Myths and Heroes)   azt állítja, hogy nem is a tények valóságtartalma a fontos, sokkal inkább az, hogy a mondakör hogyan tudott ennyire megragadni a kollektív emlékezetben.

„Ezek a mítoszok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy újra és újra előjönnek a különböző kultúrákban, mivel nagyszerű történetekről van szó” – mondta el a történész. „Azt sugallják, hogy volt egy olyan aranykor, amely elvesztette ártatlanságát. Velünk élő történetek, amelyek összekapcsolják az embereket. Örökzöld téma – a hős, aki a sötétség, a gonosz hordák ellen küzd” – tette hozzá.

 /forrás:Múlt-kor/

 

A Kerekasztal mint mitikus tárgy szorosan kötődik Artúr alakjához, de még jobban összefonódott a nevével az a különleges, személynevet viselő tárgy, mely a nagy harcosokat és nagy lovagokat jellemzi: a kardja. Bűvös kard, mely olyan nehéz, hogy csak ő tudja forgatni, csodálatos módon győzi le vele ellenségeit, harcosokat és szörnyeket, főleg óriásokat, és amikor ez a kard egy tó mélyére süllyed, Artúr élete és hatalma véget ér.

 

Merlin a Varázsló

Az Arthur-mondák talán legkülönösebb és legrejtélyesebb alakja Merlin, egy erényes leányzó és egy inkubus (ártatlanokat megrontó, éjjel garázdálkodó gonosz szellem) fia.

Születése után Merlint sebtében megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége így is megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakba (törpévé, leánykává, agárrá vagy szarvassá) változzék.

Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte, és egy toronyba zárta ót. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.

A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid latin nyelvű értekezést, a Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját.

A tudósok szerint Geoffrey Merlinjének több előképe volt, köztük egy Myrrdhin nevű walesi jövendőmondó és egy Lailoken nevű skót látnok.