A diófa

 

 A diófáról nem lehet lelkesedés nélkül írni. Ő a kert nesztora, szeniora, bölcs, öreg uralkodója. Magas és szélesen elterülő koronája sok helyet követel.

Egyes fákat a korai természetvallások óta szent faként tisztelnek az emberek. A diófa mindig is szent fának számított.

A régi görögök a diót Zeusznak szentelték, minden istenek apjának. Szent ételeikben a dió is szerepet kapott, és „szerelmi bájétel”-ként is szerepelt.

A magyar nép szereti a diófát. Megkülönböztetett fa. Nincs még egy ilyen fa.
Hatalmas   mégis közel áll hozzánk. A legközelebb a nagy fák közül. Egyéni tulajdonságai vannak, és hat ránk. Érzelmileg, gondolatilag, jelképileg.
A diófa jelkép is. Hatalmas gömbkoronája a világ jelképe.

A németek tartották úgy, hogy aki a diófa árnyékában elalszik, megálmodja, mi az igazság. Ha ébren marad, emlékei erősödnek fel, gondolkodása kitisztul. Akaratereje megnő, a hangulati kilengések lecsendesednek. És érzéke lesz a mértékletességhez. Mindez azért történik így, mert a magas diófa összeköti a földet az éggel, és a földhözragadt emberhez kever egy kicsit az égiekből.

A régi germánoknál a dió - jóízű belével, kemény héjával - a Lényeg mint fogalom jelképe volt, annak a lényegnek, amit a külsőségek magukba rejtenek.

Szerelmi és termékenységi jelkép 

A diófa sok, áldott diótermésével régi termékenységi jelkép is. A magyar nép körében is és még sok más népnél is. A dió és a diófa ősi szerelmi praktikák eszköze.
A diótermés a római kor óta az európai népek körében termékenységszimbólum. A diófát a rómaiak Jupiternek szentelték, és Diana ünnepét a rómaiak diófa árnyékában tartották meg.
Ugyancsak a római kor óta szokás a lakodalmakon a dió szétszórása, az ifjú párra diót szórtak, hogy Jupiter a fiatalasszonyt termékenységgel ajándékozza meg.
Ezzel nem csak a főistennek üzentek, hanem az ifjú párnak is jelezték, hogy vége a gyermekkornak, és a házassággal eljött a termékenység ideje.
A házasulandó fiatalok dióval való meghintését az európai zsidó népszokás is átvette. Erre hagyományosan akkor került sor, amikor a házasulandókat kihirdették.
Persze, termékenység házasságon kívül is előfordulhat. Az így született gyereket német földön a középkorban "diófáról pottyant" gyereknek mondták.
Az 1600-as években német vidékeken szokásban volt, hogy egy házasuló parasztlegény diófát ültessen. Ez a szokás francia földön is élt, szinte minden házasságkötéskor diófát ültettek.
A diótörés a cél elérésének példájaként szerepel a német példabeszédekben. Lakodalmakkor szokás volt diót szétszórni a vendégek között, mert az az ifjú párnak szerencsét, termékenységet, szaporaságot hoz. Még inkább, ha a dióval megdobálják az ifjú párt. Gazdag és szegény, szép és csúnya, fiatal és öreg lehetett az ifjú pár, a dió-áldás mindenkire hatott.

Régi német mesék szerint a diót szerelmi jóslatokra használták. Karácsonykor a fiatal szerelmesek két diót dobtak a házi tűzhelybe. Ha a két dió a nagy hőségben egymás mellett marad, házasságuk szilárd lesz.

Osztrák népi jóslás férjhez menendő leányok számára, hogy ha a dióverő pálcát feldobják a diófára, és az fennakad az ágakon, jövőre esküvő lesz.

Ugyancsak német néphiedelem, hogy ha terhes asszony szedi a diót, termékenysége a diófára is jó hatással lesz, többet fog teremni.
A spanyoloknál régen a dió a termékenység, az egészség és a vágy jelképe volt. Ha egy új házas fiatalasszony azt remélte, hogy lesz még néhány éve az első gyerek érkezése előtt, a lakodalma napján annyi diót kellett, hogy a mellényébe rejtsen, ahány évet remélt. Érdekes módon ez a hiedelem a román népszokásban is élt, talán közös latin gyökereik okán
Azt tartották a spanyolok, hogy aki egy kosár diót kap ajándékba, az szerencsés lesz. Aki pedig a kalapja alá diólevelet tesz, azt elkerüli a fejfájás.
Viszont a franciáknál nem biztos, hogy szerencsés, aki diót kap. Landes-ban (ez egy francia vidék) ha leánykéréskor az ebéd után egy tál diót szolgáltak fel, az a visszautasítás jele volt.
Egy francia városban, Poitou-ban a házasulandók szokása volt a város főterének diófáját körültáncolni. A termékenységért, a leendő fiatalasszony sok tejéért.

A kínai nyelv jelképrendszerében a dió a kacérkodás, a flört jelképe.

A diófa a boszorkányok fája   Egy ógörög legenda szerint egyszer fiatal lányok egy csoportja körtáncot lejtett a szent fa, a diófa körül. Megijedtek valamitől, valakitől, és a diófa alatt kerestek menedéket. A diófa pedig megvédte őket. Diókká változtatta, és elrejtette az ágai között. Persze, a leányok között - mint mindig - boszorkányok is voltak, a diófa azóta is az ő fájuk.