Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:
Kergetem a falvelet, hátamon hozom a telet, mosolygós a születésem, lucskos, sáros temetésem.
Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek , látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
—Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni. Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor
Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már haláluk,
Mert a tél közeleg.
Mire a tél megjön,
már csak egy-egy levél
lebeg az ágak hegyén.
Mielőtt átengednénk magunkat a lehulló falevelek láttán, az őszi bú-bánatnak,
nézzünk meg egy lehulló falevelet, a csodálatos, varázslatos színeit..
és amíg összeszedünk néhány színes levelet, bogyót, gesztenyét az otthonunk díszítésére, a kezdődő borút otthagyhatjuk egy eldugott bokorban.
ha megfigyeled az ágakat, hogy a rügyek hogy álmodják, várják a tavaszt,
bennünk is így alszanak a rejtett képességek, várva, hogy előjöhessenek és segítsenek utunkon.
Nincs tökéletes ember, de ha belül rendet rakunk, nyugodtak, derűsek leszünk, ez kivülről is látható lesz.
Az elmúlt idő baráttá válik.
És fel lehet tenni egy jó zenét, főzni illatos teát, jó könyvet olvasni!
Egyszer volt, hol nem volt... volt a jó kedv.
Találkozott a rossz kedvvel. Köszönt neki -szia, jó kedvet!
De az gorombán visszaszólt -Mi a jó Neked benne? Mitől örülsz Te folyton? A nap olyan melegen süt, hogy az már borzasztó. A virágok meg csak ontják ezt a bódító illatot. Szinte beleszédülök. Minden fáj, minden rossz. -mondta keserűen.
Jó kedv rá mosolygott. Egyáltalán nem bántotta a rossz és sértő hang. -figyelj csak rossz kedv. -húzódott közelebb...-hallgasd a madarakat. Egész nap csak repkednek. Etetik a kicsinyeiket, szállni tanítják Őket. A fák otthont adnak Nekik. S tisztítják a levegőt. Szívd be jó mélyen. Pezsegjen fel a véred tőle. A rossz, nem azért rossz, hogy még rosszabb legyen nekünk. Hanem, hogy meglássuk benne a jót. A virág igaz.. bódító és élénk színű. De ha a méhecske nem érzi meg messziről, vagy nem látja meg rikító fényét sosem talál rá. S úgy hal majd meg, hogy senkinek nem kellett. És a nap- nézett fel az égre- igaz, hogy melegen süt. De ha nem tenné, akkor meg fáznál. Igaz... fellehet öltözni, de mégiscsak jobb, ha sugarával simogat. Képzeld el, hogy többet nem kel fel. Milyen boldogtalan lenne ez a világ.
A rossz kedv, elgondolkodott. Miért is van neki mindig rossz kedve. Sose kérdezte még magától, s most sem tudta rá a választ. Talán mert csak a neve volt rossz kedv. Talán Ő is érezheti a napot, a virágot, láthatja a madarakat boldognak. S egyszeriben rájött, hogy hiszen Ő boldog... Maga mellé nézett... de jó kedvet már sehol nem látta. Viszont érezte... magában.
A sportpályán, ahol futni szoktam, találkoztam egy sünnel. Talán még hiányos volt a téli szállása, kellett pár őszi falevél. Kicsit irgyeltem a sünt.Téli álmot alszik, s mire felébred süt a NAP!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése