Zsolnay Vilmos - 1900-ban bekövetkezett haláláig - gyárát az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb kerámiagyárává fejlesztette. Magyarországon nem volt vetélytársa. Követője fia, Miklós, az építészeti kerámia területén ismételte meg apja sikereit. A gyár fejlődését, a nagy elődök művészi munkásságának szinten tartását a későbbi generációk a gazdasági válságok idején már alig tudták biztosítani. 1948-ban pedig az államosítás akadályozta az újabb kibontakozást. Ma a privatizált Zsolnay-porcelán a legjobb hagyományok és a modern porcelángyártás útját járja. Díszmű termékei: a Zsolnay-féle porcelán és az eozin iránt állandó és növekvő a kereslet.
Művészek és mesterek
A Zsolnay-gyárnak mindenkor szoros kapcsolata volt a helyi, vagy a legjelesebb budapesti művészekkel. Székely Bertalan, aki a pécsi székesegyházban a Mór- és a Mária-kápolna faliképeit készítette, Zsolnay Vilmosról kerámiára festett portrét, amely az állandó Zsolnay-kiállításon látható.Zsolnay Vilmos maga is festő akart lenni, apja azonban a bécsi Politechnikumba íratta. Gyermekkori barátja volt Weber Xavér Ferenc festőművész, valószínűleg tőle tanult festeni. Megmaradtak fiatal korában készített művei, a német romantika szellemében készült tájképek, virágcsendéletek, portrék, melyek biztató kezdetnek tűntek. Alkotókészségét azután kerámiagyárában tette inkább próbára. Zsolnay a fejlődés számára nyitott légkört teremtett.
Klein Ármin, a gyár szobrász- és festőművésze az 1870-es években figurális motívumokkal kezdte díszíteni tálait, a historizmus divatjának minden stílusnosztalgiája felfedezhető munkáin.
Klein mellett az osztrák Kaldewey Kelemen volt, aki a német reneszánsz művészetének emlékeit idézte fel munkáin. Nem egy fajansz tála már táblakép jelleggel készült. A mai kiállítás számos változatát mutatja be ennek a színes életműnek is. A gyárban dolgozott Zsolnay Gyula, aki cigányjeleneteket mintázott, de igen kedvelte a kosztümös figurákat is.
Unger Ferdinánd Ferenc József gödöllői vadászkastélya számára festette kobaltkék díszítésű mosdókészletét. Lunacsek Viktor az 1880-as években a figurális díszítések gazdagságával tűnt ki. Rippl-Rónai József festőművész tányér díszítéstervei már a szecesszió korának eszményeiről vallanak. A Zsolnay-gyár is ebben a korszakban jutott el tevékenységének, lehetőségeinek egyik csúcspontjához, miközben teljes együttállásban volt az uralkodó kulturális irányzatokkal. Arra is figyelmet fordítottak, hogy a szecesszió éppen a nemzeti hagyomány "nagy művészetbe" oldásával kínáljon lehetőséget az építészeti díszítőkerámia számára is. Új művészek, fiatal erők kellettek ennek a programnak a megvalósításához. Budapestről, Strobl Alajos műterméből érkezett például Apáti Abt Sándor, aki finom, sokszor groteszk humorral formálta eozinmázzal - evvel a fémes fényű, meghatározhatatlan karakterű anyaggal - borított edényeit. Tanította a díszítőfestést is a gyár tanonciskolájában, és ő mintázta a Zsolnay-szobor talapzatán körben elhelyezkedő mellékalakokat.
Darilek Henrik és Nikelszky Géza készítette a budavári királyi palota számára az Árpád-házi királyok arcképcsarnokát, Darilek rajzolta meg a pancsovai takarék homlokzatburkolatának nőalakját. Nikelszky Géza 1899-től, ötven éven át volt tervezője, majd krónikása is a gyárnak. Párizs atmoszféráját teljesítette ki Pécsett a fiatal Mattyasovszky Zsolnay László, amikor az 1910-es években elkészítette táncolókkal, bohócokkal díszített, nagyméretű vázáit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése