Mint a nyár kezdetéhez, a termékenység ünnepéhez, számos babonás
hiedelem is kapcsolódik e naphoz. Különösen az írek számára volt
jelentős május elseje. Ezen a napon például sohasem gyújtottak pipára a
kandalló tüzéből, és parazsat sem vittek ki a házakból, mert rossz
ómennek vélték. Ugyanakkor a május elsején elfogyasztott csalánlevesről
pedig azt tartották, hogy egy évig védelmet nyújt a reuma ellen.
Igen rossz ómennek vélték, ha május első napján kialudt a tűz, melyet csak a pap házából hozott parázsló tőzeggel lehetett ismét meggyújtani. Ezt követően viszont a szentelt tőzeg hamuját szét kellett szórni a padlón és a küszöbön. Tilos volt a tüzet, a vizet, a tejet és a sót pénzért vagy szerelemért árulni, s ha egy vándor kapott egy csésze tejet, azt sóval összekeverve, a házban kellett meginnia. A sós vizet, mint italt mindenkor hatásosnak tartották. Valóságos talizmán volt a gonosz ellen, ha megfelelő varázsdoktor készítette, és mágikus szavakat mondott fölötte. A mocsári gólyahírnek – melyet Beltane növényének neveztek – varázserőt tulajdonítottak. Girlandokat készítettek belőle a jószágok számára és az ajtófélfákra, a küszöbre pedig tejet öntöttek, hogy távol tartsák a rossz tündéreket. A május elsejének hajnalán talált nyulakat boszorkányoknak tartották, ezért kövekkel dobálták meg őket.
A népgyógyászok lábizzadásra a május elsejei napkelte előtti mezítlábas sétát javasolták, ugyanis a hajnali harmat szappanszerű hatással bírt, ami összehúzta a bőrt. Ehhez a naphoz kötődik az a babona is, mely szerint, aki május elsején a reggeli harmatban megmossa az arcát, fiatal marad és megszépül a bőre.
Európa nyugati részén május elsejére virradóan elterjedt volt a harmatszedés szokása. Ennek során az asszonyok éjfélkor vagy napkelte előtt – gyakran meztelenül – egy lepedőt vagy valamilyen ruhadarabot (kötényt, szoknyát) húztak végig a legelőn. Hazatérve az összegyűjtött harmatot az abrakba vagy a kenyérlisztbe csavarták ki. A hiedelem szerint ettől több tejet adott a tehenük, vagy finomabb kenyeret sütöttek. /forrás: Rosta E./
Igen rossz ómennek vélték, ha május első napján kialudt a tűz, melyet csak a pap házából hozott parázsló tőzeggel lehetett ismét meggyújtani. Ezt követően viszont a szentelt tőzeg hamuját szét kellett szórni a padlón és a küszöbön. Tilos volt a tüzet, a vizet, a tejet és a sót pénzért vagy szerelemért árulni, s ha egy vándor kapott egy csésze tejet, azt sóval összekeverve, a házban kellett meginnia. A sós vizet, mint italt mindenkor hatásosnak tartották. Valóságos talizmán volt a gonosz ellen, ha megfelelő varázsdoktor készítette, és mágikus szavakat mondott fölötte. A mocsári gólyahírnek – melyet Beltane növényének neveztek – varázserőt tulajdonítottak. Girlandokat készítettek belőle a jószágok számára és az ajtófélfákra, a küszöbre pedig tejet öntöttek, hogy távol tartsák a rossz tündéreket. A május elsejének hajnalán talált nyulakat boszorkányoknak tartották, ezért kövekkel dobálták meg őket.
A népgyógyászok lábizzadásra a május elsejei napkelte előtti mezítlábas sétát javasolták, ugyanis a hajnali harmat szappanszerű hatással bírt, ami összehúzta a bőrt. Ehhez a naphoz kötődik az a babona is, mely szerint, aki május elsején a reggeli harmatban megmossa az arcát, fiatal marad és megszépül a bőre.
Európa nyugati részén május elsejére virradóan elterjedt volt a harmatszedés szokása. Ennek során az asszonyok éjfélkor vagy napkelte előtt – gyakran meztelenül – egy lepedőt vagy valamilyen ruhadarabot (kötényt, szoknyát) húztak végig a legelőn. Hazatérve az összegyűjtött harmatot az abrakba vagy a kenyérlisztbe csavarták ki. A hiedelem szerint ettől több tejet adott a tehenük, vagy finomabb kenyeret sütöttek. /forrás: Rosta E./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése