Május és a szerelem

A sze­re­lem min­dig más. Mind­egy, hogy hány­szor sze­re­tünk éle­tünk­ben, egy­szer, két­szer vagy tíz­szer: az új sze­re­lem min­dig isme­ret­len. A sze­re­lem vagy a pokol fene­kére taszít, vagy a menny­or­szágba röpít, de egy biz­tos: vala­hova eljut­tat.

A világon az emberek mindenütt szeretik és mindig is szerették egymást. A szerelem egyetemes emberi élmény.
A szerelmi szenvedélynek a világ bármely pontján nyomára bukkanhatunk. Az emberi kultúrák mindegyikében léteznek szerelmes dalok, szerelmi talizmánok és fohászok. Az emberek szíve társadalmi helyzete, vallásra, nemre, kulturális kötelékekre való tekintet nélkül megszakad.

 Indiában május harmadika a Megtört Szívek napja. És Pápua Új-Guineában van egy törzs, amelyben a férfiak namainak nevezett gyászos szerelmi dalokat írnak olyan házasságokról, amelyekre nem került sor, bár kellett volna.

Az örök szerelem jelképe..

1612. május 10-én öt évi jegyesség után Sáhdzsahán indiai uralkodó feleségül vette apja miniszterelnökének lányát, Mumtáz Mahalt 19 éven át voltak házasok, amikor az asszony 1631-ben, 15. gyermekük szülésekor meghalt. A vigasztalhatatlan Sáhdzsahán ekkor határozta el, hogy örök szerelmük jelképeként felépítteti a Tádzs Mahalt.

 1607-ben Sáhdzsahán indiai trónörökös megismerkedett az apja miniszterelnökének lányával, az akkor 14 éves Arjumand Banu Begammal, aki iránt rögtön szerelemre lobbant. Állítólag egy férfi sem kívánhatott volna többet magának, hiszen a lány nemcsak hogy jó családból származott, de szép és okos is volt. Jegyességük öt éven át tartott, majd az asztrológusok javaslatára 1612. május 10-én Sáhdzsahán feleségül vette a szerelmét. A házasságkötés után az asszony a nevét Mumtáz Mahalra változtatta, aminek jelentése: "a palota kiválasztottja". A több feleséggel és ágyassal rendelkező uralkodó lelkében csak Mumtáz Mahal létezett. A boldogságuknak azonban 1631-ben vége szakadt: az asszony a 15. gyermekük születésekor meghalt. A vigasztalhatatlan Sáhdzsahán a tragédia után 8 napon keresztül ki sem jött a lakosztályából, és amikor végre megjelent a nyilvánosság előtt, országos gyászt rendelt el. Az uralkodó ekkor határozta el, hogy örök szerelmük jelképeként felépítteti a Tádzs Mahalt. Az elhunyt feleség emlékére szánt síremlék építése 1632-ben a fővárosban, Agrában a Yamuna folyó partján kezdődött meg. A fehér márvány mauzóleumi rész két éven belül el is készült, de a teljes épületegyüttes felépítésen mintegy húszezer munkás húsz esztendőn át dolgozott. Sáhdzsahán azonban dédelgetett magában még egy csodás álmot: a folyó másik partján fekete márványból megépítteti a saját mauzóleumát is, és a két síremléket - az örök összetartozás jeléül - egy híddal köti össze. Ezt a tervet azonban fiai meghiúsították. Halála után felesége mellé, a Tádzs Mahálba temették.