"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. március 28., szombat

Föld órája - 2015.

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket

 
2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte.  A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.  Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat. 

Jelenleg másfél Földre lenne szüksége az emberiségnek, 2050-re pedig talán kettőnél is többre, ha a jelenlegi ütemben éljük föl bolygónk javait.


Fotó: WWF Magyarország 

Az emberiség igényei jócskán meghaladják Földünk eltartóképességét, ugyanis közel 40 éve több erőforrást használunk fel, mint amennyit a bolygó biztosítani tud. Magyarország fogyasztása 30 százalékkal több, mint amennyi erőforrás hazánkban rendelkezésünkre áll.
A WWF erre a problémára hívja fel a figyelmet a világ legnagyobb civil önkéntes akciójával, a Föld Órájával.  Fenntartható módon élünk? Vizsgáljuk meg fogyasztásunkat és ökológiai lábnyomunkat!

"Fényszennyezés és az élővilág

Az ornitológusok, rovarkutatók számára régóta nyilvánvaló a fény esetenként kártékony hatása. A költözőmadarak egy része éjszaka (is) utazik, s tájékozódásukban fontos szerepet játszik a csillagos égbolt. Ha természetes fényeken kívül más "műcsillagok" is megjelennek, vagy az égbolt megnövekedett háttérfényessége miatt eltűnnek az égről a csillagok, az komolyan megtévesztheti a madarakat vagy a pillangókat, akár vesztüket is okozva. A madarak éjszakai tájékozódása csodálatra méltó. A kék sármány esetén azt is kimutatták, hogy a tájékozódásként használt sarkcsillagot és annak környezetét az égbolt forgása alapján azonosítja, s a megtanult alakzatot később már felismeri. Planetáriumi körülmények között a mesterséges égboltot lassan egy másik fényes csillag körül forgatva a madár az újabb alakzatot jegyezte meg, s utána már azt használta tájékozódási pontként álló égbolt alatt is. Utána a szabadba kerülve (persze a vizsgálatot speciális ketrecben végezték) ismét megtanulta a sarkcsillag irányát. 

Felmérések szerint évente több millió madár pusztul el azért, mert toronyépületeknek ütköznek. Az esetek egy részéért maguk a tükröző felületek felelősek, de nagyobb részben az épületek kivilágítása csalja halálos csapdába a madarakat. Más állatoknak az éjszaka sötétje a biztonságot jelenti. Csak egy példa a tengeri teknőcöké Floridában, amely a legnagyobb tojásrakó helyük az Egyesült Államokban. A teknőc bébik az éjszakai sötétség védelmében bújnak elő a homokban lévő tojásokból és másznak életükért küzdve a tengerbe. A tenger irányát a vízfelületről visszaverődő csillag- esetleg holdfény határozza meg. A mesterséges fények hatására a teknőcök rossz irányba indultak! Ebből is látható, hogy az élővilág mennyire alkalmazkodik a természetes fényviszonyok váltakozásához. A mesterséges fények elburjánzásával a teknőcök veszélybe kerültek, ezért a floridai partvidéken ma már ennek megfelelően szabályozzák a közvilágítást! "
forrás: Polaris Csillavizsgáló,
Mi is az a fényszennyezés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése