A magyar írás apostola - Forrai Sándor

     Példaképekre, mesterekre minden kornak szüksége volt és lesz.  A világ jelenleg ismert legrégibb írásműveltsége a rovás-, más néven ómagyar írás, amelynek felélesztésében, terjesztésében vállalt meghatározó szerepet  Forrai Sándor.





A „rovásírás atyja” 1913. március 17-én született Munkácson. Innen a trianoni békediktátum következtében menekülniük kellett, mert édesapja , aki az ottani városi rendőrségen dolgozott és a Turán Szövetség tagja volt, egymaga negyvenezer aláírást gyűjtött a visszacsatolás érdekében, amelyet vasutasok vittek Párizsba. A kisfiú, akit szülei a zöldhatáron menekítettek át testvérével együtt, már a családi otthonban megismerkedett a hazaszeretettel, magyar őstörténettel, cserkészettel, rovásírással. Az elemi iskolát Diósgyőrben, a középiskolát a nyíregyházi Evangélikus Gimnáziumban és Újpesten végezte. Kiváló rajzkészsége volt, ezért diákkorában több kitüntetést kapott. A katonaság után , 1935-ben a rendőrségen irodai alkalmazott lett, ahol megtanulta a gyors- és gépírást. Ekkor vette észre a hasonlóságokat a Marsigli olasz hadmérnök által lemásolt botnaptár rövidítései és a gyorsírás között.

Első volt abban is, hogy őseink írását az elméletek rabságából kiszabadítva, széles körben igyekezett közkinccsé tenni. Ehhez hatalmas gyűjtőmunkával létrehozott egy 125 képből és magyarázó táblából álló rovásírás vándorkiállítást, ahol az érdeklődők a szakmai vitacikkek helyett a rovásírás emlékeit időrendben és az írástörténeti kapcsolatrendszerben elhelyezve ismerhették meg. Ebben a kiállítási anyagban mutatta be a Fischer Károly Antal és Sebestyén Gyula közlései óta előkerült újabb emlékeket is. A kiállítás 1975-ben a Református egyház XIII. kerületi, Frangepán utcai gyülekezeti terméből indult ismeretterjesztő útjára.

1985-ben jelent meg a „Küskarácsonytól Sülvester estig” címet és „egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink” alcímet viselő könyve. Ebben írástörténeti áttekintést és ismereteket találunk a magyar rovásírás eredetéről, kialakulásáról kapcsolatairól , rövidítési rendszeréről és természetesen a rovásnaptárról. Itt már kifejti azt a szintén úttörő gondolatot , hogy nem mi vettük át türköktől az írást, hanem az átadók voltunk. Rámutat arra is , hogy a kutatók eddig nem vették figyelembe azt a tényt, hogy magyar anyanyelvünk lejegyzésére csak a rovásírás alkalmas, hiszen a latin betűírás átvételétől számítva csaknem ezer évre volt szükség, hogy az ebből hiányzó és hangjaink lejegyzéséhez szükséges 13 jelet pótolni tudjuk. ..”a magyar nyelvet latinbetűs írással jegyezni csak nagy torzítás árán, vagy egyáltalán nem volt lehetséges. Az olvasó minduntalan tanúja lesz annak a harcnak, ahogy nyelvünk küzdött a betolakodó , idegen betűkkel szemben ..” írja e művében. Hasonlóan bátorságra volt szükség a sumer kapcsolat felvetéséhez, hiszen számolnia kellett azzal, hogy Torma Zsófiához hasonlóan emiatt kizárja magát a „tudományos” életből.

Eközben egy nem várt, lassan, de végzetesen bekövetkező tragédiát kellett lelkileg feldolgoznia, fokozatosan elvesztette látását.
Aki az olvasásban, tanulásban, az adatok elemzésében találja meg élete értelmét, annak egy ilyen csapás súlyos következményekkel járhat. De nem nála. Ismereteit felolvasó segítségével bővítette, gépírói tudásával pedig szó szerint vakon írt cikkeket, könyveket. 

A magyarság írásával azért is érdemes foglalkozni, mert a kőbe vésett és fába rótt írásjelek egy nép fejlettségét bizonyítják, hiszen az írás, a nyelv és a beszéd visszahat az agy fejlődésére. Kiszely István professzor méltó társa és barátja volt Forrai Sándor íráskutató, aki magas szinten művelt ismereteit - a gép- és gyorsírást - használta fel a rovások fajtáinak vizsgálatára és felosztására; az egyetlen volt, aki igazán értette a rovásbetűk és az azoknak megfelelő hangok értékét, eredetét. Különös érzéke, füle, szeme volt ezek megfejtéséhez, hazáját és népét tisztelő, igaz magyar volt.



   Forrás: Szakács Gábor