"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. április 3., szerda

Ezen a napon született Kartauzi Szt. Brúnó kölni születésű katolikus áldozópap, a kartauzi rend alapítója.

1057-től vezette a reimsi székesegyházi iskolát. Tanítványai közé tartozott többek között a későbbi II. Orbán pápa. 1075-ben érseki kancellár lett Reimsben. 1083-ban engedélyt kapott egy remeteközösség létesítésére, majd 1084-ben egy Grenoble melletti völgyben kápolnát építettek, s e körül laktak. 1090-ben II. Orbán Rómába hívta, de magányra vágyott, ezért 1091-ben Colobriában új közösséget alapított. Formálisan sohasem avatták szentté, minthogy a karthauziak rettegnek a hírnévtől, de 1514-ben X. Leó pápa engedélyezte, hogy megüljék Brúnó ünnepnapját, majd 1674-ben X. Kelemen pápa az ünnepet az egyház hivatalos ünnepnapjává nyilvánította.

Ma a karthauzi rend az egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő élet késő középkori eszményével a mai napig fenn tudott maradni. Más szemlélődő rendek, mint a bencések és a ciszterciek nyitottabbak lettek a világ felé és a feladatukat mindenekelőtt az oktatásban és a lelkipásztorkodásban határozták meg.
A karthauziakra jellemző a hallgatás, a magány és az ima.


A néma remeték elixirje.
A híres Chartreuse gyógynövénylikőr az egyetlen olyan, amit a mai napig szerzetesek állítanak elő.



Az elixírt a Nagy Karthauzi Kolostorban (La Grande Chartreuse) készítik. Ez a kolostor az egyike a világban jelenleg még működő tizenkilenc karthauzi monostornak. A karthauzi rend eredete a XI. századra nyúlik vissza. A barátok szigorú életmódot gyakorolnak, egyszerű cellákban élnek, és csak a misére és a – néma – étkezésekre gyűlnek össze.

A kolostort a Rhone-Alpokban keressük, észak-keletre St. Laurent du Ponttól, 35 kilométerre Grenoble mellett. A kolostor épületei nem látogathatók, de közel St. Pierre faluhoz (5 km) van a kolostor múzeuma, amely tökéletesen bemutatja a karthauzi rendet.

Egy kis történelem

A kolostor lenyűgöző története Szent Brunoval kezdődött. Az első szerzetesek segítségével építettek egy kápolnát, és néhány fából épített cellát. Hat év múlva Szent Brunot Calabriába hívták, ahol új monostort alapított, majd 1101-ben meghalt. Amikor az eredeti karhauzi épületeket letarolta az 1132-es lavina, a közelben újra építkezésbe kezdtek a szerzetesek – így állt össze az eltelt évszázadok folyamán a Nagy Karthauzi Kolostor.
1605-ben Marshal d'Estrées egy titokzatos kéziratot adott át a szerzeteseknek, ez tartalmazta a gyógynövény-elixír receptjét. Mégsem tudható a mai napig sem, hogy ki a tényleges feltalálója a titkos elixírnek. A szakkönyvekben azt olvashatjuk, hogy 1735-ben Jerôme Maubec szerzetes foglalkozott elmélyülten a párlattal (míg a többi barát az ércbányászattal és a vasolvasztással volt elfoglalva). Az alapreceptet követve Jerôme kifejlesztett egy praktikus módszert az elixír elkészítésére. Utóda, Antoine barát már ezt a módszert tökéletesítette 1764-ben, és ettől kezdve a Grande Chartreuse elixír gyártása soha többé nem változott. Hírneve gyorsan és messzire terjedt, gyógyító erejét a gyógynövények biztosították, fogyasztói mint stimulánst alkalmazták. A környékbeli szegények pedig ingyen kapták. A párlatot hamarosan 55%-os likőr készítésére kezdték használni.

A francia forradalom idején a titkos recept egy grenoble-i gyógyszerészhez került, akit Liotardnak hívtak. 1810-ben Napóleon elrendelte az összes olyan gyógyszer begyűjtését, ami "titkos alapanyagot" tartalmazott. Liotard lelkiismeretesen benyújtotta a receptet, de szerencsére a belügyminiszter visszaküldte azzal a megjegyzéssel, hogy "elutasítva". Liotard halála után a titok visszakerült a monostorba, ahol 1838-ban Bruno Jacquet barát újrakezdte a párolást, majd létrehozta a likőr édesebb változatát. Ez az itóka főként a hölgyek körében vált közkedveltté. 1869-ig a likőr és az elixír a monostor gyógyszertárában készült, majd az üzem átköltözött Fourvoirie-be. A gyártást itt végezték egészen az 1935-ös földcsuszamlásig. Ezután a receptet őrző három szerzetes a spanyolországi Tarragonában telepedett le, és itt folytatták a likőr párolását, majd az üzemelés a franciáknál, Voiron városában folytatódott. A rend 1940-ben kapta vissza a Grande Chartreuse-t.
Forrás:
/mindmegette/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése