A rózsa

A rózsa az emberiség történetében már a kezdetektől fogva igen fontos szerepet tölt be. Számos költőt, írót, művészt megihletett és rengeteg vers, mese, monda, költemény, festmény témájául szolgált., Már az ókori Indiában is igen megbecsült virág volt. Törvényt alkottak arról, hogy aki az uralkodónak rózsát ajándékoz, cserébe bármit kérhet. A templomok valamint az uralkodók lakosztályának fontos dísze volt. Számos indiai mese szól arról, hogy Laksmi a szépség istennője fakadó rózsabimbókból született. Ez alapján lett a rózsa a keleti népek szent virága, Egy ókori perzsa monda szerint maga Allah jelölte ki a rózsát a virágok királynőjévé.

Az ókori görögök a rózsát az istenek ajándékának, valamint a szerelem, szépség, boldogság jelképének tekintették., A római kultúrában az erkölcsi tisztesség szimbólumaként a különleges cselekedeteket ezzel a virággal jutalmazták. Róma hanyatlásának idején a féktelen mulatozások, a gyönyör és a vad orgiák virága lett. A vendégségeken, a hosszantartó vad mulatozásokon valamint az előkelőségek kihajózásának alkalmával töménytelen mennyiségű rózsaszirmot hintettek szét. Népszerűségét jellemzi, hogy ezekben az időkben még a Róma körüli termőföldeken is rózsát termesztettek, miközben a gabonát más országokból importálták., Az első keresztények a rózsát a rómaiak mértéktelen és bűnös élete miatt a hanyatlás virágának tartották. Hamarosan azonban a keresztény világot is meghódította és pár évszázad elteltével már a paradicsom valamint Szűz Mária szent virága lett.
 A muzulmánok úgy tartották, hogy a fehér rózsa a mennybe szálló Mohamed verejtékéből nőtt, ezért a rózsának a rózsaszirmokból készített rózsaolajnak és rózsavíznek megtisztító erőt tulajdonítottak..

A középkori Franciaországban a hallgatás és a tapintatosság jelképeként a legmegbecsültebb virág volt, amelynek termesztését csak külön engedéllyel lehetett végezni., Angliában csak a XIV. században ismerték meg, ahol a fehér és vörös rózsa két rivális nemzetség között dúló háború jelképe lett. Ezt a 30 évig tartó háború "rózsák háborúja" néven került a krónikákba.

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
– Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
– Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk – válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
– Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? – kérdezte a francia barátnő.
– A rózsából – válaszolta a költő.