Illancs

 Van Magyarországon egy olyan táj, melynek neve: Illancs.

A Kiskunság déli végén, a Sárköz és a Tisza- völgy között fekvő Illancs felszíne a földtörténeti múlt emlékeinek őrzője: az uralkodó északnyugat irányú szelek a Duna hordalékából építették fel a homokhátság legmagasabb vonulatát, s nem túl régen még főleg ezek formálták a homoktenger hullámait. A változatos domborzatú területet később tarka vegetáció borította, azonban a természet teremtette törékeny egyensúlyt az elmúlt évszázadok erdőirtása és a túllegeltetés megbontotta, hatására a futóhomok nagy területen megindult. A XIX. század második felétől végzett homokmegkötés a második világháborút követő erdősítésekkel fejeződött be. A telepített akácosok, erdei- és feketefenyvesek nemcsak a táj jellemző képét, hanem az eredeti növényvilágot is átalakították, amelynek maradványai mára csak kisebb foltokban maradtak fenn .

 Az Illancs név eredetét leginkább az ismert szólással, "Illa berek, nádak erek" hozzák összefüggésbe. Az ide települt emberek hamar felismerték, itt nem lehet igazán megélni, ezért a napjainkra fennmaradt szájhagyomány szerint az éj leple alatt visszaszöktek származási helyükre, elillantak, röviden illancs: ebből lett tulajdonnévként a terület földrajzi elnevezése.

 

Időszámításunk kezdetén a Duna- Tisza közén a szarmaták telepedtek le. A népvándorlás hullámaival számos nép érkezett a térségbe, új korszakot a magyar honfoglalás nyitott. Az itt élők tájváltoztató tevékenysége már évszázadok óta folyt: a rideg állattartás, az erdők irtása és a növénytermesztés kiteljesedése lassan az Illancs eredeti képének megváltozását vonta maga után. A Kiskunság török uralom alatti túlhasználata következtében az 1700- as évek elejére a szél mozgatta futóhomok nagy területeken indult meg, amelyek így terméketlenné váltak. A homokmozgás megállítása az 1800- as évekre fontos feladattá vált, jelentősebb lépések azonban csak az 1860- as évek második felétől történtek. Illancs nagy részén a XIX. század végén több uradalom osztozott: a Kalocsai Érsekségé volt a szentistváni (a csávolyi, sükösdi és csanádi határral) és a hajósi (hildi és kélesi határral) uradalom. Az erdőmester Wendl Károly irányításával végezték el a futóhomokos, buckás területek akáccsemetékkel történő beültetését, kialakítva az ország legnagyobb összefüggő akácosát. A korábbi feketenyárról akácra történő áttérésben szerepe volt Haynald Lajos botanikus akadémikus érseknek, ő rendelte el az erdeifenyővel történő kísérleti telepítéseket is. A római Boncompagni hercegi családé volt a terézhalmi és a felsőterézhalmi uradalom. Számos szegény ember jobb élet utáni vágyát használták ki, amikor a gulyával túllegeltetett és futóhomokos felsőterézhalmi területet 1906- ban parcellázásra a szabadkai Délvidéki Közgazdasági Bank és a Bács- megyei Agrár Takarékpénztár megvásárolta. Kezdetben kevesek reményéből sokak ambíciójává vált a terület mezőgazdasági meghódítása: a környékbeliek közül számosan, de még távolról érkezők is vásároltak földet. A küzdelem és a mindennapok tapasztalatának dicsősége azonban sokak számára rövid életűnek bizonyult. A jobb adottságú parcellához jutottak kertészkedéssel, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, s nem utolsósorban hihetetlenül szívós munkával talpon tudtak maradni. Sokan azonban a befektetett munkát és pénzt veszni hagyva illantak el.

Forrás: Nebojszki László 

Illancsi pillantások

Természet Világa