A nappalok egyre hosszabbak, a természet felölti színpompás virágruháját. Nap mint nap egyre magasabbra emelkedik a látóhatár fölé központi égitestünk, a Nap. A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én következik be, e naptól kezdve a nap már a keletponttól északabbra kel fel, és a nyugati iránytól északabbra nyugszik. Napnyugta után nem sokkal a langyos, virágillatos éjszakák csillagos égboltja megannyi titok, égi mesevilág!
A csillagos ég megrendítően szép látványához fogható aligha akad szerte a világon! Az égi varázs a legrégibb időktől vonzotta az emberek kíváncsi, kutató tekintetét, hiszen az örök nyugalmat sugalló égi színpadon időnként különös dolgok is történtek. Évezredek tapasztalatai alapján az idő múlása és a természet örök körforgása összefonódott a csillagok járásával. A paraszti élet, s a pásztorok mindennapjai az ég órájához és az égi kalendáriumhoz igazodtak. A csillagok jelezték az éjszaka múló óráit, azok hozták hírét a közelgő tavasznak, vagy éppen télnek, de az ég ragyogó csillagai irányt is mutattak az éji vándornak.
Meghitt kapcsolat szövődött így a múló századok alatt az emberek és a csillagvilág között. Az emberek részben saját mulatságukra, részben, hogy megkönnyítsék a csillagok közötti tájékozódást, vidám, vagy éppen szívszorongató történetek, mesék, mondák hőseivel népesítették be az éjszakai eget. Az egymáshoz közel látszó fényesebb és halványabb csillagok képzeletbeli összekötésével királyok, istenek, nőalakok, állatok, mesebeli szörnyek és különféle tárgyak csillagképei kerültek az égre.
Oroszlán.
Azon kevés csillagkép közé tartozik, amelyekben a csillagok elrendeződése valóban hasonlít a nevét viselő lényre. Négy fényes csillag alkotja a testét, halványabbak a fejét és sörényét. Legragyogóbb közöttük a Regulus, magyarul a Királycsillag.
Egy görög monda szerint Heraklész egyik feladata volt a némeai oroszlán elpusztítása, de annak bőrét semmiféle dárda sem járhatta át. Ám Heraklész, a legnagyobb görög hős mégis legyőzte, mégpedig úgy, hogy visszaszorította barlangjába, s ott puszta kézzel megfojtotta. Megnyúzta, és bundáját magára öltötte, ami által sebezhetetlenné vált.
Az Oroszlán csillagképtől délebbre, a látóhatár közelében tekergőzik az Északi Vizikígyó. Szomszédságában található a Holló és a Serleg, mindkettő elég kicsi és halványabb csillagok alkotta csillagkép. Azért érdemes megkeresni őket az égbolton, mert egy kedves görög monda kapcsolja őket össze. Történt ugyanis, hogy Apolló napisten egyszer elküldte a Hollót, hogy egy serlegben hozzon neki vizet az életforrásból. Csakhogy a rest madár sokáig elidőzött egy fügefa tövében, várva, hogy annak gyümölcse megérjen. Apollónak pedig azt hazudta, hogy egy vizikígyó nem engedte a forrás közelébe, azért késlekedett. Büntetésül a Hollót örök szomjúságra kárhoztatta, és az égre helyezte, ahol az Északi Vizikígyó minduntalan megakadályozza, hogy igyon a Serlegből. Más változat szerint az Északi Vizikígyó, azaz a Hydra nem más, mint Tüphonnak a gonosz óriásnak és a kígyótestű Ekhidnának a leánya. Hydra Lerné város közelében a mocsárban élt, és az emberek nem alaptalanul rettegtek tőle. A viziszörnyeteg mind a kilenc feje mérges gázokat lövellt ki magából. Legyőzhetetlennek hitték, mert valahányszor levágták egyik fejét, rögtön három újabbat növesztett helyébe. Végül is Heraklész küzdött meg vele, ám amíg viaskodtak Héra istenaszszony egy rákot küldött a kígyó megsegítésére azzal a paranccsal, hogy csípje meg Heraklész bokáját. A hős azonban észrevette, és a rákot agyontaposta. Így került az égre a Rák csillagkép. A Rák nagyon halvány csillagokból rajzolódik ki, nagyon nehéz megtalálni az égen.
Tavaszi estéken a délnyugati látóhatár fölött kell keresnünk. Hold nélküli éjszakán szabad szemmel is felfedezhetünk egy halvány foltocskát ebben a csillagképben: ez a Praesepe, ami magyarul jászolt jelent. A mintegy száz tagot számláló laza csillaghalmaz összemosódó fénye ez. A Jászol mellett ott vannak a szamárkák is: két halvány csillag; az Aselus Borealis és az Aselus Australis, azaz az Északi Csacsi és a Déli Csacsi.
Az Oroszlántól és a Ráktól nyugatabbra találhatók az Ikrek csillagai. Szinte valamennyi nép emberpárossal hozta kapcsolatba ennek az égterületnek csillagait. A római mitológia Romulusszal és Rémusszal, a Rómát alapító testvérekkel azonosította az Ikrek két fényes csillagát, a Castort és a Polluxot. A csillagok nevei görög meséből származnak, miszerint Léda gyermekei voltak. Zeusz fia volt Pollux, aki halhatatlan volt, de Castor, aki viszont Tündareosz spártai király és Léda szerelmének volt gyümölcse, halandó volt, s egy csatában életét vesztette. Pollux halhatatlanságot kért fivérének, ám Zeusz ezt megtagadta. Sőt, választás elé állította a Castorért aggódó testvért: vagy állandóan az Olümposzon, az istenek lakóhelyén élhet, vagy fölváltva, egyik nap az Olümposzon lakhat, a másik nap pedig testvére társaságában, az alvilágban. Pollux az utóbbit választotta. Döntése az istenek szívét megnyerte, és a testvéri szeretet jelképeként mindkettőjüknek helyet adtak a csillagok között.
Magasan a fejünk felett, az égbolt tetőpontján, a zenit közelében ragyog a Göncölszekér hét fényes csillaga. A Göncölszekér és az Oroszlán között mintegy félúton található a Bereniké Haja elnevezésű szép csillaghalmaz. Halványabb csillagokból álló, laza csillagcsoport, amely igazából csak koromfekete éjszakákon nyújt szép látványt. Érdemes egy kisebb távcsővel szemlélni. Bereniké III. Ptolemaiosz egyiptomi király felesége volt, aki férjének egyik hadjárata alatt gyönyörű aranyhaját ajánlotta fel Aphroditének azért, hogy ura sértetlenül, és győztesen térjen vissza a csatából. Levágott haját a templom oltárára helyezte, de az másnapra eltűnt onnan. Konón számoszi csillagász találta meg később az égen. Azóta is ott látszik a házastársi hűség örök jelképeként. Egy rendkívül fényes égitest ragyog a Rák csillagképben. Nos, eddig azért nem szóltam róla, mert ez nem csillag, hanem bolygó: a Jupiter. Nyugodt, erős fénye és a csillagok közötti lassú, méltóságteljes mozgása miatt kaphatta a római istenek atyjának, Jupiternek a nevét.
A görögök Zeusz néven tisztelték. A Naprendszer legnagyobb bolygója. Átmérője 11-szerese, tömege pedig 318-szorosa a Földének. Óriási tömegvonzása következtében egy 50 kg-os test a Jupiteren 120 kg-ot nyomna. Ez a bolygó túlnyomórészt gázokból; hidrogénből és héliumból áll. Nagyon hideg világ; látható felhőburkának tetején a hőmérséklet mínusz 130°C fok. A Jupiter 12 év alatt kerüli meg a Napot. Tengelyforgása viszont nagyon gyors; egy jupiteri nap kevesebb, mint 10 óra hosszúságú. Gyors forgása következtében felhőzete az egyenlítőjével párhuzamos sávokba rendeződött. Legfeltűnőbb alakzata az úgynevezett Nagy Vörös Folt, - valószínűleg egy anticiklon - amely legalább 300 év óta létezik. Az űrkutatás jóvoltából tudjuk, hogy egy porból és jégszemcsékből álló vékony gyűrű is övezi. Jelenleg 26 holdjáról van tudomásunk, amelyek közül a négy legnagyobbat még Galilei fedezte fel 1610-ben. Ezeket már egy kis kézi látcsővel is megszemlélhetjük, és megfigyelhetjük, miként változik helyzetük óráról, órára.
A másik planéta, amelyet láthatunk: a Mars. . A Mars valamivel messzebb, mint a Föld, 228 millió kilométer távolságban kering a Nap körül. Fénye világos vörös, a római hadisten nevét is azért viseli, mert az ókorban hasonlóságot véltek felfedezni közte és a haragvó isten tűzben égő, és vérszomjasan a Földre tekintő szeme között.
/Forrás: Gesztesi Albert csillagász
Tavaszi éjszakák/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése