Benedek az áldott
A latin Benedictusból ered a név, jelentése Áldott.
A bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe
Benedek napjához gyógyító hiedelmek fűzödtek, éspedig a hagyma révén: az e napon megszentelt fokhagyma vagy vetett vöröshagyma egyaránt gyógyította a bajokat, különösen is a tífuszos betegségeket, utóbbinak például főzetével mosták a beteg fejét, hogy enyhüljön fájdalma. Természetesen az idő járására is jósoltak: ha e napon dörög az ég, száraz lesz a nyár.
Fokhagyma babonák
Fokhagymafonatokat erősítettek a bejárati ajtók közelébe a gonosz lelkek távoltartására. A fokhagymafüzérek felakasztása konyhákban még ma is élő szokás.
A bölcsőbe fokhagymát,
mosófát, bicskát, rózsafüzért, imakönyvet, az anya menyasszonyi fátylát
szokták beletenni, hogy ne bántsák a kicsit a boszorkányok (vajon a
gyermek még belefért a bölcsőbe?).
Kedd és péntek
gonoszjáró napoknak számítottak. Ezzel magyarázható a következő tilalom
és előírás: kedden és pénteken nem volt szabad a legényeknek lányokhoz
menni. Aki ilyenkor ment volna, annak fokhagymát dugtak volna a zsebibe.
Ha valakit mégis bántanak a boszorkányok, a fokhagymával háromszor keresztet kell rajzolni a homlokára.
Ha párna alá egy-két cikket tesznek, vagy az ágy lábát megkenik vele, a szagától elriadnak a szellemek.
Fejfájásra a háztetőről mohát kellett szedni, megfőzni, és ha megfő, három fej fokhagymát kell összetörni, és meg kell inni.
Búzavetéskor a gazda a kebelibe szokott fokhagymát tenni, hogy sűrűbb legyen a búza, nehogy megbabonázzák.
Lüdérc ellen - fokhagyma
Én minden éjen úgy felbolondultam, hogy az ördögök vittek el. Sajnos, egy hamar vége lett a frontnak, s haza kellett menjünk a pincéből. Attól fogva ingemet még az utcára se csaptak ki, úgy féltettek. Mikor mentem a templomba, édesanyám akkor és utánam rikolytott, hogy harmadik harangszókor otthon legyek, mert ha nem, hajamot mind kitépi.
A fiatalság esent kezdett guzsalyakodni. Jártak a gyűlésbe.Nekem a szüvem hasadott el, hogy én es mehessek, de ingemet nem csaptak el semmiképp. Egy este hallom én, hogy édesapámék beszélgetik: apám megyen másnap reggel fuvarba, s nem jő haza estére. Na, gondoltam, akármi legyen, de én most elmenyek a guzsalyasba! Elighogy édesapám kihúzta a lábát, én kezdtem fújni édesanyámnak: Édesanyám, bár most az egyszer, hogy édesapám nincs idehaza, csapjon el a guzsalyasba! Anyám hallgatott egy üdeig, én folytattam: Há, nem eleget ülök itthon? S há nem eleget ügyelek a testvéreimre?S há, nem eleget dógozom evvel az átkozott kendervel? Hogy a nyavalya egye ki még a gyükerét es! Na, eredj, eredj! Ne bornyúzd itt a fejemen! DE hallod-e? Ha én valamit megtudok, s neked a büzöd elmegyenm én a hajadot mind kitépem! Amikor kezdett setétedni, megfogtam a guzsalyt, s én úgy mentem bé a lütőn, mind akit visznek. A fiatalság imá esszegyült. A leányok fontak, a legények kártyáztak. Egyik-egyik leült a szeretje mellé. Én es fontam s az a legén leült melléjem. A orsó örökrétig esett ki a kezemből. A legén felkapta, de csak csókért adta vissza. Na, vót ott alyan fonás, hogy vége vót a világnak! Amikor kitőt a gyülés, a legén hazakésért ingemet, A kapuba jól megölelgetett, megcsókolgatott. Tisztáre kirekesztette az eszemet. Én onnatt se enni nem tudtam, se alunni nem tudtam.Csak a legén,s csak a legén!
Vót a házunk előtt egy kicsi fahidacska, s ha arra valaki realépett, akkor az bengett. Ez, a legén, mikor járt el a kapunk előtt, a lábával a hidat örökké megbengette. Akkor én kiszöktem az ajtón s bár egy minutára, reaneztem. Egy vasárnap estefelé halom én, hogy beng a híd. Kiszöktem az ajtón, hogy meglássam, de édespám utánam nyúlt, megragadta hátulról a hajamot: Nem mensz suba se. Nyomd le, ide ne, a likadot, míg szépen vagy! Azt akarod, hogy egy bitangot esszeszedj?! Akkor én readöccsentem az ágyra, s neki sírni. Lefeküdtünk de én csak sírtam tovább. Édesanyámék elfútták a lámpást, s a setétbe kezdtünk mondikálni. Mondom én: Hagyják el,mert elmenyek szógálni, s odamegyek ahova akarok! Eredj, eredj, de osztá többet a lábodat ide bé nem teszed! Én elgondoltam, hogy alyan jól megvónék édesanyámék nélkül,ha az a legén ingemet elvenne. Melyen szép a haja, s melyen szép az orcája! Melyen jó meleg a szája s melyen kemén karjai vannak! Ahogy igy elmélkedem, még nem vótam elaludva, egyszer csak há, ott ül a legén az ágyam széjibe. Megörvendeztem, felnyújtottam a karjaimot, hogy megöleljem. Akartam kérdeni, hogy hogy jött bé? S há akkor az a legén csak kezdett reám jőni, kezde szorítgatni a nyakamot. Kezdtem sikolytani: Jaj, jaj, Nyuvadok meg, nyuvadok meg!
Szökjél ember, gyújtasd a lámpást! Mi baja van a leánkának? Édesapám kiszökött az ágyól, lámpást gyújtott,s há ott a legén a ház közepibe. Apám csak felkapta a faragószékről a fészit, s a legénre emelte: Az anyád ántikrisztussát! Ebbe a helybe esszeváglak! Erre a legén csak lobot vetett, nagy fényesség lett, szórta a tüzet: sergett a ház közepibe, osztá béhuzakodott az espár ajtaján, felhuzakodott a kürtön s elment. Mü ottmaradtunk s szinte kétségbeestünk. Mi vót ez? Apám kezdett ingemet szidni: Te szerencsétlan! Nem megmondtam, hogy ne vesd belé az eszedet abba a legénbe? Most ideszoktattad a lüdércet. Jaj, jaj, mit tudunk tenni, hogy ne jöjjön ide többet az a lüdér? Jajgatódzott édesanyám a donyha alól. Nannyokám megszólalt a sutuban: Ó ne legyetek úgy kétségbeesve! Amikor fiatal vótam, hezám is járt a lüdérc. Majd megkenjük fokhagymával. Ugye s lett. Vaj három este ingemet csóréra vetkeztettek,megtörtek a kujak fokhagymát, koromval esszevigyitették s ingemet tetőtől-talpig békentek, Hát erőst csúf lehettem, mert többet a lüdérc nem jött,
Most imán öreg vagyok, de azt a legént máig se felejtem el.
Kóka Rozália
bukoviniai székely mesegyűjtéséből
bukoviniai székely mesegyűjtéséből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése