Akkor az alapító ezt Bibliotheca Regnicolaris-nak nevezte, vagyis a Szent Korona országaiban (az alapítás pillanatában: Magyarországon, Horvátországban és Erdélyben) lakók nemzeti könyvtárának.
Első nemzeti közintézményünk, az Országos Széchényi Könyvtár mintegy 13.000 nyomtatott könyvet, 1200-nál több kéziratot, sok száz térképet, címereket, metszeteket tartalmazott, s - más bel- és külföldi tékák mintájára - érmegyűjteménnyel is rendelkezett.
. Az intézmény fenntartásához szükséges pénzügyi alap megteremtését a társadalom magára vállalta. Országgyűlési felhívásra a vármegyék és városok közönsége előbb önkéntes felajánlások, majd kötelező járulék formájában bocsátotta rendelkezésre a legszükségesebb összegeket. Emellett számottevő segítséget jelentettek egyes mecénások kisebb-nagyobb alapítványai is. Az összegyűlt tőkevagyonra támaszkodva az 1808/VIII-as törvénycikkel az országos rendek életre hívták a Magyar Nemzeti Múzeumot, s az így újonnan létesített intézmény keretébe illesztették be a Széchényi Könyvtárat, mely ettől kezdve a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára nevet viselte. A könyvtárról leválasztott érmegyűjtemény pedig idővel a múzeum egyik osztályának alapja lett.
A Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épületébe, mely a társadalmi áldozatkészség maradandó értékű tanúbizonysága, 1846-1847 folyamán költözött be a könyvtár és a múzeumi osztályok. 1949-ben Országos Széchényi Könyvtár néven az intézmény újra önálló lett. A rendelet a könyvtár új jogállása mellett rendeltetésével is foglalkozott. Az intézmény 1985-ben költözött új helyére, a Budavári Palota F épületébe.
A nemzeti könyvtár gyűjtőkörébe tartozik alapítása óta:
-
minden Magyarországon megjelent, bármilyen nyelven íródott mű;
-
minden magyarul megjelent mű;
-
minden nem magyar nyelven és nem Magyarországon, de magyar író vagy közreműködő által írt mű;
-
végül minden magyar vonatkozású, nem magyarul és nem Magyarországon megjelent mű.forrás:Országos Széchenyi KönyvtárÍrás- és könyvtörténet
Az emberben már ősidők óta élt a vágy, hogy gondolatait, érzéseit, emlékeit valamiképpen rögzítse.
Az írás előzményei között tarthatjuk számon:
- tulajdonjegy (billog) – Ázsia állattartó népei használták állataik megjelölésére
- rováspálca – ez adósságok számontartására szolgált (a pálcán a bevágások száma utalt az összeg
nagyságára – sok van a rovásán…)
- csomójelek – az inkák használták különbözővastagságú és színű zsinórok és kötött csomók
tömegéből állt, számadatokat rögzítettek vele.
- kagylófúzérek: irokéz indiánoknál a kagylók számának és színének meghatározott jelentése volt.Az írás megjelenése a sumérekhez fűzıdik (a Kr. e. 4. évezred végén). A sumér ékírás leegyszerűsített
képi jelekből állt. A fejlődés során a képjelek fogalomjelekké alakultak, aztán a fogalomírás ábrái
egyre jobban összekapcsolódtak az egyes szavak hangalakjával és fokozatosan szó- és szótagírássá alakultak.
Mezopotámiában kezdetben kőre, fára, bőrre írtak, de amikor ezek hiánycikké váltak, más
íráshordozó felületet kezdtek használni. Ezen a területen nagy mennyiségben található agyag, ebbe
karcolták írásjeleiket, így születtek meg az ékírásos agyagtáblák. Kezdetben felülről lefelé,
függőlegesen írtak,később jobbról balra vízszintesen (az írásirány változásának valószínűsíthető oka, hogy kezükkel elkenték a megírt sorokat.
Egy másik fontos íráshordozó a korban a sztéle – dombormővel díszített feliratos oszlop. Leghíresebb
közülük Hammurapi – babiloni uralkodó – törvényoszlopa.
Az ékírás megfejtői Grotefend és Rawlinson.
Az emberiség első könyvei az agyagtáblák voltak. A táblákat napon szárították, vagy kiégették. A
hosszabb szövegeket csak több agyagtáblára tudták leírni, ezért az egymást követőtáblákat
megszámozták, vagy őrszókkal (az utolsó sor alá odaírták a következő oldal első szavát) látták el és
csontgyűrűkkel összekapcsolták. Ilyen agyagtáblákon maradt ránk pl.: a Gilgames-eposz.forrás: könyvtártörténet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése