A sütemények története a középkorba vezethető vissza. Az elődeink sokáig csupán a mézet ehették édességként, így alakultak ki a mézeskalácsos céhek a 17. század elején. A magyarországi cukrászat megteremtői külföldről jött mesterek, "pepecsművesek" voltak, akik a főurak szolgálatába álltak, és feladatuk volt az ünnepi lakomáknál az asztalok feldíszítése is.
A hazai cukrászdák a reformkor idején nyíltak meg, és az akkori polgári ízlésvilágnak megfelelően többségüket biedermeier stílusban rendezték be, a kis asztaloknál, székeken ülve nassolhattak, pletykálkodhattak dédapáink és -anyáink. A mestereket ekkor tájt cukorművesnek, cukorsüteményesnek nevezték. Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést az 1830-ban megjelent Hitel című tanulmányában. A cukrászok és a mézeskalácsosok a múlt század elején váltak szét egymástól. / forrás MTI/
A grillázsról már a XVI. századi iratok is említést tesznek. Előbb még, mint gyógyszert alkalmazták. Eredményes volt a köhögés ellen, és az emésztés elősegítésére is. Az 1695-ös első magyar szakácskönyv már, mint az ünnepi étkezések elengedhetetlen részét említik. Minden forrás kiemeli, hogy Mátyás király és Beatrix esküvőjén is megtalálható volt. A grillázstortának ráadásul különös hagyománya van a lakodalmakon. Az étkezés befejeztével – általában éjfélkor – az ifjú férj hozza a konyha fellelhető legnagyobb kését, hogy azzal „szeletelje fel” a tortát. A kés kettős jelentéssel bír. Egyrészt a férj ezzel jelzi, hogy „asszonya minden gondolatát lesi”. Másrészt azzal, hogy a férj és a feleség együtt fogja meg a kést és töri össze a tortát; jelzik, hogy később is együtt fognak dolgozni. A néphagyomány szerint, ahány darabra törik a grillázs torta, annyi boldog évet fognak együtt tölteni.
Mindegyik édes költemény receptje mögött egyúttal különös kultúrtörténeti históriák rejlenek. A Dobos-torta például a 19. század híres budapesti cukrászmesterének, Dobos Józsefnek a keze alatt 1885-ben született. A sütemény eredeti jellegét az addig ki nem talált kakaóvajkrém adta, amelyet a mester a piskótalapok közé töltött, néhány csepp citromlével megbolondított, a kerek tortát pedig olvasztott karamellcukros tetővel borította. A polgárosodó főváros népét lázba hozta az újdonság, és a vidékről, Vecsés irányából a pesti piacokra érkező szekerek gazdái is - ha csak tehették - megálltak a Kecskeméti utcai cukrászdánál egy kis nyalánkságért.
A Pozsonyi kifliről 1559-ből származik az első adat, amikor is a pozsonyi sütők céhe a városi fogyasztási szokásokat kielemezve elhatározta, hogy diós és mákos patkókat fognak készíteni. A másik történet szerint egy pozsonyi cukrászmester Miklós-napra elkészítette a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát, és azzal ajándékozta meg a gyerekeket. És bármily hihetetlen, még ezt is lehet fokozni. Történt ugyanis, hogy a Pozsonyban ülésező országgyűlés tagjai megéheztek, mire is a Palugyay féle Zölddiófa fogadó a korabeli újságok híradása szerint mákos, diós és mandulás pozsonyi kiflit szolgált fel a politikusoknak. Kossuth Lajosnak pedig az egyik kedvence lett a mandulás pozsonyi kifli, amely aztán el is nyerte a keresztségben a Kossuth kifli nevet… Ennél magyarosabb történetet keresve sem találnánk!
Romantikus szerelmi történet
A Rigó Jancsi viszont egy régi romantikus szerelmi történetet hordoz.. E szerint a 19. század második felében egy bizonyos Rigó János nevű cigányprímás bandájával a világot járta, és 1896-ban Párizsban olyan szívhez szólóan húzta a vendégek fülébe a magyar nótákat, hogy egy, a férjével az étteremben vacsorázó hercegné azon nyomban belehabarodott. Elhagyta érte a nála jóval idősebb herceget, és a világra szóló botránynak fittyet hányva a szerelmesek 10 éven át repdestek együtt a boldogságtól. A híres pár így vetődött Budapestre is, ahol egy cukrászdában nagyon ízlett a csalfa asszonynak a csokis, krémes sütemény. Az élelmes tulaj rögtön elnevezte a kreálmányát Rigó Jancsinak, és ettől kezdve fel is lendült a forgalma, mert a botrányhős párt mindenfelé nagy figyelem kísérte.
A rákóczi túrósnak nem sok köze van Rákóczi Ferenchez. Ugyanakkor mégis egy budapesti szakácshoz, bizonyos Rákóczi Jánoshoz köthető, aki 10 évig a Bristol, 20 évig a Gellért Szálló éttermeinek vezetője volt. A korabeli források arról számolnak be, hogy az 1930-as években már ismerték. Receptje az 1937. decemberi Magyar Szakácsban olvasható először, a világot jelentő deszkákat pedig az 1958-as brüsszeli világkiállítás jelentette a sütemény számára.
A Somlói galuskának helyrajzilag van magyar vonatkozása. Általában annyival elintézik, hogy a Somló hegyről kapta a nevét. De ennél azért többről van szó! A csoki öntettel meglocsolt diós, kakaós, vaníliakrémes piskótagaluska a Gundel étterem egykori főpincérét, Gollerits Károlyt dicséri. Minthogy a főpincér felesége a Marcal-medence ezen részéről származott, és ő is besegített a finomság elkészítésébe, úgy gondolta, hogy szülőföldje megérdemel egy ekkora megtiszteltetést.
Egy kedves legenda szerint az omlós, lekváros linzer az egykori / /ma is működő/ Ruszwurm cukrászda hajdani tulajdonosa, Richter Lénárdkészítette először törzsvendég, Linzer József szabadságharcos főhadnagy kedvére.
/Hasonló sütemény már az ókori Rómában is készült./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése