Júliák

Szendrey Júlia kiváló írónő, költő volt, neve mégis Petőfi Sándor múzsájaként, a világirodalom talán legszebb szerelmes verseinek ihletőjeként maradt fent.


 



Bányai Júlia  az 1848–49-es forradalom és szabadságharc századosa.

1824-ben született az erdélyi Vízaknán. Tanulmányai befejeztével feleségül ment Sárossy Gyula ügyvédhez, akinek 1848-ban bekövetkezett halála után műlovarnőként dolgozott a bécsi cirkuszban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörése után férje nevén, férfiruhában jelentkezett a honvédseregbe.
Az erdélyi harcokban kitűnt bátorságával és közlegényből a 27. honvédzászlóalj főhadnagya, majd századosa lett. Harcolt Gyulafehérvárnál, Zsibón, Dévánál és Kolozsvárnál fedezte a magyar sereg visszavonulását is. Nemcsak a fegyveres harcokban vett részt, hanem – francia nyelvtudása révén – az osztrák és az orosz hadseregnél gyakran kémkedett is, táncosnő szerepében. Bem tábornok katonai kitüntetéssel jutalmazta hírszerző tevékenységét. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált, ahol Bem tábornok kapitánnyá léptette elő. 1850 februárjában férjhez ment Matta Ede (Eduárd) honvéd századoshoz. 1851-1852-ben visszatért Erdélybe, ahol osztrákellenes összeesküvésben vett részt. Ennek leleplezése után ismét Törökországba menekült, majd férjével Kairóban telepedett le. Itt nyitották meg a „Fáraóhoz” címzett fogadójukat.
Kairóban halt meg 1883-ban, 59 éves korában.

Géczy Julianna

Géczy Julianna, garamszegi (Korponay Jánosné) (Osgyán, 1680. – Győr, 1714. szeptember 25.) a „lőcsei fehér asszony”. Géczy Zsigmond kuruc ezredes és osgyáni Bakos Judit leánya. 1700-ban nőül ment Korponay János Hont vármegyei nemeshez, Koháry István meghitt emberéhez. A házasságból született Gábor nevű fiuk. A Rákóczi-szabadságharc kitörése után édesapja már 1703 szeptemberében kurucnak állt, férje azonban 1704. február 24-ig védte a Koháry-birtokok egyik központi várát, Csábrágot, s csak ezt követően esküdött hűséget II. Rákóczi Ferencnek. A várat egy ideig Géczy Zsigmond tartotta ostromzár alatt, s Géczy Julianna is levélben kérlelte férjét a vár átadására. 1709–1710-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában tartózkodott, s intim viszonyban állt Andrássy István kuruc generálissal. Jókai Mór romantikus regényben (A lőcsei fehér asszony) dolgozta fel az asszony életét, s ennek nyomán máig úgy él a köztudatban, mint Lőcse árulója, aki 1710. február 13-án beengedte a császári csapatokat a városba. Valójában csupán üzeneteket, leveleket közvetített a védők és az ostromló csapatok parancsnoka, Georg Löffelholz altábornagy között, s a város előzetes tárgyalások eredményeképp, szabályos kapituláció útján került a császáriak kezére. Ennek ellenére már az egykorú kuruc propaganda, a Mercurius Veridicus című időszakos hírlap is „egyetlen ledér nőszemély” számlájára írta a város elestét. A szatmári béke után, 1712 márciusában azzal kereste meg Pálffy Jánost, hogy Rákóczitól származó, új felkelést előkészítő leveleket adtak át neki kézbesítésre. A címzettek (Esterházy Dániel, Ráday Pál, Sréter János stb.) a kuruc szabadságharc vezető tisztségviselői voltak, akik az 1711 utáni konszolidációban is komoly szerepet vállaltak. Az asszony magukat a leveleket nem adta át, állítása szerint elégette azokat, részben a kurucok bosszújától tartva, részben a mozgalomban érintett édesapja védelmében. Korponayné ezzel az új kuruc szervezkedést csírájában elfojtani igyekvő bécsi udvar és a pozsonyi országgyűlésen éppen a szatmári békepontok betartatásán fáradozó magyar rendek érdekeinek kereszttüzébe került. Miután ellentmondásokba keveredett, bíróság elé állították, kínvallatásnak vetették alá, végül Győr piacterén lefejezték.