Michelangelo 1475 március 6-án született Arezzoban és 1564. február 18-án halt meg Rómában.
Kortársai különcnek tartották, emberkerülőnek, barátságtalannak.
Örök félreértés ez a nagy munkás lángelme meg a világ között. Ő maga magyarázta meg ezt a legszebben a San Silvestro sekrestyéjében Vittoria Colonnának:
"Sokan azt mondják, hogy a neves művészek különös lények, zárkózottak és szűkszavúak; holott azok is csak olyanok, mint a többi ember... Egyáltalán nincs igazuk azoknak a hiú henyéknek, akik egy munkás és elfoglalt művésztől azt várnák, hogy unalmukban szórakoztassa őket, holott oly kevés ideje van rá az életben, hogy igazán megvalósítsa, ami a rendeltetése."
"Én az embert keresem, a mindenkori Embert, az örök jelképet, aki az idők kezdete óta újra meg újra vállalja a harcot a szabadságért!\" – vallja az agg Michelangelo, minden művészek legnagyobbika, a szobrászat, a festészet, az építészet és a költészet nagymestere, Savonarola, Machiavelli, Leonardo de Vinci, Raffaello kortársa, az emberiség egyik csodálatos korszakának, a reneszánsznak halhatatlan alkotó elméje és csaknem egy évszázadon át cselekvő részese és szemtanúja.
Művész volt, aki örök harcban állt önmagával és a világgal, és ezt az állandó küzdelmet véste márványba, festette falra és foglalta versbe.
Egy művész, akinek művei szimbólumokká váltak, hiszen alkotásai mellett nem lehet elmenni; megállásra kényszerítenek, lenyűgöznek, magukkal ragadnak, csodálatba ejtenek, érzéseket kavarnak fel.
Műveiben fellelhető minden mozdulat, indulat, mind rólunk is szólnak, a mi fájdalmainkról, vágyainkról, szenvedéseinkről, harcainkról, érzéseinkről. Ráébresztenek önnön nagyságunkra, és rádöbbentenek esendő, gyarló, porszemnyi mivoltunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése