Párizsban 39 éves korában meghalt Frédéric Francois Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész.
A zene még ma is bűvös erőket képes megmozgatni bennünk, életélményünket, jelenlétünket és a saját természetünknek megfelelés érzését a végsőkig képes felfokozni.Fryderyk Franciszek Chopin lengyel zeneszerző és zongoraművész az akkori Varsói Főhercegség területén, a mazóviai Sochaczew városka melletti Żelazowa Wola nevű faluban született 1810. március 1-jén (a művész és családja állítása szerint) vagy február 22-én (a születése után néhány héttel később kiállított keresztlevél szerint) francia apától és lengyel anyától 1810-ben.
Csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, ami zeneszerzői munkásságának egyik gyökeréül szolgált. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta - Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki. Az 1830-31-es lengyel nemesi felkelés után Párizsban telepedett le, koncertezésből és tanításból élt, 1835-ben megkapta a francia állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét.
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást és gyakori hallucinációk is gyötörték. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után egyedül nem tudott lemenni a színpadról, tanítványait pedig ágyban fekve oktatta. A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, és egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt. Hamvai a párizsi Pere Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét a varsói Szent Kereszt templomban őrzik.
1849. november 1-jén Chopin halála után Oskar Kolberg a következőket írta a Biblioteka Warszawska című lapban:
„Nincs szónok, aki nála jobban mozgatta volna meg hallgatói képzeletét, nincs orvos, aki hatásosabban gyógyította volna a szíven ütött sebet, nincs kéz Beethoven halála óta, amely jobban tartotta volna a zene kormánypálcáját, de nincs senki sem, aki szelídebben, hálásabban fogta volna. Akinek törődésre vágyott a szíve, a megmentőjét látta benne; aki vigaszt keresett, enyhítő kenetért fordult hozzá […]. Mert a könnyek, melyeket rögvest fakasztott, az öröm könnyeivé változtak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése