Az emberiséget sújtó csapásokat és katasztrófákat megjövendölő baljós előjelek közül talán az üstökösökkel foglalkoznak a legtöbbet. Az egyik legismertebb a Halley-üstökös, melyhez számos legenda és babona kötődik., A babonák eredete, A francia désastre, az olasz disastro és az angol disaster szó, a rossz csillagot jelentő latin dis astrum szóösszetételből származik. A kifejezés kialakulása a korabeli képzeteken alapul, hisz akkortájt az üstökösök feltűnését súlyos csapások követték. Így kapcsolódtak a legkülönfélébb szörnyűségek az egyszerűen magyarázható égi jelenségekhez, így lettek ezek a fényes égi tünemények a járványok, földrengések, öngyilkosságok, időjárási katasztrófák és politikai harcok előfutárai. A 17. században még Luther Márton is baljóslatúnak tartotta a fényes csóvákat az égen. "Isten nem teremtett egyetlen olyan üstököst sem, amely ne lenne biztos előhírnöke valami súlyos csapásnak."
London közelében fekvő (ma már Londonhoz tartozó) Haggerston községben született 1656. október 29-én (az Angliában akkor még használatban lévő Julián-naptár szerint, a mai Gergely-naptárban ez november 8-ának felel meg).
Gyermekkorától intenzíven érdeklődött a matematika iránt. Tanulmányait Oxfordban mégsem fejezte be, nem lustaság miatt, hanem mert II. Károly angol király, addigi kutatási eredményeinek jutalmául, vizsga nélkül adományozta neki a diplomát. Az ifjú Halley ugyanis a déli égbolton kezdett megfigyelés-sorozatba, amely miatt meg kellett szakítania tanulmányait. Édesapja pénzügyi támogatásával Szent Ilona szigetére utazott 1676-ban, abból a célból, hogy kijavítsa az addig forgalomban lévő csillagászati katalógusokat. Másfél esztendő alatt létrehozta a Catalogus Stellarum Australium című gyűjteményt, közel háromszázötven csillagra vonatkozó részletes adatbázissal. Ezért a tettéért soron kívül beválasztották a Királyi Társaság akadémikusai közé, amelynek ő lett minden idők legfiatalabb tagja.
Edmond Halley (1656 -1742) életében fontos szerepet játszott az 1680–81-es év tele, amikor fényes üstökös tűnt fel az égen. A jelenséget minden csillagász izgatottan figyelte, és mivel kétszer is látták – egyszer, amint a Nap felé közeledett majd eltűnt, másodszor amikor nemsokára újra feltűnt, a Nap másik oldalán –, ezért először arra gondoltak, hogy két külön üstökösről van szó. Hamar rájöttek azonban, hogy másodszorra távolodik, így valószínűsítették, hogy egyetlen égitestről lehet szó. Az üstökös látványos jelenség volt, London és Párizs utcáiról is tisztán látszott. Amikor először feltűnt, Halley épp egy nagyobb, európai körutazáson járt, és így az üstökös körüli kérdéseket több, neves tudóssal, köztük Giovanni Cassinivel is megbeszélhette. Halley hazatérése után is kitartóan foglalkozott az üstökösökkel, és Newtonnal is hosszasan levelezett a témában. Kimutatta, hogy az üstökösök jelentős hányada ellipszis alakú pályán mozog a Nap körül. A korábbi feljegyzések alapján azt gyanította, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös ugyanaz lehetett, amelyet már három alkalommal –1456-ban, 1531-ben és 1607-ben – is láttak, nagyjából 75 vagy 76 éves időközönként. Ennek alapján biztos volt benne, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös – Newton törvényeinek engedelmeskedve – „valamikor az 1758. esztendő tájékán” vissza fog térni. Ezt a jóslatát az 1705-ben kiadott, Astronomiae Cometiae Synopsis (Az üstökösök csillagászatának összefoglalása) című könyvében írta le. Ám egyúttal azt is kiszámolta, hogy ő maga akkorra éppen 102 éves lenne, amit valószínűleg nem fog megérni. Ezért a legendák szerint arra kérte a nála fiatalabb csillagászokat, hogy figyeljenek majd az üstökösre, és amikor feltűnik, emlékezzenek meg róla. Kérése teljesült.
Miután 1758 karácsonyán egy amatőr csillagász valóban meglátta a visszatérő üstököst, az érkeztét hírül adó társuk iránti tiszteletből a csillagászok Halley nevét adták az égitestnek. Ez volt az első alkalom, hogy nem a felfedező volt egy jelenség névadója. A Halley utoljára 1986-ban járt a Naprendszerünkben, és legközelebb 2061-ben fog visszatérni.
