Anekdoták

Megkülönböztetett bánásmód

Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában. Egy éjjel Szomory hazatért és a másnapi határidő közeledte miatt azonnal íróasztalához sietett, hogy megírjon egy cikket a mindig előre odakészített óriási árkus papírosra. Amint azonban tekintete az asztalra tévedt, homloka elfelhősödött. Az íróasztalon ugyanis összegömbölyödve aludt a macska, éppen a papíroson. Szomorynak nem volt szíve felkelteni az édesdeden szunyókáló állatot. Így hát nem tehetett mást, lábujjhegyen odament az íróasztalhoz, fogta a tollat, bemártotta a tintába, és körülírta a macskát.

A galamb neme

Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt: – Feltétlenül hímnemű. – Miből gondolja? – Mert elképzelhetetlen, hogy egy nőnemű lény állandóan olajágat tartson a csőrében anélkül, hogy egyszer is kinyitná...

Kínos népszerűség

Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra. Kocsizás közben sokan felismerték a két hírességet, és a járókelők sűrűn lengették feléjük kalapjukat: – Kínos dolog ez a nagy népszerűség – panaszkodott Goethe –, mindenki köszön nekem... – Kár ezen bosszankodni – nyugtatta meg Beethoven. – Lehet, hogy nekem köszönnek.

A világ urai

Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy tásraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők? – Természetesen a férfiak – felelte hamiskás mosollyal az író. – De ki kell kérniük a feleségük hozzájárulását.


Kísértés

Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival. Caruso már egész halom aktát teregetett elé, ám a postás csak rázta a fejét: – Drága uram, értse meg a helyzetet... Nem néhány garasról szó... Ez több, mint háromezer líra... Honnan tudjam, hogy ön tényleg Enrico Caruso, az ismert tenorista... És ha mégsem az, akkor tönkre vagyok téve... Caruso felvágta bikafejét. – Nyissa ki a fülét, kedvesem... Talán sikerül bebizonyítanom. Azzal kieresztette a hangját, és elénekelte legkedveltebb nápolyi románcát. A produkció közepére már jókora tömeg sereglett a posta köré, és hatalmas tapssal pecsételték meg Caruso személy-azonosságát. – Megkaphatom végre a pénzemet? – kérdezte a tenorista. – Signor Caruso – rebegte bűnbánóan a postamester. – Én egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy ön az, akinek mondja magát. De túl nagy volt a kísértés, hogy elszalasszak egy ilyen kivételes alkalmat, amikor ingyen hallgathatom meg a világ legszebb tenorhangját!


Forrás: Művész-világ.hu