A kopjafa keskeny, négyoldalú,
jellegzetesen karcsúsított hasáb, melyen (lentről felfele haladva)
három részt különböztetünk meg: a törzs a legterjedelmesebb, erre kerül
a felirat a halott nevével, születésének és elhalálozásának
évszámával, esetleg egy- a feltámadás reménységében megfogalmazott
gondolattal. A törzs felső hányadán megkezdődik a díszítőfaragás; a nyakrész karcsúsított, egész terjedelmében faragott. A fejfák hagyományos
díszítőmotívumai mértani idomok (a csillag különféle változatai,
András- kereszt, székely kereszt, molnárgomb stb.). A fejdísz az
ékítmény befejező motívuma, melynek megválasztásakor nagyon oda kell
figyelni a helyi hagyományokra. Háromszéken a férfiaknak koronát,
buzogányt vagy sisakot faragnak; idősebb asszonyt konty, fiatalabbat tulipán illet meg. A lándzsavégződés a hősi halál jelképe...
Életfa
Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb
jelképe. Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és
halála az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember
életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete
halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását
átviszi az emberre. Az emberek saját életét átvitték a fa életére, egy
olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen
érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el.
Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott,
legelterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével
is. E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma).
Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a
folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érő fa
képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés szerint: van a
világon egy csodálatos fa, amelynek kilenc elhajló ága van. Ha az ágak
elkezdenek kavarogni, abból támad a szél. Olyan csodálatos fa ez, hogy
nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. A csodálatos fa
olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember
találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem
láthatja.A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot. Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk.
„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.”
(Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése