Viselet - a szűr

Mesterember készítette, a szűrszabó mester.

 Vállra vetve esőköpönyegként vagy ünnepi viseletként szolgált.
 A 19. században elterjedt a cifraszűr, amit a mesteremberek gazdagon hímeztekA betyárok és a pásztorok talán legjellemzőbb ruhadarabja   a szűr (cifraszűr) volt.

"KITETTÉK A SZŰRÉT"

  A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek.  Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta.  Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre "kitették a szűrét.”  A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert.  Abban esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették  el.




Több mint valószínű, hogy eredetileg a szűrt az ősmagyarság minden rétege viselte, a földművestől a fejedelemig. Majd a honfoglalást követően, viseletét az uralkodó osztályban lassan felváltja a nyugatias öltözék. A köznép számára azonban, melynek életformája alapjában véve nem változott, nélkülözhetetlen ruhadarab maradt.

Régen a szűr-posztót, melyet aba-posztónak is hívtak, a parasztok maguk szőtték. És mivel népszerűsége miatt kezdettől fogva nagy mennyiségben állították elő, már a középkorban köztiszteletben álló iparág volt. A XIV. századtól kezdve a szövő mesterek szövő-, szűrtakács- és csapó-céhekbe tömörültek. Az első ilyen céhek Erdélyben, Nagyszebenben, Nagyváradon, az Alföldön pedig Debrecenben és Gyulán alakultak. A Dunántúlon előbb Buda, majd Veszprém lett a szűr-posztó gyártás központja.
A szűrnek különféle hímzés változatai voltak. A Dunántúlon például a csikósok, kanászok, és a polgárság szűrén a szegélydísz piros posztó-rátét volt; a juhászokén fekete, a parasztokén és a községbeliekén pedig zöld. A kék szegélyű szűröket a napszámosok viselték. A csikósoknak is megvolt a maguk szűr-viselete, úgy, mint a bakonyi, somogyi, veszprémi. Ezek társadalmi megkülönböztetésül szolgáltak, ezért megcserélni nem lehetett őket. Innen ered a mondás: „Akinek nem szűre, ne vegye magára!"