Egyszer, régen, a magyarok kifogytak a királyukból. Újat kellett hát választani. Összehívták Budára az összes urakat, hogy maguk közül válasszanak királyt. Hát, össze is gyűltek az urak, de hamarosan nagy veszekedés tört ki, hatalmas lárma. Mindegyik úr nagyobb akart lenni a másiknál. Semmiképpen nem tudtak megegyezni. Akkor, hogy, hogy nem, üzenet érkezett az égből. Királyuk lesz Isten akaratából. Az lesz a magyarok királya, aki szeptember nyolcadikán vasasztalról eszik.
Na, lett dolguk a kovácsoknak! Az urak mind vasasztalokat rendeltek, hogy a megjelölt időben a vasasztalnál ebédelhessenek.
Szeptember nyolcadikán az urak mind kitelepedtek a szabadba, dúsan megterítették a vasasztalokat, s reggeltől estig ott falatoztak, várták, hogy hozzák az égből a koronát.
Mátyás szegény béresgyerek volt. Ezen a napon igen korán felébredt, mert különös álmot látott. Álmában megjelent neki egy angyal, s azt mondta, Mátyás lesz a magyarok királya.
Mátyás nem szólt senkinek az álomról, jó korán felkelt, felöltözött, aztán kiment a mezőre a gazdája ökreivel, s szántani kezdett.
Délben egy szolga ételt hozott neki, hát kifogta az eke elől az ökröket, megfordította az ekét, s az eke vasára tette a fazekat, úgy kezdte kanalazgatni a kását.
Egyszer csak az égen nagy fényesség támadt. A fényesség közepén repült két angyal, hozták a koronát, hogy Mátyás fejére tegyék. Mikor már egészen közel voltak, szegény Mátyás megijedt, felkapta az eketisztító vasat, olyant sújtott a koronára, hogy a korona tetején a kereszt mindjárt elferdült. Akárhogy hadonászott Mátyás, az angyalok mégiscsak a fejébe tették a koronát. Mátyás Magyarország királya lett, Isten akaratából. Nem is volt több olyan igazságos királya e hazának, se azelőtt, se azután.
A táltosgalamb
Valamikor, réges-régen, amikor a magyarok királyt akartak választani, összehívták a népeket. Szegényt, gazdagot, minden rendűt egyaránt. Amikor összegyűltek, elengedték a táltosgalambot. Akinek a vállára szállt a galamb, az lett a király.
Élt egyszer egy szegényember, volt annak egy jóravaló, suttyó fia. Ezt a legénykét úgy hívták, hogy Mátyás. Egy nap ez a Matykó gyerek megunta a nagy szegénységet, s azt mondta az édesapjának:
- Édesapám, nem ülök én itthon ebben a nagy szegénységben, elmegyek szerencsét próbálni.
- Eredj fiam, hátha megsegít a Jóisten!
Na, a legényke feltarisznyálódott, elindult szerencsét próbálni. Járt ide, járt oda, kereste, hogy mihez fogjon. Egyszer csak beérkezett egy nagyvárosba. Tolongott a nép, egyik percről a másikra egy nagy sokadalomban találta magát. Nem tudta elképzelni, miért tülekednek úgy az emberek, megszólított hát egy bácsit.
- Bácsikám, mi van itt? Mit csinál itt az a sok ember? Mért lármáznak, mért tülekednek?
- Hát, mi vóna, fiam? Hát, királyválasztás van!
Mátyás nézelődött, tekergette a nyakát, hátha meglátná ő is a királyt, de nem látta sehol. Akkor kapta magát, s felmászott egy kerítésre.
Egyszer csak elült a nagy lárma, nagy csendesség támadt. Kihozták a kalickát, s eleresztették a táltosgalambot.
A galamb vigyázkodott, erre-arra fordult, ide-oda repdesett, hirtelen aztán felreppent a Mátyás gyerek vállára. Mátyás úgy megijedt, hogy el akarta kergetni a galambot, de az nem akart leszállni a válláról semmiképp.
A népek kiáltozni kezdtek:
- Éljen az új király, éljen az új király!
Az urak megharagudtak, ordítoztak összevissza:
- Tévedett a galamb! Az nem lehet, hogy egy ilyen rongyos kölyök legyen a mi királyunk!
Mátyást elzavarták, a galambot megfogták, s újra beletették a kalitkába. Mátyás eloldalgott, elhúzódott a tömeg mellől egy fa alá. A galambot újra elengedték, hát az másodszor is csak megkereste. Szépen ráült Mátyás vállára. Az urak csak nem nyugodtak bele a dologba. Amikor aztán harmadszor is a Mátyás gyerek vállára szállt a galamb, a nép zúgni kezdett:
- Ez Isten akarata! Éljen Mátyás király, éljen az új király!
Mátyást megkoronázták, dicső, nagy király lett belőle, jó világ jött a szegényekre. Mióta meghalt, sokszor mondják: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság!"
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése