Van egy monda, mely szerint az üveghegy belsejében a gyémánttóban egy hattyú úszik, csőrében egy gyűrűvel. Ha leejti, akkor vége a világnak. De a hattyú sosem ejti le, mert a gyűrű a hűség és szeretet legelső láncszeme.
E monda mellé még könnyűszerrel felsorakoztathatunk tíz-tizenöt világhíres mesét, melyben valamely gyűrű nagy szerepet játszik. Van olyan gyűrű, melynek alapján felismerik az igazi kiskirályfit, van olyan gyűrű, melyet csak kövével befele kell fordítani s viselője máris láthatatlan lesz. Hogy a gyűrűk így benne élnek minden kor meséiben, csak azt bizonyítja, hogy milyen réges-régen van jelen a gyűrű az ember életében. Valóban a legrégibb idők tárgyi emlékei között is ott találják a régészek a gyűrűket. Elsősorban ékességül, ékszerül szolgáltak mindig. Valamilyen nemes fémből, de gyakran csak bronzból, rézből készültek, sőt az ókorból ismeretesek az üveggyűrűk is. Rendszerint valamely követ is foglaltak a gyűrűkbe, és mindenféle jelképet vésettek reá. Réges-régi a gyűrű szerepe a házasságkötésben. De például azzal ellentétben, hogy ma a vőlegény is, a menyasszony is viseli, a középkor végéig csak a menyasszony kapott gyűrűt. Különböző szokások, babonák, hiedelmek is fűződnek a gyűrűhöz.
A régi kínaiak is gyakran mondogatták, hogy „a tíz ujj össze van kapcsolva a szívvel”.
A középkorban szerelmi talizmánnak használták a gyűrűt. Szerelmi varázsláshoz is használták, amikor különböző mágikus jeleket karcoltak bele. Egy marseille-i L. Gaufridi bérlőt többek között azért ítéltek máglyahalálra annak idején, mert ilyen módon igézett meg egy lányt.
Egyiptomban találjuk meg a ma használatos karikagyűrű, vagy jegygyűrű elődjét is. Természetesen, az akkor használt gyűrűk még nem aranyból készültek, hanem bármilyen, az ott található erősebb növényekből, nádból, sásból, és egyebekből.
Már akkor is ismerték a kör szimbolikáját, amely a soha el nem múló dolgok jelképe, vagyis az örökké valóságé. A körbe futó gyűrű vonala mutatja, hogy a két ember között lévő szerelem nem múlik el, mindig fenn áll, örökkön-örökké, legalább is addig amíg a gyűrűt viselik. A gyűrű közepén lévő lyuk mutatja a kaput, a jövőt, ami a pár előtt van.
A régi időkben a gyűrűk még növényekből készültek, és a technika fejlődésével egy időben változtatták anyagaikat is. Később már bőrből is készítettek gyűrűket, sőt csontokból is faragtak gyűrűket. Olaszországban készült talán az első gyűrű, ami már vasból volt, a görögöknél nem sokára megjelent az arany gyűrű is. A későbbiek folyamán Franciaországban már ezüstből is készítettek jegygyűrűket. Az 1200-as években már a püspökök is tiltották, hogy a férfiak viccből gyűrűzzék meg a lányokat, és valószínűleg ettől a korszaktól kezdve vettük nagyon komolyan a jegygyűrű jelentését.
Különös hatóerőt szereztek a gyűrűk akkor, ha az asztrológia szabályai szerint drágaköveket foglaltak beléjük. A drágakövekkel díszített gyűrűk a mondák szerint hatalmas erőt kölcsönöznek a viselőiknek. A végtelent jelző formáik miatt szolgáltak ezek az ékszerek a fogadalmak és az eljegyzések megerősítésére is.
Használták a gyűrűket gyógyító eszközként is. Görcsök és nyavalyatörés ellen is – ezek voltak az úgynevezett görcsgyűrűk. Ezeket használat előtt 9 napig a fecskefészekben tartották.
forrás: gyűrű története,
Lászlóffy Aladár,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése