"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. június 22., péntek

Köszönet


 

  
 
muveszeti_kifesto_01 Gyermekkorunkban mindannyian szerettünk kifestő-könyveket, füzeteket színezni. Ezek nagy része azonban csak mesehősöket, állatokat, játékos képeket tartalmaztak. A Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületében Bérczi Szaniszló – aki szerkeszti, rajzolja és írja is a kiadványokat – elhatározta, hogy változtatva ezen, olyan kifestőket készít, melyek tanulásra, információszerzésre is használhatók.

A sorozat terve a Leuveni Katolikus Egyetemen, a Collegium Hungaricumban tartott kiállítások idején, kezdett megfogalmazódni benne. 1986 januárjában a honfoglaló magyarok díszítőművészetéről szólt az első kiállítás, majd a korábbi honfoglalók: avarok és onogurok anyagát, később a szkítákét, a keltákét, a vikingekét, a görögökét, s más nagy műveltségi tömbökét is gyűjtötte és kiállításra vitte a szerző az európai és nyugat-eurázsiai ábrakincsből.
Az 1988-as kiállításon fogalmazódott meg benne az, hogy érdekes lenne a műveltségek tömbjeiről készíteni összehasonlító kiállítást. Ez az 1988-as kiállítás öt magyarországi műveltségréteget mutatott be a Kárpát-medencéből: a szkítakori sztyeppeit, az avar-onogur kori korai honfoglalót (a griffes-indásokig), a honfoglaló Árpád népéét, a Szent László király nevével fémjelzett románkorit és a kazettás mennyezeteken túlélő kora-újkorit. Később szorosan összefonódott a munka a szerző egyik kutatási területével, amit etnomatematika néven ismer a tudomány. Eurázsiában számos intuitív matematikai fölismerés kapcsolódik a lovasnépek díszítőművészetéhez.
A kifestők nemcsak színezhető képeket, hanem igen bőséges információforrást is nyújtanak az adott korszak életéből, nyelvéből, mitológiájából. Az oldalak saját használatra, vagy iskolák részére, tanároknak és diákoknak ingyen használhatók, másolhatók.
A sorozat pdf formában letölthető részei:
Kisázsiai művészetek
Kelet-Ázsiai művészet
Hun-Szkíta művészet
Magyarországi szent királylányok emlékezete
Mezopotámiai művészetek
Szibériai művészetek
Ősi kínai művészetek
Etruszk, római és toszkánai művészet
Az Örmények Biblia-művészete
Ókori krétai és görög művészet
A hunok művészete
Közép-Ázsiai művészet
Kaukázusi művészet
Iráni kifestő
1000 éves Magyarország
Japán, a felkelő nap országa
Kazettás mennyezetek
Szkíta kifestő
Viking kifestő
Kelta kifestő
Szent István király emlékezete
Szent László kifestő
Románkori templomkapuk
Honfoglalás kori kifestő
Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete (TKTE) weboldala

forrás: szegedma

Szeretném megköszönni  Bérczi Szaniszlónak  bloghoz írt szavait,   kedves figyelmét.

"Botticelli életét kerestem, s így találtam rá a Maga honlapjára. Végigfutottam, sok szép dologról ír és ezt megköszönöm.
Ha vannak, gyerekei, unokái, családtagok, akik szívesen rajzolnak, festenek, küldök nekik egy csokorra való szép rajzot. Rajta vannak a
http://www.federatio.org/tkte.html
honlapon. Ezzel köszönöm meg a Maga szép honlapját.
Bérczi Szaniszló  "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése