Kvassay Jenő

Az 1870-es évek elején kezdte meg működését egy fiatal mérnök. Kvassay Jenő akinek a magyar kultúrmérnöki intézmény létrehozását köszönhetjük az ő szervező ereje teremtette meg a magyar vízügyi műszaki igazgatás alapjait.

Négy évtizeden át állt a Vízügyi Műszaki szolgálat élén.
Sokoldalú, alkotóképes emberként a vízimérnöki munkát-nemzetközileg is elismerten, - magas színvonalra emelte. Szervezőkészsége páratlan, tárgyi, szellemi alkotásai kiemelkedőek.
Elsőként ismerte fel, hogy a vízrendezési mérnöki munkához, vízkárok elhárításához szorosan kell kapcsolni a vízhasznosítás kérdéseit.
A kultúrmérnöki munkában alapvetőnek tartotta a vízügy és a mezőgazdaság legszorosabb együttműködését.
Kifejlesztette a talajjavítás gazdaságos módszereit. A vizek lecsapolásával, belvízrendezésekkel, több millió hektárral növelte az ország termőterületét. A folyó szabályozásával töltések építésével - elsősorban a Tisza vízgyűjtő területén - biztosította az árvizek elleni védelmet.
Folyóvizeinken bővítette a vízi közlekedést. Fáradhatatlanul dolgozott a dunai-víziút hajózásának fejlesztése, nemzetközivé tétele érdekében. Felismerte a Balaton üdülőhelyi távlatait. Balatoni kormánybiztosként partrendezést, gátakat, kikötőket épített.

/forrás: A hazai vízügyek  bölcsőjénél-Kvassay Jenő pályafutása/

Kvassay Jenő 1850. július 5-én, Budapesten, Budán született. Gyermekkorát Őrszentmiklóson tölti. 1874-ben a budapesti műegyetemen folytat gépészmérnöki tanulmányokat de mérnöki oklevelet nem szerez. Ezt követően 1874 – 75-ben, mint ösztöndíjas mérnök folytat vízépítési tanulmányokat és bővíti mezőgazdasági ismereteit a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián, majd Párizsban az École des Ponts et Chaussées-on. 1875 októberében állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra indul, amely keretében a vízügyi szolgálat működését tanulmányozza Franciaországban és Németországban. Beutazza Bajorországot, Würtenberget, Badent, Elzász - Lotaringiát, Svájc egy részét, Franciaország nyugati, közép és déli részét. Egy esztendő leforgása alatt megismerkedik a kor leghíresebb vízmérnökeinek alkotásaival, de főképp a talajjavítás különböző módjai foglalkoztatják. Talajtani dolgozatáért 26 évesen a német Geologische Reichsanstalt levelező tagjává választja. Hazai mérnöki tevékenységét a temesvári Bega – csatorna - hivatalnál kezdi, majd Terfort Ágoston földmívelésügyi miniszter 1878. január. 2.-án kultúrmérnökké nevezi ki azzal a feladattal, hogy rábízza a hazai kultúrmérnöki (mezőgazdasági – vízügyi) szolgálat megszervezését, melynek kezdetben egyedüli, egy év múlva 4 fővel majd 1880-ban 6 segédmérnökkel együtt végzi a felszaporodott talajjavítási teendőit. Az általa megszervezett kultúrmérnöki hivatal élére 1880. január 20-án állítják.

1891-ben a vízügyi igazgatás egységes irányításának szerveként létrehozott Országos Vízépítési és Talajjavítási Hivatal (1899-től Országos Vízépítési Igazgatóság) vezetője lesz, és onnan vonul nyugállományba 1918-ban. 1892-ben miniszteri tanácsos címet kap, majd 1894-ben valóságos miniszteri tanácsos lesz. 1898-ban a földművelésügyi kormány képviseletében részt vesz a brüsszeli VII. nemzetközi hajó kongresszuson és ugyanebben az évben megkapja a Lipót - rend lovagkeresztjét is. 1899-ben megszervezi a Földmívelésügyi Minisztériumon belül a Magyar Királyi Országos Vízépítési Igazgatóságot. Működése a hazai földművelésügy és folyószabályozás új korszakát jelöli. Fő erejét a műszaki elvek és irányok biztos kijelölésében és azon kitartásában látja, mellyel az elveket diadalra juttatja. Négy évtizeden át a magyar vízügy legfőbb irányítójaként működve új korszakot hozott a magyar vízépítés történetébe. 1919. június 6-án hunyt el Budapesten, végső nyughelye Őrbottyánban található.

 Kvassay Zsilip

A hidrológia történetének egy kitüntetett helyén épült ez a létesítmény. Ott áll, ahol 1838-ban fenékig befagyott a Duna, melynek következtében Pest városát jeges árvíz pusztította el. 

Miután 1838-ban leapadt a jeges árvíz Pest rombadőlt épületekkel szegélyezett utcáikról, 32 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az 1870. évi X. törvénycikk által meghatározott szabályozási munkálatok megkezdődhessenek a Dunán. A lendület oly nagy volt, hogy a Csepel-szigetet körülölelő két - nagyjából egyforma méretű - Duna-ág közül a ráckeveit teljesen elrekesztették. A teljes vízhozamnak addig körülbelül 35-40%-át levezető ágban 1-2%-ra csökkent a befolyó víz aránya. Mivel a tassi zsilip akkor még nem volt, az árvizek délről északra behatolva akadálytalanul pusztíthattak tovább. A kisvízkor poshadó víz már-már járvánnyal fenyegetett, amikor 1904-ben újabb törvényt hoztak a válságos helyzet megoldására. Újra megnyitották a Ráckevei-ágat elzáró gátat, és két zsilip felépítésével megoldották, hogy a friss víz és a hajók is be tudjanak jutni úgy, hogy az árvizek közben kinn maradnak. Az északi zsilipet kvassói és brogyáni Kvassay Jenő vízépítő mérnökről nevezték el.

Forrás:Duna Szigetek