Ruházatuk tiszta, csinos és ízléses. A férfiak egyszerűen,
a nők azonban czifrán, fényűzően szeretnek öltözködni s annyira tarkán, hogy
ruhájukon a rikító színnek csaknem minden fajtája föllelhető. A férfiak jobbára
fehéren hímzett, bő újjú „kézfős” vagy „kézkötős” inget viselnek. A hímzés rajza
és színe régebben családi megkülönböztető jel volt. Hajdan a rövid derekú ing
volt a divatos, mely a testtörzset köröskörűl egy tenyérnyi szélességben
födetlenűl hagyta. A matyó legények ünnepkor inkább a tarkán és gazdagon hímzett
lobogós újjú gyolcs inget viselik. Gatyájuk rövid szárú, bő, ránczos; némelyiké
10–12 rőf vászonból készűl. Az ing fölött fényes pitykékkel kirakott sötétkék
vagy fekete mellényt viselnek. Ünnepen sok helyt divatos a hasonló színű,
sujtásos magyar nadrág is, melyhez testhez álló rövid kabátot, vagy fekete
bárányprémmel, avagy prémutánzattal körűl szegett zsinóros „nem-tel-ki”-t
öltenek. Télen czifra szűrt, a módosabb gazdák ködmönt vagy bekecset vesznek
magukra. Az öregek pedig hosszú fürtös, földig érő bundával s néhol „bőrnadrág”-gal
és újjatlan báránybőr „mellyedző”-vel is védekeznek a hideg ellen.
A fekete nyakkendő elmaradhatatlan, mely ünnepen selyemből
való s olykor arany rojttal díszített. Régente csak a puszta nyakukra kötötték,
mert ingök gallértalan volt. Lábukra ünnepen és télen hosszú szárú csizmát
húznak, melyre a legények néhol sarkantyút veretnek, ez azonban kezdi divatját
múlni. A bocskort legfölebb aratáskor, a szegényebbek őszszel is viselik.
Fejüket jobbára keskeny karimájú, pörge kalap földi, télen pedig fekete
báránybőr sapka. Nagy hőségben a széles karimájú szalmakalap is járja. A legény
ünnepi kalapját darutollal, bokrétával, pántlikával díszíti, sőt a matyó
legénynek hétköznapi kalapjánál is egy csomó sötétzöld „kakastolyu” (toll) leng.
A nők csipkés, fodros, rövid újjú patyolat ingvállat
viselnek; derekukat selyem vagy bársony pruszlikba szorítják s a fölé nagy,
virágos, rojtos „nyakba-való-kendőt” kötnek. A szoknyájuk bő, bokorugró; csak a
matyó asszony szabja bokáig érőnek. Egyszerre ötöt-hatot is magukra öltenek s
némelyiknek egész szoknya-tömeg reng a csipőjén, valamennyi mind beszegve, a
hány, annyiféle színű szalaggal. Legszebb természetesen a legfelső, mely tarka,
virágos kartonból, ünnepen kasmirból, selyemből vagy atlaszból való
három-négyféle színnel beszegve és színes – olykor arany, ezüst – zsinórral
körűl hímezve. Hétköznap sima, fehér vászon „gangát”, ünnepen bőre szabott
sötétkék gyolcs „keczelé”-t kötnek maguk elé kötény gyanánt. Lábukat magas
sarkú, nyalka csizma födi. A felső hevesmegyei leányok a sarok belső oldalára
még csörgőt is veretnek. Régente a piros kordován csizma volt divatos; ma már
ezt csak hírből ismerik.
A leányok hajadon fővel járnak, az asszonyok fejét
ellenben mindig tarka virágos kendő födi, melyet otthon dologban hátúl a konty
tövén, máskor meg elől az áll alatt kötnek meg. (A matyó asszony előbb egy
rongyokból csirízzel vagy tésztapéppel kúpidomúlag összeraggatott tokkal borítja
le a kontyát s arra köti a rojtos fejrevaló kendőt). Ünnepen a leányok egy ágban
alácsüngő hajukba pántlikát fonnak s a „foncsik” végére, tövére szalagcsokrot
kötnek; a menyecskék pedig szalagokkal díszített arany vagy ezüst „csipké”-t
viselnek, mely fejöket főkötő módjára borítja. Ezek mellett nyakukon „galáris”,
újjukon rézgyűrű, derekukon szalagöv s kezükben „slingolt” fehér kendő van az
ünnepi dísz kiegészítéseűl, sőt mindehhez régente az asszonynépnél az ezüst
gombos égszín-kék „rókás mente” is járúlt, melyet panyókára vetve viseltek. Ma
már azonban e festői ruha csak elvétve egy-egy öreg palócz nőn, vagy esküvőre
menő menyasszonyon látható.
forrás: A nógrád megyei palóczok karancsalja tájáról Cserna Károlytól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése