A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014-ben az év madarának a pusztai táj szimbólumát a túzokot választotta.
A túzok (Otis tarda) hazánk és Európa legnagyobb termetű röpképes madara.
Nyugat-Európa legtöbb országából kipusztult. A 20. század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt, az azóta eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Úgy tűnik, legfőbb veszélyeztetője az élőhelyeiket felszámoló intenzív agrárgazdálkodás.
A túzok elterjedési területe Marokkótól az Amur torkolatvidékéig nyúlik, az eurázsiai szteppövezetben. Az egykor összefüggő európai állomány feldarabolódott. Hazánkban az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Kisalföldön, a Duna menti síkságon, a Nagy-Sárréten, a Bihari-síkon és a Hortobágy térségében maradtak fenn.
A túzok a nyílt területek madara. Egyaránt megtalálja életfeltételeit a füves pusztákon és a nagyüzemi mezőgazdasági környezetben is. Az utóbbi területek bővebb táplálékkínálatot, kedvezőbb mikroklímát biztosítanak számára, mint a természetes élőhelyek. Ugyanakkor fészkei itt súlyosan veszélyeztetettek, a fészkeléssel egy időben zajló mezőgazdasági munkálatok miatt. Legkedveltebb élőhelyei a gyepek, a lucernások, a gabonatáblák és ezek tarlói, illetve télen a repceföldek.
A hímek udvarlása – a dürgés – az időjárástól függően március végétől május elejéig, közepéig tart. A tojók többnyire a dürgőhely környékén választanak maguknak fészkelőhelyet, leggyakrabban a gyepet, a lucernát és az őszi búzát kedvelik. A fészkelőhely kiválasztásában a növényzet magasságának van meghatározó szerepe. A fészkelés április közepétől június közepéig tart, ritkán még augusztusban is találkozni röpképtelen fiókát vezetgető tojóval. Egy fészekalja általában egy, kettő ritkábban három tojásból áll. A kakasok 4–6, a tyúkok 4 éves korukra válnak ivaréretté.
A Kárpát-medencében élő túzokpopuláció általában nem vonul. A hideg, jeges, havas telek azonban gyakran dél felé kényszerítik őket, ekkor eljutnak Olaszországba és Albániába is. Az ilyen nagy távolságú kóborlás során gyakran éri veszteség az állományt.
Az elmúlt négy évtizedben a magyar túzokállomány legfőbb veszélyeztetője az élőhelyeiket felszámoló intenzív agrárgazdálkodás, az ütközésveszélyes elektromos vezetékek, a fészekrabló rókák, vaddisznók és kóbor kutyák elszaporodása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése