Arany, tömjén, mirha - a háromkirályok ajándéka

"Az  arany latin neve Aurum, és a vegyjele ennek alapján Au. Jellegzetesen sárga nemesfém, amely a periódusos rendszer 79. elemét alkotja.

Az arany a természetben elemi állapotban fordul elő. Főként a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek (gránit, granodiorit, riolit, dácit) teléreiben lehet rátalálni.
A középkorban és a korai újkorban számos alkimista kísérletezett azzal, hogy létrehozza a "bölcsek kövét", amelynek segítségével ólomból színaranyat állíthassanak elő, ez azonban lehetetlennek bizonyult.
Mindezek ellenére az arany, mint a legtartósabbnak bizonyult fém, mindig kiemelt szerepet játszott a legkülönfélébb társadalmak életében. Mivel korán megtapasztalták, hogy még a legtöményebb sósavban, kénsavban és salétromsavban sem oldódik, „a nemesfémek királya” nevet kapta. Később megtalálták azt az elegyet, amelyben feloldódik: a királyvizet, amely a tömény sósav és tömény salétromsav 3:1 arányú elegyében keletkező nitrozil-klorid, de az arany jelentőségét ez sem csökkentette.
Mivel az arany tiszta állapotban jól formálható, lágy fém, amelyből akár 0,0001 mm vékony fólia (aranyfüst) is készíthető, ezért rendkívül sok helyen és módon lehet felhasználni, a gyógyítástól az ételek díszítésén át az ékszerekig. Ez utóbbi területén a különböző fémekkel készített ötvözeteit használják. A leggyakrabban azonban a kincsfelhalmozásban és a pénzforgalomban van szerepe. A középkorban egyebek közt Magyarországon is az arany volt a legfontosabb fizetőeszköz, magának a pénznemnek a neve is az „arany” volt, amely elé gyakran odatették jelzőként a bányászása vagy a pénzverde helyének nevét: pl. körmöci vagy selmecbányai arany.
Az ókori kultúrákban az aranyat, mint a tökéletesség, a fensőbbség, a csillogás, az uralkodás és a maradandóság képviselőjét, gyakran a Nappal kapcsolták össze.
Egyiptomban Ré napisten uralkodott, a görög mitológiában Apollónhoz kapcsolódva a Napból eredő fény és az ahhoz hasonlító tudást szimbolizálta az arany. Becsben tartását az „aranykor” és az „arany középút” kifejezések is jelzik. Az ókorban felfedezett, egyik fontos geometriai arányosság, az aszimmetria legharmonikusabb megjelenése, az aranymetszés is erről a fémről kapta a nevét.

A tömjén az egykor indiai eredetűnek tartott, valójában a mai Jemen, Szaúd-Arábia és Etiópia keleti – észak-keleti sávjában honos fás növények, a boswellia-neműek gyantája, amelyhez a kéreg fölvágásával lehet hozzájutni. A gyanta szemcsés, halványsárga-vöröses, illóolajat is tartalmazó anyag. Ha parázson elégetik, egyenesen fölfelé szálló és kellemes illatú füstöt ad, ezért is használják a templomokban, a füstölőkben. A fűszerkereskedésbe már a rómaiak idején is beletartozott, hiszen részben a kábító, részben a fájdalomcsillapító hatása miatt hamar közkedveltté vált. Az ószövetségi Isten azonban – éppen az alkoholhoz hasonló hatása miatt – szigorú, részletes törvényekkel írta elő a tömjén használatát, megszabva, hogy csak istentiszteleti célokra szabad használni, élvezeti célokra nem. Ezért elsősorban az állat-, majd az ételáldozatokhoz használták, mint az ég felé szálló lélek hordozóját vagy szimbolizálóját. A tömjén más helyzetekben a lelki vigaszt, a lélek betegségeinek gyógyszerét is jelenthette.

A mirha szintén egy növény, a mirhafa mézgája, amelyhez az ágak bemetszésével lehet hozzájutni. A mirhafa a balzsamfa-félék családjába tartozó, szomorúfűzre emlékeztető, lecsüngő ágú cserje, amelynek a mai Szaúd-Arábia és Etiópia északi részén volt az őshazája. Nemcsak füstölésre és sebek gyógyítására, hanem balzsamozáshoz is használták a sűrű, gyorsan megszilárduló és kellemes illatú gyantát. Már Nagy Sándor korában is készítettek belőle drága kenőcsöket, s később, a rómaiak korában orvosságnak és a bor érleléséhez is használták.

A mirhát a fertőtlenítő hatása okán ma is többféle betegség gyógyításához használják, de főként a szájnyálkahártya és a torok kezeléséhez. Olaja gyulladásgátló és fájdalomcsillapító anyagokat tartalmaz, és illata ma is a régi korok világát idézi."

forrás: Háromkirályok ajándéka
Lévai Júlia