Életművét a szépség szeretete, az anyagelvűség tisztelete és a virtuóz technika jellemzi. Művészetének középpontjában az ember áll. Kifogyhatatlan fantáziával formálta humoros, groteszk népballadai tömörségű vagy drámai jeleneteit, zsúfolt díszű, vagy alakos korsóit, tálait, a népmesékből és népéletből vett reliefjeit és alakjait.
Hivatása szerelmese volt. "Az anyag mindennapi
kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé
vált. És azóta az elem bekerülve vérem áramába, hol az öröm
hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor,
emel, buktat." - fogalmazta meg tömör egyszerűséggel röviddel a
halála előtt.
Művei bejárták Európát, alkotásait megismerte többek között az olasz,
az angol, a francia közvélemény, Brüsszelben a világkiállítás nagydíját
is elnyerte.
Témaköre kifogyhatatlanul gazdag, változatos: reális hangvételű portrék,
biblikus kompozíciók, groteszk figurák és zsánerképek,
népdal illusztrációk, zsúfolt díszű korsók, tálak.
Világa összességében egységes hatasú, sajátosan egyéni
hangú, hazai talajban gyökerezik, ugyanakkor modern és európai.
1902. november 30-án Győrött született és itt töltötte gyermekéveit, az Osztrák-Magyar Monarchia Ferenc József-i aranykorának utolsó éveiben, az új művészeti irányzat, a szecesszió térhódításának idején. Művészi érzékenysége korán nyiladozott. A véletlen kiszámíthatatlan játékaként abban az utcában, ahol gyermekéveit töltötte, egy kályhásmester is lakott, aki felfigyelt a gyermek alakuló formaérzékére és az agyaggal megismertette őt. Érettségi után, művészi hajlamait látva, özvegy édesanyja és nagybátyja, további áldozatokat vállalva, Budapestre küldték tanulni.
Jó szerencséje Jaschik Álmoshoz vezette, aki a századelő magyar művészeti életének vezéregyéniségei közé tartozott. 1920 után nyitott, haladó szellemű magániskolájában grafikusokat és iparművészeket képzett, akik a modern magyar alkalmazott grafika és iparművészet arculatának megformálásában úttörő szerepet játszottak. Jaschik Álmos tanítási elveiben - a szecesszióra oly jellemzően - a művészeti műfajok szintetizálásának képviselője volt, és a szecessziónak "a szépség mindennapi kenyér" hitvallását plántálta tanítványaiba.
Kovács Margit a Jaschik iskolában 1922-től 1926-ig folytatta tanulmányait, ahol először a szecesszió erősen iparművészeti jellegének megfelelően, különféle alkalmazott grafikai feladatokat kapott: plakátot, csomagolástervet, könyvillusztrációt, később megpróbálkozott a pesti polgárság körében divatos porcelánfestéssel is.
1926-ban tanulmányai folytatására Bécsbe utazott. Bécs a feltörekvő magyar polgárság vékony rétege számára a műveltség és társadalmi haladás Mekkája, iparművészeti szempontból pedig a Wiener Werkstätte munkássága nyomán az európai fejlődés központja volt. Az itt dolgozó művészek a mindennapi használati tárgyaknak a kor új igényeinek megfelelő formáit akarták megteremteni.
A Wiener Werkstätte lelke, Kovács Margit tanulmányainak idején, Dagobert Peche építész volt, aki a húszas évek art decónak nevezett stílusmozgalmában jelentékeny szerepet játszott. Az art deco jellegzetes sajátsága a népies elemek felhasználása is, mely Kovács Margitnál, Kozma Lajosnál, Kaesz Gyulánál, Ferenczy Noéminél, Tevan Margitnál és még sok iparművész alkotó tevékenységében mutatható ki. A bécsi tanulóévek során hatással volt még művészetére Michael Powolny, a Bécsi Iparművészeti Iskola professzora, aki a kerámia kézműves hagyományainak felújítását és megnemesítését hirdette tanítványainak; Hertha Bucher, aki megismertette és megszerettette Kovács Margittal a korongozást és a nagy méretű figurák alakítását, gyúrását.
Tanulóéveinek következő állomása München, ahol 1928-29-ben a Staatschule für Angewandte Kunstban szobrászatot és kerámiát tanult. Itt sajátította el a felvillanó ötletek apró agyaghurkákkal való felvázolását a kompozíció jelzésére, ez mindvégig élt munkamódszerében.
1929-ben hazatért, Győrből Budapestre költözött, és aktívan bekapcsolódott a művészeti életbe. Jelentkezett az Akadémia utcai Tamás Galériában, részt vett a Nemzeti Szalon csoportkiállításán. Kiállított műveivel a Magyar Iparművészet 1929-es évfolyamának kritikája szerint "feltűnést keltett". Az itt kiállított alkotások - edények, dísztárgyak, vázák, gyertyatartók, lámpák - az anyag fokozódó ismeretéről, rusztikus hangvételről és egy lágy, bársonyos, szintén bécsi eredetű folyatott máz használatáról tanúskodtak. Ezeket "egy nagyon tehetséges lány sokat ígérő próbálkozásainak tartják, aki ha komoly tanulással, kitartással megszerzi a beérkezés feltételeit, azaz a szobrászatban, a rajzban és a kerámia technológiájában való elengedhetetlen jártasságot, akkor tehetsége őt modern keramikusaink első sorába fogja emelni". /Magyar Iparművészet 1929./ A jóslat bevált, Kovács Margit a szerencsés sorsú művészek közé tartozott, akit feltűnése első pillanatától kezdve megbecsültek és méltányoltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése