Hans Christian Andersen A hóember történetéből: A hóember egész álló nap sóvárogva bámult be az ablakon. Alkonytájban még meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a kályha, amikor jól megrakják. Néha kinyitották az ajtaját, s ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre festették a hóember vágyakozó arcát.
Arany János Családi körében is központi helye van a tűzhelynek:
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Nagy László: Tűz te gyönyörű, dobogó csillag-erejű,… ihlet mindenség-gyökerű, …jegeken győztes-örömű…
A téli hónapok otthonainkba szorítanak bennünket. Ki jól, boldogan éli meg ezt az időszakot, s a tűzhely melegét fenntartva, tüzet rakva fűzi szorosabbra a családi kötelékeket. Mások boldogtalanul, rab madárként „vészelik át” ezt a néhány hónapot.
Pedig a tűz, akár csak egy-egy gyertya, vagy illatosított mécses naponkénti meggyújtásával a természetes fény élvezetével kis melegséget varázsolhatnak a házba, lakásba és a szívünkbe is.
A magyar népi építészetben nem véletlenül építették a búboskemencét a ház középpontjába, mert úgy tekintettek rá, mint a ház szívére, ahol a lélek lakozik.
,, A ház lelke ott van, ahol a tűz ég. A lélek helye nálunk, magyaroknál a szív, . A piros szív, a matyó rózsa is ennek a léleknek a szimbóluma.
/Forrás: Tóth Katalin/
