Minden kultúrkörnek megvan a maga mítosza arról, hogy a nyelv és az írás miként jött létre. A kínaiak az ábécét Cang-Csie istennek tulajdonították, akinek sárkányarca és négy szeme volt. A mítosz szerint az írásjegyeket a csillagképekből, a teknős hátán lévő rajzolatból, és a homokban látható madárlábnyomokból alkotta meg.
Viszont még egyszerűbb az ősi székely-magyar rovás ábécé keletkezésének magyarázata, amely állítólag a pók hálójában fellelhető geometriai alakzatokból állt össze. Sokak szerint ez volt az első igazi ábécé. Ennek köszönhető, hogy a pókot tekinthetjük a nyelv és az írás-mágia tanítójának. A pók lett a mitológia szerint az ősi nyelvek és az ábécé titkainak az őrzője.
Az írt, rótt, vésett jelekhez mindig mély titkok tapadtak, valami mágikus, misztikus eredet kapcsolódik hozzájuk.
A rúnákról írták, hogy ezek „az ősi nyelv betűi, a Régi Írás rúnái, amelyekkel a Világokat teremtették.”
Az ősi magyar rovásjelek
A tudomány jelenlegi állása szerint a legősibb rovásjeleket a boszniai Nap piramisban találták, amelyet szénizotópos vizsgálattal 34ezer(!) évesre becsülnek.(?) Jelen tudásunk szerint ez a legrégibb ismert ősírás, ebből alakulhatott ki a többi.
Varga Géza írástörténész írja a rovásjelekről: „A magyarságnak volt egy kőkori eredetű ősvallási jelkészlete, amelyet maradékaiban napjainkban is használunk. Ezek az ősvallás jelei voltak és esetenként rótták, karcolták, vagy vésték is őket, azaz illik rájuk a "szent véset" elnevezés.
Az egykori hieroglifikus jelek az ősvallás - többnyire egyszótagú - szavait jelölték. Ezeket jórészt ma is használjuk. Egy részük a címereinken, más részük a fejfákon, továbbiak a fazekas-jelekben, a legtöbbet pedig a székely rovásírás jelei között találjuk meg.
Mire alkalmazták a rúnákat?
A rúnák az okkult tudás szimbólumai voltak, elsősorban nem a beszéd hangjainak jelöléseire használták. A titokzatos jelek segítségével a beavatottak az élet és halál örök titkaiba nyerhettek betekintést.
A régi germán rúnamesterek különféle mágikus célokra használták őket: gyógyításra, az időjárás befolyásolására, kardok pengéjébe vésték, hogy tulajdonosaik legyőzhetetlenné váljana
Az Eddából és a Sagákból tudjuk azt, hogy a rúnákat hogyan használták gyógyításra. Az ősi iratok rengeteg különböző varázslatot is feljegyeztek.A rúnajeleket például ékszerként, védő amulettként hordták. Volt rá eset, hogy kristályokba vésték a rúnajeleket s a beteg testrészre helyezve gyógyító hatást tulajdonítottak neki. De nem csak a rúnák ismerőivel volt ez így. A régi magyar táltosok, tudó emberek ismerték és alkalmazták a szimbólumok, mértani formák, színek, gyógynövények, ráolvasások, ima, fohász, hangok, zenék gyógyító hatásait, erőit használták a beteg gyógyítására. Gondoljunk a versikére: „… magyar gyerek gyógyítja. Mivel? Síppal, dobbal, nádihegedűvel. ..”
Tehát így a dal, varázsige, mormolás jelentések is érthetővé válnak. Még manapság is egyes helyeken rámondják a szavakat a beteg testre, például a törött sebekre, amihez nemigen nyúlunk, de a hanglökés masszázsszerű hatást vált ki. Próbáljuk ki a lökésszerűen kimondott P, B, T, H stb. betűs szavakat a szánk elé tett kezünkön, milyen erős hatást tudunk elérni vele.
A mantrázás is a gyógymódok közé tartozott, amit szintén ebbe a kategóriába sorolhatunk.
Az ősi kínai, tibeti orvosi oktatás része volt a „varázsigék” elsajátítása.
Apropó orvos. Magyarul az ORV szó szintén titkot, titkos cselekedetet jelent, gondoljunk az orvhalászra, vagy mit jelent orvul tenni valamit, ebből eredt az orvos elnevezés, hiszen titkos cselekvést, varázslást, kuruzslást végeztek. (japán kurusi= orvosság, a török ARVAS jelentése= varázsigét mormol.
A kínai krónikák sokat írnak a hun „varázslásról”, jóslásról és „varázslókról”. Magas fejlettségi fokot értek el, a tudós táltosok körében fejlett tudománnyá vált.
A rúnák a kelta-germán területeken a VIII. századig voltak használatban. Ekkor a római kereszténységre térítéssel együtt a latin betűket is rájuk kényszeríttették. A kelta ősműveltség emlékeit azonban már évszázadokkal korábban gyomlálgatták a térítők, pótolhatatlan kárt okozva. Szent Patrik, Írország védőszentje és apostola (Kr. u. 380-460) személy szerint 180 kelta nyelven írt könyvet égetett el.
A keresztény kor beköszönte előttről egyetlen olyan írásos emlék sem maradt fenn, amire feljegyezték volna a rúnák akkori nevét és jelentését. IX-XII. századi kéziratok maradtak fönn, melyek rúnaversek néven ismeretesek. Minden egyes rúnáról szól egy vers, ami magával a jellel és annak nevével kezdődik. E versek némelyike „pogányabb”, mint a többi, főleg az Izlandról származók, oda ugyanis később ért el a kereszténység, mint az angolszász területekre. A rúnák neve úgy tűnik, viszonylag sértetlenül maradt ránk, és bár nincs olyan kéziratunk, ami a régebbi, germán rúnák neveit felsorolná, az angolszász és skandináv rúnaversek megegyeznek annyira, hogy közös eredetük bizonyítható legyen. Ezek a nevek talán a legjobb nyomravezetőink abban, hogy mit jelenthettek az egyes rúnák az akkor élt népek számára.
Grandpierre Attila: Atilla és a hunok című könyvében közöl egy képet Nimrud koronájáról. Az itt található MÉH-Anyaistennő, és az írott rovásjel közti stilizált hasonlóság szembeötlő.
Az nem kétséges, hogy a virágokból kirakott koronán látható szárnyas Istennő MÉH. A legrégibb méh-kultusz gyökerei Ázsiába nyúlnak. A legrégibb méh-ábrázolás Catal Hüyükből ismert, mint Nagy Anyaistennő, „Nagy Méh”. A Kárpát-medencében fellelhető ősi kaptárkövek termékenységi MÉH-rítus meglétét sejtetik. Hérodotosz is írta „… az Ister felett lévő országot méhek birtokolják…” Miután tudjuk, hogy a méhek kipusztulását az emberiség csak 4-5 évvel élheti túl, nem csoda, hogy őseink ilyen nagy tisztelettel viseltettek iránta. A termékenységgel, születéssel való szoros kapcsolatát a női anyaméh azonos neve is mutatja, bár csak a magyar nyelv őrzi ezt az összefüggést. Asszíria Nippur városa romjai között ékírásos agyagtáblákon találkozhatunk Mylitta istennő nevével, ami méhecskét jelent. A méheket Napmadaraknak is tartották. Zaratrusztra szent könyveiben Meher= a Nap. A Perzsa Napisten pedig Mihura. A római mitológia napistene Apolló, a méh latin neve: apis.
Tehát a magyar B rovásjelet vagy MÉH-Anyaistennő szimbólumának tekinthetjük, vagy Napjelnek, vagy Születés-istennő jelének. Ha a kezdőbetűt is illeszteni szeretnénk, akkor Boldogasszony rúnája is lehetne, hiszen Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe egybeesik a méhek kiengedésének idejével, a tavaszi nap-éj egyenlőség idejével, és a nevében benne rejlik a tavasz, a termékenység, a gyümölcsözés jelentése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése