Tápláló, ízletes – ezt jelenti a kenyér a mindennapokban.
Már a honfoglaló magyarok is ismerték a kenyeret. Érdekes egyébként, hogy a kenyér a magyar nyelvben csak a
magas, erjesztett kenyeret jelenti, pedig valószínűleg ősmagyar kori
jövevényszó, korai jelentése, rokon nyelvi adatokból következtetve,
‘kásaféle, darából készült ételféleség’ lehetett. Hogy mennyire életünk
része a kenyér, az is bizonyítja, ha nyelvi jelentéseit vizsgáljuk,
ugyanis túlmutat tárgyi jelentésén – ahogy egyébként számtalan nyelvben
is. Gondoljunk csak a kenyérgondokkal küszködő emberre, akinek
megélhetési problémái vannak: ebből is látszik, hogy népünknek a kenyér
már a kezdetektől fogva a napi biztonságot, a túlélést jelentette.
Tárgyi formájában a kenyér szó a honfoglalás idején egyébként
feltételezhetően csak a lepénykenyeret jelentette, noha erről nyelvi
adat csak 1315 - ből származó, egyházi szövegben maradt fenn. Hazánkban a
XVI. században indult lényeges növekedésnek a gabonatermelés.
Tanulmányok szerint a XVI. század derekán a magyar parasztháztartásban
már fejenként használtak saját fogyasztásra 130-160 kg kenyérgabonát, és
ez csak egyre növekedett a továbbiakban. A kora újkorban a kenyeret
nálunk főétkezéseken főtt meleg ételekhez és kiegészítő étkezés
alapjaként szalonnával, hússal, tejtermékkel egyaránt ették, ebből
maradt fenn az a szokás, hogy meleg ételekhez nálunk kenyeret is
felszolgálnak, legyen az leves, főzelék, vagy más, nem szénhidrát alapú
egytálétel.A kenyérhez számtalan hiedelem és szokás fűződik, amik még a 20. században is elevenen éltek. Ezek legtöbbje ráadásul igen gazdag múltra tekinthet vissza, hiszen a kenyér – mint alapvető élelmiszer – már megjelenésekor megkülönböztetett figyelmet élvezett. Fontos volt, hogy a kenyér valóban jó legyen, a kelesztés sikerüljön. Ennek érdekében különféle rituálék jelentek meg és a kenyérsütéshez így rontáshárító szokások és parancsok kapcsolódtak, amik a jó kenyeret voltak hivatottak biztosítani.
Kialakultak például azok a napok, amikor hagyományosan szokás volt és olyanok is, amikor egyenesen tilos a kenyérsütés. Magyar nyelvterületen pénteken (főleg nagypénteken) volt tilos kenyeret sütni. A babona szerint a pénteken sütött kenyér véres lesz, sír a kemencében, sőt, akár kővé is válik. Ennek ellenére némely vidéken ez a szabály nem volt érvényben, a nagypénteki kenyeret pedig gyógyításra, a vízbe esett megkeresésére használták. A pénteken kívül keddenként (kedd asszonyának hiedelme miatt), Luca és Borbála napján sem volt ajánlatos kenyeret sütni. De nemcsak a sütés napját korlátozták. Se férfi, se menstruáló nő nem süthetett egyes babonák szerint. Ahol nagyon komolyan vették ezeket a szokásokat, ott még a kovászolást is titokban kellett végezni – nehogy valaki rontással vagy szemmel veréssel tönkretegye. És ez még csak a kezdet, hiszen még ha a megfelelő napot, a megfelelő személyt ki is választottuk a sütésre, még akkor is számos mágikus eljárást kellett elvégeznie annak, aki biztosra akart menni. Dagasztás után például némelyek cuppogtak a kenyérnek, másutt pedig az egyes munkafázisokat vagy tárgyakat különféle varázsigékkel, ráolvasással ösztönözték. Nemcsak pogány rituálék voltak szokásban – a kovászolás, dagasztás, sütés és a kenyérszelés előtti keresztvetés szintén általános volt.
A kenyérnek az egyházi szimbolikában is fontos szerepe van. Ennek következményeként egész Európában megfigyelhető a kenyeret övező tisztelet és az ehhez kapcsolódó hagyományok. A kenyeret például tilos volt eldobni, ha leesett a földre, felvételkor megcsókolták.
Emellett a kenyér más szimbolikus jelentésekkel is bírt. A termékenység, bőség jelképeként pedig a termékenységvarázslások kedvelt eszköze lett. A feleséget például kenyér alatt vezették be az új házba, hogy ezzel az ifjú pár jólétét biztosítsák. Használták még a kenyeret emellett például gyógyító célokra (kenyértörés a beteg feje felett; a kenyérmosó víz megivása; kenyérrel való bedörzsölés), tűzvész és vihar lecsendesítésére is.
Kiflitörténet
A félholdra emlékeztető tészták története a régmúltra nyúlik vissza. A természetimádó népeknél valószínűleg már régen szerepet kapott egy-egy holdat formázó édesség, de a kovászos tésztából készített holdacskák is már a középkor óta jelen vannak a gasztronómiában.
A 13. században már Ausztriában, Badenban készült édes kipferl, amit valószínűleg a zsidó édesség, a rugelach ihletett. Más történetek arról mesélnek, hogy a sós kiflit a XVII. században a Bécset újfent ostromló törökök megcsúfolására készítették. De a Larousse Gastronomique szerint a magyar pékek tiszteletére született a kifli, méghozzá azért, mert az éj leple alatt közeledő törökökre az épp műszakukat teljesítő pékek, a harangok félreverésével figyelmeztették a lakosságot.
A 19. századi Rézi néni szakácskönyvéből való a következő leírás, ami azért is érdekes, mert pontosan meghatározza azt is, hogy melyik munkafolyamatnak mikor lássunk neki, és azt is el tudjuk ez alapján képzelni, hogy milyen eszközök álltak a korabeli háziasszony rendelkezésére:
„Szegedi házikenyér készítése: Legrendesebb a kenyérsütés, ha kora reggel történik. Készítése a következő. Ha két kenyeret akarunk sütni, előbb két marék komlót kell megáztatnunk egy liter langyos vízben; ez már előtte való este történik, s a beáztatott komlót letakarva félretesszük. Ekkor vegyünk elő egy sütőteknőt, melyet tisztára ki kell törülgetni. Szitáljunk bele két kenyérhez körülbelül 12 kilogramm kenyérlisztet. A teknőt egy széklábra kell állítani a konyhában a tűzhely közelében; lehet azon kívül a teknő alá és fölé párnákat rakni, hogy a lisztet, illetőleg a kenyértésztát melegen tartsa. Este kilenc óra táján csinálj kezeddel a lisztben egy gödröt, öntsd bele az áztatott komló levét, lehet egy kis élesztőt is hozzá keverni. Készítsd el egy e célra tartott falapátkával a kovászt. Takard le, hogy lassan keljen. Reggel négy órakor már hozzá kell fogni a dagasztáshoz. Keverj ekkor még bele vizet, két marék sót és addig dagasztjuk, míg egész sima és hólyagos lesz. Ekkor be kell takarni, s ezalatt a kemenczét kellőleg befűteni. A fűtés úgy eszközöltessék, hogy mire a tészta megkelt, a kemencze is meleg legyen. Egy fél órával előbb a tésztát ketté kell vágni, gömbölyűre gyúrni és szakajtókosárba tenni, melybe előbb tiszta szakajtókendőt terítettél. Hagyd néhány perczig kelni, aztán fordítsd sütőlapátra, s told a kemenczébe. Hagyd 1 ½, sőt, ha nagy a kenyér, 2 óráig sülni, s ha kiveszed, mosd meg a felső héját, hogy piros és fényes legyen.”
forrás: kenyér története
D.A.K.L.E.,- ,NET
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése