"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2017. április 30., vasárnap

Méhek Napja - április 30.

 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon a Méhek Napját.

 Az ember és a méhek kapcsolata a történelem elõtti idõkig nyúlik vissza. A mézgyûjtést már egy 20 000 éves spanyolországi sziklarajzon is láthatunk. A méz a kõkorszak óta nemcsak édesítõszer, hanem különleges kultikus jelentõséggel is bír. Esküvõi ünnepségeken, temetéseknél, varázslásoknál tartósító- és fertõtlenítõ szerként egyaránt használták és a méz fontos gyógyszer-alapanyag is volt. Hippokrátész mézzel is gyógyított.   A méh pedig a szorgalmat, a háziasságot, a takarékosságot, a jótékonyságot, a bátorságot, a kitartást, az éberséget és az ügyességet jelképezte. A rómaiak mézbort, a kelták a mézsört készítették.

Belsõ-Ázsiában a Stein Aurél által feltárt asztanai temetõ egyik aknasírja falfestményén méhkaptárt és méheket láthatunk. Az ótörök nyelvben a méhet "meh"-nek, a mézet "mer"-nek nevezik.

A méhészet õseink kialakulásának helyén és idején Eurázsiában rég elterjedt foglalkozási ág volt, a méh és a méz szavak egyaránt megvannak a kínai és a török nyelvekben. Kínai Évkönyvek szerint a kínaiak négyezer éve méhészkednek, de a Kárpát-medencében a honfoglalás elõtt is ismert mesterség volt a méhészet. A honfoglalás után a keresztény hit elterjedésével egyre nagyobb szükség lett a méhviaszból való gyertyára, így írásos emlékünk a méhészetrõl már Szent István korából származik. 1019-ben Szent István a zalavári adományozólevélben meghagyja, hogy az apátságot méhészetében senki se háborgathassa és az apátságnak évenként tizenkét font méhviasz jár. A méhészettel együtt járt a mézsör, a mézbor és a mézeskalács-készítés. Az ételeknek mézzel való édesítése egész Eurázsiában az õskortól szinte napjainkig megmaradt.
 (Kiszely István: Õseink mesterségei)

  
Az utóbbi években újra és újra felröppen a hír a méhek pusztulásáról. 
 
A pusztulás okát sokan a mobiltelefonok hullámainak hatásában keresik, de vannak, akik betegségekről (Nosema-fertőzés, különböző bénulást okozó vírusok-ABPV), élősködőkről (méhatka - Varroa sp.), vegyszerekről, élőhely-beszűkülésről és a sokszínűség csökkenéséről (nagy homogén mezőgazdasági táblák) beszélnek. Nyilván mindegyik közrejátszik, de a fő okot nehéz meghatározni. Egy azonban biztos: Mi emberek oly mértékben avatkozunk be a természeti rendszerek bonyolult világába, hogy ennek következményeit még nem is sejtjük, sőt, az intő jeleket is gyorsan semmisnek tekintjük. 

A méhek problémája tehát a mi problémánk is, mivel ezek a csodás lények megközelítőleg 20 000 ismert fajjal rendelkeznek, állapotuk pedig alapvetően befolyásolja létfeltételeinket. Francia kutatók szerint, ha kipusztulnának a méhek, világméretű éhínség következne, mivel a virágos növények felének beporzásáért ezek a kis rovarok a felelősek.

  Méhek tánca

Az a kérdés, hogy vajon mi módon találnak rá a méhek a virágmezőkre olyan hatékonyan, már régóta foglalkoztatta a tudósokat.
 Az 1920-as években Karl von Frisch kezdett el behatóan foglalkozni a kérdéssel. Átlátszó falú kaptárokat épített és figyelte a méhek viselkedését. Arra hamar rájött, hogy a méhek felderítőket használnak, akik aztán maguk után hívják a többieket. De csakhamar azt is megfigyelte, hogyan adják tovább a többieknek az információkat.
A kaptárba érkező méhek a kaptár függőleges falán táncolni kezdenek. Frisch kétfajta táncot különített el, a körköröset és a potrohrázóst. Arra is rájött, hogy a körkörös tánccal a viszonylag közeli (300-500 méteren belüli), a potrohrázóssal a távoli lelőhelyekről (akár 12 km távolságig) adnak információt.
Jelenleg úgy tűnik, a körkörös tánc csak annyit mond: "Buli van, lányok!" A körözés sebessége a lelőhely gazdaságával arányos. A kirepülő dolgozók aztán már maguk találják meg vizuális és kémiai ingerek alapján a helyet.Ennél sokkal gazdagabb a potrohrázós tánc. Ezzel ugyanis a hely irányát és távolságát is elmondják. Ennél a táncnál a felderítő először egyenesen megy valamilyen irányba és közben rázza a potrohát, majd tesz egy félkört jobbra, megint egyenesen megy és rázza a potrohát, majd tesz egy félkört balra. Frisch elsőként arra figyelt fel, hogy még az ugyanazon helyet jelző felderítők táncában is változik az egyenes szakasz iránya a nap előrehaladtával. Nem ugyanúgy jelentik ugyanazt a helyet reggel kilenckor és délután ötkor. Hamarosan rájött, hogy az egyenes szakasznak a függőlegessel bezárt szöge megfelel a lelőhelynek a nap állásával bezárt szögével. Ha tehát pontosan a nap irányába kell repülni, a méh függőlegesen felfelé kezdi a táncot, ha azzal pont ellentétesen, akkor függőlegesen lefelé. A lelőhely távolságát az egyenes szakasz hossza adja meg, minél messzebb van a hely, annál hosszabb az egyenes szakasz. A potrohrázós tánc üzenete tehát: "Buli van, csajok, innen 3 kilométerre a nap állásához képest 30 fokos irányba!" A lelőhely gazdagságát a tánc sebessége és intenzitása jelzi (
Természetesen azonnal felmerül több hitetlenkedő kérdés mindezzel kapcsolatban:
Hogyan érzékelik egyáltalán a táncot a méhek, hiszen a kaptár belsejében vaksötét van? Erre egyszerű a válasz: A méheknek kifejezetten jó a hallása és a potrohrázás egy különleges, jól azonosítható hangot ad ki. De nemcsak a hallás, a tapintás is szerepet játszik a tánc

értelmezésében. A felderítőt elözönlik a dolgozók, egy idő után pedig maguk is átveszik a táncot, és csak miután már maguk is eltáncolták többször, indulnak útra.
Mi van a borús napokon? Erre sem nehéz megfelelni. Bizonyított ugyanis, hogy a méhek nem a napot keresik, hanem a fény polarizáltságát vizsgálják. A napból ugyanis teljesen polározatlan fény érkezik, a naptól 90 fokban a fény polározott, attól 180 fokban polározatlan. Ez a jelenség még a legvastagabb felhőtakarónál is érzékelhető. A méhek összetett szemében pedig vannak sejtek, melyek az ultraibolya fény polározottságára érzékenyek.
Kérdések természetesen továbbra is vannak. Biztosnak tűnik, hogy a méheknek valamiféle belső térképük is van a környékről, mellyel összevetik a kapott információt. Ennek ellentmondani látszik, hogy az egész tánc teljesen öröklött és semmilyen mértékben sem tanult viselkedésnek látszik.

 /SuliNet ,méhek tánca/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése