"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. március 31., szombat

Megalapították a Magyar Állami Népi Együttest. 61 éve 1951. 03. 31

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak, mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása, és színpadi formában való továbbadása. A színpompás, gazdag repertoár az Együttest a világ legtöbbet utazó együtteseinek rangjára emelte: öt évtizedes fennállása alatt 4 világrész 44 országának színpadain lépett fel és több mint 7,5 millió néző elismerését vívta ki.




Az együttes zenei kíséretét - Kodály javaslatára - hagyományos cigányzenekarra alapozott, de az együttesi feladatok érdekében kissé átalakított (klasszikus zenészekkel kibővített), úgynevezett "népi zenekar" látta el.

A Kárpát-medence hagyományai saját történelmünk mellett egyben Európa ezredéves kultúratörténetéről is vallanak, hiszen ide minden nyugati hatás is megérkezett a századok folyamán és elkeveredett a hazai szokásokkal. A magyarok s a Kárpát-
medencét kitöltő történelmi Magyarországon velük szimbiózisban élő más (román, szlovák és délszláv) nyelvű népek olyan régi európai hagyományokat őriztek meg, amelyek a kontinens nyugati felében már rég feledésbe merültek.

forrás: Sebő Ferenc

A tojásról



A tojás a magyar népi hitvilágban és népszokásokban termékenységvarázsló, és az újjászületést, növekedést jelképezi.

Számos nép képzetében a kozmikus tojás a teremtés és a lét kezdetének szimbolikája. A görögöknél a feltámadást jelképezi. Kínában a teljesség kifejezésére szolgál. Az irániaknál a tojás a teremtést jeleníti meg. Sok esetben az aranytojás jelképezi a Napot.

A strucctojás vagy a nagyobb porcelántojások, amelyek elsősorban templomokban, mecsetekben láthatók, a teremtést, az életet és a feltámadást jelzik. A keleti szlávok legfőbb termékenység megtestesítője ugyancsak a tojás. Angliában az újjászületés, a remény jelvénye. Néha a szűztől való megszületésre utal. Az alkimisták szerint a tojásból nő ki a bölcsesség fehér, piros és kék virága.

A tojáshoz meglehetősen sok babonás képzet is társul, például, ha véletlenül leejtünk egy tojást, és az összetörik, valami jót fogunk hallani; ha viszont sértetlen marad, vagy csak megreped, akkor jobb az elővigyázatosság, mert rossz hírekre számíthatunk.

Ha a héjától megpucoltuk, vagy már megettük a tojásokat, a balszerencse megelőzése érdekében a legjobb megoldás, ha a tojáshéjakat összetörjük egy kanállal. Ha a tojás héját elégetjük, a tyúk nem fog tovább tojni. Nem szerencsés dolog tojásokat sötétedés után kivenni a tyúkólból, vagy bevinni a házba

Az azerbajdzsániaknál nem szabad tojást ajándékozni. A Kína északkeleti részén található Liaoning tartományban élő hagyomány, hogy a Sárkánycsónak-fesztivál idején (az ötödik holdhónap ötödik napján) az emberek házuk küszöbén ülve napnyugta előtt megesznek egy tojást. Miután végeztek az evéssel, a tojáshéjakat kidobják a házból, abban a reményben, hogy ezzel a következő évre megtisztítják a házat a betegségtől és a balszerencsétől.

A magyar hitvilágban és a népszokásokban elterjedt szokás volt a csecsemő első fürdővízébe tojást ütni, hogy a gyerek szép, egészséges legyen. Lakodalomban az új asszonyt a vőlegény házába való bevezetéskor tojásra léptették, vagy tojást tettek, gurítottak ülőhelye alá az esküvői vacsorán, hogy a könnyű szülést, illetve a termékenységet biztosítsák. A kínai Zhejiang tartományban régebben az ifjú feleségek tojást rejtettek a nászágy végébe, hogy így biztosítsák teherbeesésüket. A szülést követően az ifjú anyának rántottát adtak enni, és a betegek is tojást kaptak, hogy mielőbb felgyógyuljanak és megerősödjenek. A gyerekekkel első születésnapjukon lágy tojást etettek.

Bukovinában és Moldáviában húsvétkor a hölgyek egy piros és fehér tojást tesznek a mosdóvizükbe, az előbbit azért, hogy pirosló legyen az ajkuk, a fehéret pedig az egészségük érdekében. Ugyancsak román hagyomány, hogy a következő évben szépek és kívánatosak legyenek, éjszakára a lányok piros tojást tesznek a keblükre.

Az angolok szerint, aki megeszi: a barázdabillegető tojását, csavargóvá válik; a poszáta tojását, a titkok kifecsegője lesz; a gatyásgalamb tojását, balszerencsével számolhat; a varjú tojását, ostobán hahotázóvá válik, a fogoly tojását, anyagi gyarapodásra számíthat; a bagoly tojását, sokat fog rikácsolni. A hosszúfarkú lile fészkének kifosztása, és tojásának elfogyasztása kéztörést okoz. Aki sárga tollú madár tojását fogyasztja el, hamarosan be fog lázasodni. Ha a kacsa sötétbarna tojást tojik, rossz előjel. Ha Nagypénteken tojt tojást a tűzre dobják, kioltja a lángokat.

Az angolok azt hiszik, hogy egy fehér tyúk húsvét napján új fészekbe tojt tojása gyógyítja a gyomorpanaszokat, csillapítja a fejfájást; megvédi a szőlőtőkéket a jégverés ellen; a termőföldet a fagytól. Aki ilyen tojás birtokába jut, képes meglátni a boszorkányokat. Ha pedig két ember eszik egy sas tojásból, védelmet nyernek a rontás és a boszorkányság ellen.

Sokan állítják, hogy a tojás nem szívbarát étel magas koleszterintartalma miatt. Pedig ez nem igaz. Egy-két, de még öt tojás sem ellensége a szívnek, inkább nagyon jó barátja - magas koleszterintartalom ide vagy oda. Többek között értékes összetevői - A-, B1-, B2-, B5-vitamin, folsav, kálcium, vas, cink, magnézium, foszfor, kálium - védik és erősítik a sejteket, ápolják és szépítik a bőrt, óvják az agyat és az idegeket. Az omega-3 zsírsavak pedig kifejezetten szívbarát anyagok. Tehát ha kiegyensúlyozottan táplálkozol, nem kell aggódnod egy-egy tojás miatt.

A tojáshoz egy másik tévhit is kapcsolódik, miszerint a barna héjú egészségesebb, mint a fehér. Pedig sem ízbeli, sem tápanyagbeli különbség nincs a kettő között, csupán a mama színére utal. A barna tyúkok ugyanis barnát, a fehérek fehéret tojnak általában

Április jön

A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, lsd. görög Aphrodité). Terentius Varro, római tudós a név eredetét népies etimologizálással az aperire "kinyílni, feltörni" igére vezeti vissza, mondván, most nyiladozik a természet, most töri fel az eke a talajt.

Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenasszonynak dedikálták, annál is inkább, mert hiszen a naptárt reformáló Julius Caesar a maga családjának ősanyját tisztelte ebben az istenasszonyban. Márpedig Venus mellékneve "aprilis" volt. Ez a szó az "aperire", "megnyitni" (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Venusszal kapcsolatban eredetileg a szülési aktusra vonatkozott ez a "megnyitás". Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok, akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték, hivatalosan "megnyitották" hivatalba lépésük napján, "Aperilis" vagy "Április" elsején az esztendőt.

Ez a hónap a megújhodás ideje. Megérkeznek a fecskék, a vándormadarak. A kis bárányok is vígan ugrándoznak a gyenge, ízes füvet kínáló réten, bár "a pásztorok félnek, mert még akolba szorulhatnak a bárányok a hidegtől". A meteorológusok Tavaszhó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Szelek havának nevezik, eleink pedig ( a Báránytor (Rügyezés) hava elnevezést használták áprilisra. A hónap régi magyar (katolikus) neve Szelek hónapja. A Nap a Bika jegyébe lép.

Jeles napok áprilisban:

Bolondok napja (április 01.)
Virágvasárnap (április 01.)
Nagycsütörtök (április 05.)
Nagypéntek (április 06.)
Vilmos napja (április 06.)
Nagyszombat (április 07.)
Húsvétvasárnap (április 08.)
Húsvéthétfő (április 09.)
Ceres ünnepe (április 12.)
Tibor napja (április 14.)
Fehérvasárnap (április 15.)
Szent György napja (április 24.)
Szent Márk napja (április 25.)

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Ha az idő áprilisban igen kellemetes, rossz május szokott rá következni. Ezen hónapi égiháborúk nedves esztendőre mutatnak. Ha a szivárvány kék és sárga színe jól látszik, néhány napra jó időt lehet várni. Húsvét körüli nedves idő rossz rozsaratást okoz. Ha Szent György napja körül a rozs akkora, hogy a varjú elbújhatik benne, gabonabőségre mutat.

György-nap előtt, ha nem esik,
György-nap után sok is esik.
Hogyha Vitálisz didereg,
Tizenötször lesz még hideg!
Áprilisnak szárazsága,
Jó gazdának bosszúsága.
Áprilisnak nedvessége
Fáknak termőképessége.

forrás: szoboszlokepeskonyve

2012. március 30., péntek

More than a photograph.. Több, mint egy fénykép





Vitamin kapszulák

Honnan kerül a vitamin a kapszulába? Miből állítanak elő ilyen sok vitamint?

„Azt a kérdést, hogy a készítményekben lévő hatóanyagokat hogyan állítják elő, nem lehet egy lendülettel megválaszolni, hiszen nagyon sokféle anyagról van szó. A különböző anyagokat pedig különböző módszerekkel állítják elő.
Általánosságban azonban elmondható, hogy a vitaminok és vitaminszerű anyagok előállítására alapvetően alig néhányféle módszer létezik.
Talán a legközismertebb az az eljárás, amikor az anyagot kivonják valamilyen forrásból, ami viszonylag nagy mennyiségben tartalmazza azt. Nem csodálkoznék, ha a legtöbb ember azt gondolná, hogy ez mindig nagyon egyszerű. Pedig nincs így. Például Szent-Györgyi Albert, amikor azon fáradozott, hogy felfedezze a C-vitamint és annak tulajdonságait, kezdetben több tonnányi állati mellékvesét dolgozott fel azért, hogy mindössze néhány 10 grammnyi C-vitamint állíthasson elő. Ez herkulesi erőfeszítés volt. Akkoriban úgy hitte, hogy a mellékvesében nagy mennyiségben található a keresett anyag.
Később, amikor Szegeden folytatta a kutatásait, új módszerrel próbálkozott. Többféle pletyka is járja arról, hogy hogyan is történt ez valójában. A híresztelés legelterjedtebb változata szerint Szent-Györgyi egyik este nem akarta megenni a paprikát, amit a felesége a vacsorához adott. Ezt nem szerette volna a feleségének bevallani. Miközben hosszasan nézegette a paprikát, rájött, hogy ezt a növényt még soha nem vizsgálta meg. Kapóra jött az ötlet: „azért nem eszem meg, mert átviszem a laborba" mondta, majd az asztaltársaság helyett a számára izgalmasabb terepet, a laboratóriumot választotta.
A szegediek legnagyobb örömére, Szent-Györgyi sejtése beigazolódott. A paprika viszonylag sok C-vitamint tartalmazott, és ebből könnyebb volt kivonni, mint a korábbi próbálkozások során használt citromból, narancsból, káposztából és mellékveséből. A szegediek szekérszámra hozták a paprikát. A labor minden dolgozója ezen szorgoskodott, így egy hét alatt sikerült másfél kiló C-vitamint produkálni. Ez fantasztikus előrelépés volt ahhoz képest, hogy az amerikai kutatás során egy év alatt mindössze 30 gramm C-vitaminhoz jutottak.

Talán az előző példa is érzékelteti a nehézségeket, de mindenesetre senki ne gondolja, hogy egy anyag kivonása nagyon egyszerű. Egy növényben ugyanis, például a paprikában, a C-vitamin mellett sok száz vagy ezer egyéb anyag is van. Amikor a tiszta C-vitamin kinyerése a cél, minden más anyagtól meg kell azt tisztítani.
Vajon ez hogyan lehetséges?
Talán most sok embernek legörbül a szája, de ez csak mindenféle kémiai eljárás segítségével történhet meg. A természet alkotta anyag kinyeréséhez gyakran nélkülözhetetlen a kémia, az úgynevezett „szintetikus" beavatkozás.

A következő nagyon gyakori módszer, hogy a hasznos anyagot (hatóanyagot) mesterséges módon állítják elő valamilyen kiindulási alapanyagból, úgynevezett kémiai úton. A köznyelv ezt hívja szintetikus módszernek. Ilyenkor keresnek egy olyan kiindulási anyagot, ami viszonylag olcsó, sok van belőle, és eléggé könnyen, gyorsan és kevés költséggel átalakítható a kívánt anyaggá. A C-vitamin példájánál maradva kiindulási anyag lehet valamilyen keményítő, amit például kukoricából, krumpliból, rizsből vagy egyéb gabonából nyertek ki. Ezt néhány (kb. tíz-tizenkettő) lépés során, különböző vegyi anyagok segítségével C-vitaminná alakítják, majd szintén megtisztítják a nem kívánatos, de ott lévő egyéb anyagoktól.

Egy további elterjedt megközelítés, hogy valamilyen aprócska élőlényt - például baktériumot, gombát - használnak az anyag előállítására. Ezt szokás fermentációs eljárásnak is nevezni. Ennek az elvnek az a lényege, hogy az aprócska élőlénynek adnak valamit, amit ő nagyon szívesen fogyaszt el, és amiből valami olyat hoz létre, ami nekünk nagyon hasznos. Talán elsőre nagyon idegenül hangzik, de biztos vagyok benne, hogy mindenki sok ilyen folyamatot ismer.
Segítek egy kicsit.
A bor erjedése a szőlőléből is egy ilyen folyamat. A szőlőlében lévő cukrot az erjesztő gombák „megeszik", és alkohollá alakítják. Itt a cukor az alapanyag, és az alkohol a „hasznos" végtermék.
Szintén nagyon hasonló az aludttej, a kefir és a joghurt keletkezése. Itt is baktériumok, gombák hozzák létre a kívánatos változást. „Megesznek" valamit, ami a tejben található, és valami olyan anyaggá alakítják, ami kívánatos a számunkra.
Sok-sok példát sorolhatnánk még: kovászos uborka, lyukacsos sajt, savanyú káposzta stb. Itt is aprócska élőlények alakítják át az élelmiszereket a kívánt formára.
Természetesen ebben az esetben is az az utolsó feladat, hogy a kívánt anyagot megtisztítsuk minden más, oda nem illő anyagtól.

A negyedik gyakori formája az anyagok előállításának, amikor az előző három technológiát valamilyen formában kombinálják. Például egy természetes alapanyagból - mint a kukoricakeményítő, amit kukoricából vontak ki - részben kémiai úton, részben úgynevezett fermentációs úton állítják elő a kívánt anyagot. Manapság a C-vitamin előállításának ez az egyik lehetséges és viszonylag gyakori módja.
Bármelyik módszerrel is történik egy alapanyag előállítása, a végeredménynek minden esetben nagyon komoly követelményeknek kell megfelelnie, hogy fel lehessen használni élelmiszer, étrend-kiegészítő előállításához. Erre vonatkozóan nemzetközileg elfogadott előírások léteznek, amiket szigorúan be kell tartani.
Talán a kémia tudományában való jártasság nélkül nehéz megérteni, de nagyon fontos tény, hogy a természetben előforduló, illetve a fenti technológiák bármelyikével előállított vitaminok között nincsen különbség. Azaz, a példa kedvéért vegyük azt az L-aszkorbinsavat (a C-vitamin másik elnevezése), amit a paprikában találunk, illetve vegyük azt az L-aszkorbinsavat, amit „mesterségesen" állítanak elő. Adjuk oda a két anyagmintát egy vegyésznek, és kérjük meg, hogy a két anyag között találjon bármilyen különbséget. Legyen az akár a világ legügyesebb, legokosabb vegyésze, akkor sem fog neki sikerülni a legkisebb különbséget sem felfedeznie a két anyag között. Ugyanis a két anyag teljesen egyforma. Ebből logikusan következik, hogy a két anyag élettani hatása is egyforma lesz.
Az étrend-kiegészítőkben alkalmazott alapanyagok előállításával kapcsolatban jellemző, hogy viszonylag kevés olyan hely létezik a világon, ahol gazdaságosan és ipari mennyiségben képesek alapanyagot létrehozni. A C-vitamint például az adataim szerint tíznél kevesebb ilyen helyen állítják elő a világon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden megvásárolható C-vitamin készítmény alapanyag e tíznél kevesebb előállítási hely valamelyikéről származik.
Azt, hogy egy konkrét anyagot milyen módszerrel állítanak elő, főleg a gazdaságossági szempontok határozzák meg. Azaz van olyan anyag, amihez olcsóbban jutnak hozzá, ha valamilyen természetes forrásból vonják ki. Ezt értelemszerűen főleg így állítják elő. Azonban van olyan anyag is, amit kémiai úton olcsóbb előállítani. Ilyenkor nyilvánvalóan ezt a megoldást fogják választani.

Csak a játék kedvéért bárki végezhet egy gyors, durva számítást, hogy mennyibe kerülne például 1 gramm C-vitamin, ha valamilyen „C-vitaminban gazdag" forrásból vonnánk ki. Példaként vegyük a citromot. Kb. 2,5 kg citrom tartalmaz 1 gramm C-vitamint. 1 kg citrom ára a kiskereskedelemben mostanában kb. 500 Ft. 2,5 kg citrom így 1250 Ft-ba kerül. Tételezzük fel, hogy sikerül a citromban lévő C-vitamin 100 %-át kivonni. (Mondanom sem kell, hogy ez a gyakorlatban nem lehetséges.) Ebben az esetben 1 gramm C-vitamin előállításának költsége 1250 Ft, ha pusztán az alapanyagként szolgáló citrom árát számítjuk. Ebben az esetben nem számítunk fel egyéb költségeket. Például nem vesszük figyelembe azt a költséget, ami a C-vitamin egyéb anyagoktól való megtisztítása során keletkezik. Továbbá nem számítjuk a munkabért, az adókat, a járulékokat, az előállító üzem beruházásának és fenntartásának költségeit, a kereskedelmi hasznot, szállítási és csomagolási költséget, vámot stb. stb. Természetesen a citrom ipari mennyiségben lényegesen olcsóbb, mint a kiskereskedelemben, mégis jól látszik, hogy az úgynevezett kivont C-vitamin meglehetősen drága termék lenne.

Végül hadd jegyezzem meg: az étrend-kiegészítők alkalmazását éppen az a szomorú tény teszi szükségessé, hogy a rendelkezésünkre álló élelmiszerek nem tartalmaznak elegendő vitamint és ásványi anyagot. Vajon hogyan is lehetne nagyon sok vitamint és ásványi anyagot kivonni abból, amiben nagyon kevés van, hiszen pont ebből a problémából indultunk ki?"

dr. Lenkei György háziorvos
Táplálkozáskutatók Tudományos Tanácsának elnöke
Zöld újság

2012. március 29., csütörtök

100 évvel ezelőtt történt..

A Déli-sarkról visszatérő Scott kapitány és társai életüket vesztették.



Éppen száz évvel ezelőtt egy kimerült brit csapat érkezett meg a Déli-sarkra, az őket fogadó látvány kiábrándító volt: egy norvég zászló.

Robert Falcon Scott naplójában vallott érzéseiről: "Nagyságos Isten! Rettenetes ez a hely. Még rettenetesebb, hogy az elsőség jutalma nélkül küzdöttünk azért, hogy itt lehessünk."

A norvég Roald Amundsen éppen az Északi-sark meghódítására készült, amikor meghallotta a hírt, hogy egy amerikai felfedező, Robert Peary 1909. április 6-án már megelőzte. Újabb hír is érkezett, miszerint egy angol tengerésztiszt, Robert Falcon Scott expedíciót szervez a Déli-sarkra. Amundsen gyorsan megváltoztatta tervét, és négy társával délnek indult. 1911. január 14-én, a Bálna-öböl néven ismert helyen érték el a Ross-jéghátat; Amundsen itt építette ki a Framheimnak, azaz a Fram otthonának nevezett bázisát. Tapasztalatai alapján tudta, hogy a jól idomított szánhúzó kutyák nélkülözhetetlenek a sikerhez.

A tengerésztiszt Scottnak romantikus elképzelése volt a felfedezésekről, amit akaraterővel legyőzendő kalandként, a jég általi próbatételként fogott föl, a szánhúzó kutyák segítségét pedig sportszerűtlennek tartotta.

Scott hajója a Terra Nova, 1910. június 1-jén hagyta el London kikötőjét. Rengeteg tudományos műszert vitt magával, csapata meteorológiai, földrajzi méréseket is végzett, és az állatvilágot is tanulmányozta. 11 emberrel, motoros szánokkal, pónilovakkal vágott neki a hosszú útnak. A csapatnak végül valóban segítség nélkül kellett szembenézni minden megpróbáltatással. Motoros szánjaik hamarosan felmondták a szolgálatot, pónilovaik elpusztultak, és egyedül kellett felvonszolniuk a szánokat a gleccsereken a magasan fekvő sarkvidéki fennsíkra.

Időközben a norvég Roald Amundsen és négy társa, dacolva köddel, metsző hideggel és orkánerejű széllel, legyőzött minden akadályt és 1911. december 14-én elérte a világ végét, a Déli-sarkot. Riválisának, a brit Robert Falcon Scottnak nyoma sem volt. A norvégok megnyerték a versenyt.

Scotték több mint egy hónap múlva értek célba és már csak a norvég zászlót látták a helyszínen. A kiábrándultság, az elkeseredettség, az elégtelen táplálkozás, a nem megfelelő felszerelés és a fizikai kimerültség tragédiába fordult. A hóviharban kilenc napos veszteglésre kényszerült Scott és négytagú csapata, március végén odaveszett a visszafelé vezető úton. Céljuktól 11 kilométerre, az egyre kibírhatatlanabb hidegben nyugalommal és elszántsággal várták a halált. Kutatók 1912. november 12-én találták meg a holttesteket.



Forrás: ng.hu

Székesfehérvárott királlyá koronázták az 1458. óta uralkodó Hunyadi Mátyást.



Hunyadi Mátyás neve még azok számára is ismerősen cseng, akik a magyar történelmet csak felszínesen ismerik. Amikor Mátyás királyról van szó, még a gyermekeknek is felcsillan a szeme. Mert ő tényleg varázslatos uralkodója volt Magyarországnak. Mintha nem is történelmi személy lenne, sokkal inkább a népmesék hőseihez hasonlítható.

Mindezekhez képest viszont Mátyásról nagyon keveset tudunk azon túl, amit a Vélekedések Mátyás királyról, az utolsó magyar "sámánkirályról" című emlékből:
"Közepes magasságú volt, de a csatában megnagyobbodott a teste, mikor harcolt.""A kisujját nem tudta kiegyenesíteni - mármint a 6. vagyis a „többlet” kisujját ."Természetesen forrott össze a lovával /táltos ló/.""Oroszlán-nézésével nagy erőt sugárzott. Órákig nem is pislogott. Tekintetével irányította beosztottait ő csak a legvégső esetben kezdett beszélni. Mindegyik vitázót név szerint ismeri."„Oláh Miklós esztergomi érsek szerint a török követet így megzavarta Mátyás tekintete, hogy zavarában nem tudta átadni a szultán üzenetét.”„Katonáinak tiltotta, hogy idegen területeken nők kísértésének engedjenek ő maga sem tette. Idegen ország zsoldosai ingyen szegődtek mellé, csupán a dicsőségért."Jól ismerte a csillagokat - Bécs ostrománál 3 napot vért a bevonulással a csillagok kedvező állására. A Mars /harc/ és a Vénusz /szeretet, megbocsátás/ bolygókat különösen figyelte. Nem is vesztett csatát életében.""Az egynyelvű, egyszokású udvar esendő" - vallották Attila, I. István király és Mátyás király is. Nem az ország az udvar! Ez azt jelenti, hogy sokan kíváncsiak messzi országokból az uralkodóra. Mert különleges és kiemelkedő képességű. Mindenki elhozza a tudományát az uralkodónak. Mátyás önmaga is több nyelven beszélt.

Forrás: Szántai Lajos: Mátyás király

Nézzünk szét a korabeli krónikákban, mit írtak le a lelkes középkori tollforgatók ugyan mit evett, és hozzá mit ivott Mátyás, az igazságos?

Különleges kulináris élményt jelenthetett minden ebéd Mátyás király udvarában.
A reneszánsz uralkodónk asztalánál nem volt ritka az egy tucatnyi fogás.

Mátyás idejében még szigorúan tartották a pénteki böjtöt, és a negyvennapi étel-italtól való megtartóztatást húsvét előtt, ilyenkor nem csak a hústól, hanem a tejtől, sajttól, tojástól is tartózkodtak mindenütt az országban - és ezt tartotta maga a király. Igen ám, csakhogy eszerint halat viszont lehet nyugodtan enni, a Duna pedig adott eleget, így hát kerülhetett jóféle elemózsia e szűkös időkben is az asztalra. Különösképpen, mint ahogy a kor krónikásai lelkiismeretesen feljegyezték, csuka került gyakran Mátyás és az alattvalók elé, ez a fehér húsú, tömör, nagy, emberes méretű hal, amelyik sokszor szinte beterítette az egész terítést. Valamiért azonban a király nem szívlelhette egyik legegészségesebb részét, a máját, pedig akkoriban ez fejedelmi éteknek számított. Mátyás soha nem vette ki az elébe tálalt csukamájat, aminek okát egyszer az egyik alattvaló nagy bátran meg is kérdezte. Ez a felelet érkezett: „Ne higgyétek, hogy ne volna kényes a kedvest a kelletlentől megválasztó ízlésem. Hogy pedig a csukamájhoz sosem nyúltam előttetek, az egy szilárd határozat következtetése, amit még gyermekül tevék fel magamban. Két ember ugyanis a szemem láttára ment a fogadóba, s a csaplár jókora csukát tett eléjük, a hal testéhez képest nagy és igen jó májjal. Egyikük, félretéve minden illedelmet, az egészet maga elé vette, hogy megegye, míg a másik haragra lobbant, s a maga részét követelte. Mocskolni kezdték egymást, a szitkok után a fegyverekhez nyúltak, megsebezték egymást, az egyik hamar, a másik mihamar reá kimúlt. Emiatt én, a gyermek a csukamájtól úgy elundorodtam, ami két ember halálának okozója lett, hogy később is irtóztam tőle, és bár tudom, hogy kellemes ízű, de e galád eset miatt belőle soha nem vennék."

De azért ne féltsük a királyt, hiszen a következők kerültek nap-nap után elé: lúd, kappan, kacsa, fácán, fogoly, seregély, marha, bárány, gödölye, házi- és vaddisznóhús, különféle halak, amelyeket mind megsütöttek, vagy saját levükben főztek vagy pároltak. Mindenki egy nagy közös tálból vett magának, villát, kést, kanalat senki nem használt, hanem ujjaikkal rakták a szájukba. A magyar királyi asztalnál nem volt szokás tálnokot alkalmazni - azaz olyan főt, aki a tállal, ruhával állt volna az asztalnál, tisztálkodás céljára. Miközben pedig folyt a lakoma, öntötték a kupákba a sok édes bort, közben költeményeket daloltak a királyi asztalnál a muzsikosok. Ráadásul ezek a költemények nem a más királyi udvaroknál megszokott olasz nyelven (amit a király természetesen értett volna), hanem, hogy mások is élvezhessék - magyar nyelven szólottak, hogy polgár, közép- és főrangú úr is egyaránt megértse az asztalnál.

Ahogy Bonfini mester, a király korabeli életrajzírója lejegyezte, a szószos, szaftos húsokat a következőképp ették a királyi asztalnál: Mátyás és az alattvalók egy nagyméretű lábosból kiemelték maguknak, fatányérukra tették, majd kenyérrel mártogatták a közös lábosból a szószt, a mártást. Azonban Beatrix megjelenésével a királyi udvarban némi változás állt be az étkezések során: már nem mehetett be boldog-boldogtalan a palotába (ahogy korábban megszokott volt), kidobáltatta a piszkos, pecsétes abroszokat, kimeszeltette a termeket, és a fatányérok használatát is megszüntette.

2012. március 28., szerda

Kulináris örömök a középkorban


A középkori konyha remekeiről, de akár leghétköznapibb étkeiről is kevés írásos emlék maradt ránk. A feljegyzések inkább a reneszánszban szaporodnak majd meg, s a középkorból inkább csak vásárlási listák, hozzávalók összeírása, s kevéssé az elkészítésük módja maradt fenn. A középkori szerzők nem is igen foglalkoztak az evés művészetének, azaz a bűnös, tisztátalan emberi test ellátásának problémájával.

A középkori étkezés jellegzetessége volt, hogy még az úri házakban is - egészen a XV. század közepéig - kézzel ettek. A kanál és a villa használata csak később, a reneszánsz idején kezdett elterjedni. Kezüket evés közben időnként rózsaszirmokkal illatosított vizes tálba merítették, esetleg köntösük szőrmegallérjába vagy a körülöttük lebzselő vadászebek szőrébe törülték.

Az étkezések közben és végén is bort fogyasztottak - igen tisztes mennyiségben. Bár meglepő, de ennek - részben - közegészségügyi vonatkozása is volt: a kisszámú középkori kút vize nemegyszer olyan piszkos és szennyezett volt, hogy borfogyasztással pótolták a hiányzó nedveket.

Minden ételt a saját levében szolgáltak fel.(...) Külön leves nem volt, épp e miatt, mert minden húsétellel együtt járt egy leves is. A köznép konyháiban a hús levét besűrítették (leginkább a bele főzött kenyérrel), hogy kiadósabb legyen, a szegények pedig külön többszöri étkezésre elosztva fogyasztották a sűrített levet és a húst.

Gyakran alkalmaztak kombinált hőkezelést is, vagyis sült-főtt vagy főtt-sült húsokat. Konkrét recept nem sok van, ha van is, leginkább körvonalakban meséli el egy étel készítését. Ha egy húsfélét pácolunk, érlelünk, bőven fűszerezzük, sok-sok zöldséggel, megfőzzük, esetleg főzés után a léből kivéve gyümölccsel megsütjük, elmondhatjuk, hogy valami hasonlót ettek őseink." (Varga István)

/sulinet/

Korok és emberek

Középkor



A középkor, az a történelmi korszak, mely a római birodalom bukásától kezdődik és Amerika felfedezésével végződik. Sokan sötét középkornak nevezik, amikor is az egyház befolyása volt a legjelentősebb.

A "sötét" középkor..

A kedvező időjárás és a fejlett mezőgazdasági ismeretek révén a nyugati kultúráknak igen jól ment a sora. A Bizánci Birodalomban vaseszközöket használtak, a feudalizmus lehetővé tette a föld hatékonyabb kihasználását, hatalmas többlet halmozódott fel, az állatokat legeltetés helyett gabonával etették.
A kora középkor bonyolult jogrendszerekkel rendelkezett, amelyek ugyan nem kapcsolódtak egymáshoz, de hatékonyak, és nagyrészt igazságosak voltak. Az utazó kereskedők jogait a Lex Mercatoria (kereskedők joga) védte, amely az idők folyamán alakult ki a szokásjogból. Az angolszász törvénykezés középpontjában a béke fenntartása állt. Miközben született néhány igen szigorú törvény, a törvénykezés rugalmas és a többség számára igazságos volt. A harmadik fontos jogrendszert a germánok hozták létre, amely megengedte, hogy mindenki fölött a saját emberei ítélkezzenek, hogy senkit ne érjen hátrány tudatlanság vagy kulturális különbségek miatt.

Jelentéktelen dolognak tűnik, de az időjárás igen nagy szerepet játszott a kora középkori emberek hétköznapjaiban. Ha a "sötét korra" gondolunk, akkor viharok, esők, mennydörgés és sötétség jelenik meg a képzeletünkben, ahogy például a "Rózsa neve" című filmben láttuk. Pedig ebben a korszakban az észak-atlanti térség éppen felmelegedőben volt. E felmelegedésnek köszönhető, hogy északon megolvadt a hó, ami lehetővé tette a vikingek számára Grönland és más északi területek gyarmatosítását. Furcsa módon épp a reformációtól a 19. századig tartó évszázadokra esett a kis jégkorszak, így a "felvilágosodás" sokkal sötétebb és hidegebb volt, mint maga a "sötét kor". Ekkor reformokkal és jobb mezőgazdasági ismeretekkel kellett biztosítani az élelmiszer-ellátást.

A korai középkor idején az építészet változatos és újító szellemű volt. Ekkor terjedtek el a művészetekben az élethű ábrázolások, és itt vetették meg az érett középkorban virágzó román stílus alapjait. Ekkor terjedtek el a klasszikus formák az építészetben, és ez volt a magas művészet első időszaka, amely bámulatos és csodálatos műveket produkált.

Az iszlám tudományt dícséri az első, algebrával foglalkozó könyv. Al-Hvárizmí, arab matematikus (790-840) híres könyvének címében szereplő egyik szóból származik maga az algebra kifejezés is. Az algoritmus szó is nevének félrefordított latin változatából ered. Al-Hvárizmí állította fel az első- és másodfokú egyenletek megoldásának rendszerét. Az ő munkái ismertették meg Európával a tizedes helyiérték-rendszer használatát. Őt és Diophantoszt tartják az algebra atyjának.


A mindennapi élet:
A középkor emberének élete sokban különbözött a mai ember életétől, de napjainkhoz hasonlóan életkörülményeiket alapvetően vagyoni helyzetük befolyásolta.
A bútorok közül még a vagyonosabbaknál is csak az ágy, a pad, az asztal és a karosszék jelent meg; ingóságaikat ládákban tartották, amik egyben ülőalkalmatosságként is szolgáltak. A paraszt gerendákból ácsolt, szalmával fedett kunyhóban lakott, melyek többségben szabad tűzhely volt. A berendezést csak a legszükségesebb szerszámok egészítették ki. A paraszt általában egy váltás ruhával rendelkezett, melyet köpönyeg egészített ki, a fehérnemű sokáig ismeretlen volt. A világítást az ókorhoz hasonlóan fáklyák és mécsesek szolgáltatták. Az étkezéseken a jómódúaknál a hús, a jobbágyoknál a gabonából készült ételek voltak túlsúlyban. (* A középkorban a nemesi családok férfitagjai sokszor szenvedtek köszvénytől, ami a húsételek gyakori fogyasztásától alakult ki.) Általában közös tálból ettek, evőeszközeink közül ekkor még csak a kést használták. A keresztes hadjáratok hatására terjedt a keleti pompaszeretet, a finomabb ételek, finomabb kelmék, díszesebb bútorok iránti igény.
A parasztság életét jórész a munka töltötte ki, az egyház által támogatott vagy ellenzett ünnepeken azonban alkalom nyílott a szórakozásra: falusi versenyekre, játékokra, s a földesúr borának, esetleg az otthon készülő almabornak fogyasztására. A 13. században bontakozott ki az a népi kultúra (folklór), melynek hagyományai a 15-16. századi parasztság életében immár dokumentáltan fellelhetőek (farsang, karácsonyi rítusok, ballada, bolondünnep stb.) A paraszttömegekre mindig is nagy hatással voltak a vándorprédikátorok, a világvégét hirdető tanítók, a misztikus elképzelések, valamint az egyház tanításai. (A társadalom alsó rétegéből sokszor indultak az egyház által eretneknek bélyegzett, s üldözött mozgalmak, melyek csúcspontjai a 14-15. századi nagy parasztfelkelések jelentették.)
A társadalom magasabb szintje, szórakozását lovagi tornákban lelte. A középkor világi társadalmának legfontosabb szereplője, a huszadik századig a férfi viselkedésének megalapozója a lovag. A lovagság soraiban egyaránt megtalálható volt a Karoling- arisztokrácia maradéka, a vidéki nemes és a vidéket járó, fegyveres szolgálatra bármikor kész kalandor. A harcon kívül lényegében egyféle munkát végeztek, ami egyszersmind a szórakozás is volt: vadászatot. A lovagi kultúra a 12. században Aquitánia és Provence vidékén bontakozott ki. A lovagi kultúra velejárója volt az udvari kultúra kialakulása is és az udvari szerelem is, amit az egyház nem nézett jó szemmel, létrejött a trubadúr – líra és a lovagi epika is.(melynek központjában a misztikus vallásosság állt)
A középkor embere számára döntő volt egyházához való tartozása, és a kor társadalmában elfoglalt helye (nemes, polgár, jobbágy) az, hogy milyen joghatóság alá tartozik, milyen kiváltságai vannak.(csak ezután következett a mai szempont: nyelv, szülőföld)
Az élet és a halál problémáját is másféleképpen élték meg, hiszen a halál a mindennapi életük velejárója volt. Az átlagéletkor nagyon alacsony volt, az emberek nem éltek meg magas kort és óriási volt a csecsemő- és gyermekhalandóság. ( A gyermekek fele meghalt 5 éves kor alatt, az asszonyok tekintélyes része nem élte túl az 1. szülést.) Megfékezhetetlenek voltak a gyógyíthatatlan betegségeket terjesztő járványok. A városok higiéniai hiánya is rendkívül magas volt, mindez köszönhető volt a kor egészségügyi tapasztalatlanságának. Ezen kívül nagy veszélyt jelentett a városokra a tűzvész is. A középkori családokban mindennapos volt a halál, együtt kellett vele élni: sok volt az árva.

Forrás: sulinet, Múlt kor
Történelmi Portál


/

2012. március 27., kedd

Belső beszélgetéseink

Naponta 50 000 gondolat fogalmazódik meg a fejünkben, melynek nagy részét önmagunkkal osztjuk meg. Belső beszélgetéseink azonban gyakran többet ártanak, mint használnak.

A pozitív belső beszélgetés növeli az önbizalmat.

Kommunikációs szakemberek kidolgozták azt a hat pontot, melynek segítségével könnyen átvehető az irányítás a belső gondolatok fölött.

1. Egy párkapcsolaton belül gyakran kérdezzük egymástól: Mire gondolsz éppen? A változatosság kedvéért magunknak is érdemes lenne feltenni a kérdést. A belső párbeszéd ugyanis legtöbbször öntudatlan folyamat, ám mihelyt tudatosítjuk magunkban, hogy napi szinten milyen gondolatokkal bombázzuk magunkat, megfigyelhetjük, milyen mélyre nyomjuk magunkat. Érdemes rászánni az időt, és lejegyzetelni néha, hogy milyen gondolataink vannak, majd a demotiváló, megsemmisítő, lekicsinylő, egyszóval ártó gondolatokat szépen kiirtani magunkból.

2. Mi a varázsszó? – A negatív üzenetek nemcsak lehúznak, de egy további kellemetlen mellékhatásuk is van: a pszichológia nyelvén önbeteljesítő jóslatként működnek. Ha túl sokszor és sokáig mormoljuk magunkban, hogy Egyedül vagyok! Én ezt nem tudom megcsinálni! Kövér vagyok! Akkor az úgy is lesz. Éppen ezért nem árt ezeket a gondolatokat sürgősen pozitív töltetűre cserélni, mégpedig úgy, hogy az előbbi állítások közé beékeljük a „még” szócskát. Még egyedül vagyok! Még nem tudom tudom megcsinálni! Még kövér vagyok! A teljes elkeseredést és lemondást ez a kis szó reményteljes várakozássá alakítja át, ami a belső programnak is jót tesz. Annak érdekében, hogy ne feledkezzünk meg a varázsszóról, írjuk fel és rakjuk ki egy jól látható helyre!

3. Kell? – Egy további gondolati csapda a „kell” szócskára épül. Ha túl gyakran mondogatjuk magunknak, hogy Ezt meg ezt kell csinálnom! – ezzel ugyanis az áldozat, a kivitelező szerepébe száműzzük magunkat. A kell helyett pedig az akarom vagy az úgy döntök, hogy szavakkal gondolkozzunk. – Úgy döntöttem, hogy ma aerobikozni fogok.

4. Szép vagyok és kész. Punktum. – Belső gondolataink, üzeneteink gyakran ténnyé és valósággá válnak, anélkül, hogy megbizonyosodnánk efelől – de nincs ezzel semmi baj, ha a megfelelő tényekkel operálunk. Bízom magamban, és magabiztos vagyok! Ezt a mondatot például bárki beprogramozhatja magának, és ezt nyugodtan lehet tényként kezelni.
5. Kreatívok előnyben – Ahhoz, hogy a belső monológ minél hihetőbb legyen, érdemes minél jobban kiszínezni, személyre szabni: Elmegyek aerobikra, és az egy óra alatt feltöltődöm, energikus leszek és jókedvűen biciklizem haza, holnap pedig fitten és üdén ébredek.

6. Boksz, tánc és simogatás – A belső pozitív párbeszédek felerősíthetők, ha azokat gesztikulációval erősítjük. Aki például arra vágyik, hogy erős legyen és magabiztos, belső megerősítések során szorítsa ökölbe a kezét, aki pedig energiára és életörömre vágyik, táncoljon egy keveset.


forrás:Te hogyan beszélgetsz magaddal?
Czvitkovits Judit

A zene hatása



A legtöbb ember hallgat zenét. Azért tesszük ezt mindannyian, mert valamit kapunk ezáltal.

Míg a beszéd az értelmünket célozza meg, addig a zene elsősorban érzelmeinkre és azon keresztül a többi lelki folyamatunkra hat. Ez a hatás hangok, hangközök, ritmus és egyéb zenei eszközök segítségével érhető el, de a hangsúly nem ezeken van, ezek csak a hordozói annak a tartalomnak, amit a zenével közvetítünk.

A zene az érzelemvilágunkra való hatása által képes minket bárhová elrepíteni. Olyan érzelmeket tud kiváltani, amik esetleg a zene hallgatása nélkül nem jelentek volna meg bennünk.

Kedvező élettani hatásait évszázadok óta ismerik, és több területen sikerrel alkalmazzák terápiás eszközként. Egy egereken végzett japán kísérlet nemrég arra is rámutatott, hogy a komolyzene a szívátültetések utáni felépülést is segítheti.
A Journal of Cardiothoracic Surgery című mellkassebészeti szakfolyóiratban japán kutatók egy olyan kísérletsorozat eredményeit tették közzé, amelyben szívátültetésen átesett egereken vizsgálták a zene hatásait. A szívtranszplantált egereket öt csoportra osztották: négy csoportnak a műtét napjától kezdve egy héten át egész nap zenét játszottak: az első csoportnak operát (Verditől a Traviatát), a másodiknak Mozart-műveket, a harmadiknak monoton, változó hangfrekvenciákat, a negyedik csoportnak könnyűzenét (Enya), míg az ötödik csoport nem hallgatott zenét.
Az eredmények szerint Verdi és Mozart zenéjének hatására az átültetett szív jóval hosszabb ideig működött, míg ugyanez nem volt igaz a könnyűzene és a monoton hangfrekvencia esetében. Azt is megfigyelték, hogy az operát hallgató egereknél megnőtt az immunválaszt szabályozó molekulák (CD4 és CD25 fehérjék) és sejtek száma, csakúgy, mint a gyulladásgátló citokinek szintje. A kutatás megerősíti, hogy a zene valóban hatással van az immunrendszerre - valószínűleg a paraszimpatikus idegrendszerre gyakorolt hatása révén -, de a pontos működési mechanizmus továbbra sem ismert. Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a szervkilökődés kockázatát nem kizárólag a Traviata tudja csökkenteni.

forrás:egészség/origo

A kerek, a gömbölyű, a szögeletes-csokoládé

Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor szükségét érezzük, hogy kényeztessük testünket-lelkünket egyaránt. Ennek egyik „legédesebb" eszköze a csokoládé, amelyért millióan rajongnak már hosszú-hosszú évszázadok óta.

A kakaó növény története az i. sz. 600 körüli időkig, egészen a Maya birodalomba vezethető vissza, bár a történet valószínűleg ennél is régebbi lehet. Az bizonyos, hogy Mexikó őslakói ebben az időben már foglalkoztak kakaócserje ültetvények megművelésével. A kakaóbab már ekkor is értékes cikknek számított, fizetőeszközként és szertartások kellékeként használták, de tápláló italt is készítettekbelőle: a szemeket ledarálva, a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, ám elég keserű szubsztanciát itták; ezt az italt chocolatl-nak nevezték.
Az aztékok napi rendszerességgel nagy mennyiséget fogyasztottak belőle, majdnem minden problémájukra gyógyír volt, katonáik minden csata előtt ittak az erőt adó italból.
A chocolatl a 16. században uralkodó Montezuma kedvenc itala is volt. A legenda szerint ez volt az egyetlen ital, amit fogyasztott. Nem csoda, hogy népes udvartartásába tartozó hölgyek kívánságait maradéktalanul teljesíteni tudta.

Az ital elkészítése meglehetősen bonyolult és hosszadalmas folyamat volt. Egy történész tollából kicsit többet is megtudhatunk róla:
„A chocolatl vaníliával és más fűszerekkel ízesített főzet, mézsűrűségű habos anyaggá elkészítve, mely fokozatosan olvad el a szájban. Hidegen fogyasztották. Az italt, ha ezt az anyagot egyáltalán italnak nevezhetjük, arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal. Az uralkodó rendkívüli módon kedvelte, már csak az elfogyasztott mennyiségekből ítélve is: naponta nem kevesebb, mint ötven korsó chocolatl készült kizárólag saját maga részére, míg a királyi udvar számára további kétezer korsó volt engedélyezve."
Egy másik ősi indián recept szerint a megőrölt magot kukoricakása, vanília, chili, matico-bors, szegfűbors, fahéj, tökmag és más őrlettel együtt hideg- vagy meleg vízben oldották fel, aztán sózva vagy mézzel ízesítve fogyasztották.

Az első kakaóbabot Cortes 1528-ban hozta Spanyolországba, annak a kincsnek a részeként, amelyet az őslakosságtól hódított el. A 16. században rendszerint porrá őrölt kakaóporból, ánizsból, szegfűszegből és fahéjból kevert kakaómasszát szállítottak hajókon Európába, ahol csokoládéitalt főztek belőle. Bár a spanyol papok egy része gyanakodva tekintett a kakaóra - úgy gondolták, hogy az felkorbácsolja a szenvedélyeket - az első csokoládéfőző 1580-ban mégis megnyílhatott Spanyolországban.
A spanyolok jó fél évszázadon át megőrizték a chocolatl titkát, majd világuralmuk hanyatlásával más országok is kezdtek tudomást szerezni a kakaóról.
A 17. század közepén, a teával egy időben terjedt el Európában. Ekkor még rendkívül drága csemegének számított, arannyal kellett fizetni érte.
A 19. század végére a technika és a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően sikerült szilárd csokoládét is készíteni, ám sajnos ezáltal megfosztották a kakaóbab értékes tulajdonságitól.


A kakaóbab jótékony hatásai:
• Kiemelkedő antioxidáns hatású
• Öregedési folyamatokat lassítja
• Jó közérzetet, frissességet biztosít
• Szív és érrendszeri problémáknál jótékony hatású (vérnyomásproblémák, érszűkület, érelmeszesedés, koleszterinszint szabályozás)
• Növeli a stressz tűrő képességet, csökkenti a depressziót
• Jó közérzetet biztosít, éberséget, szellemi frissességet ad: javítja a memóriát és koncentrációt

Biztosítja a bőr hidratáltságát, UV szűrő hatású, egészségesebb, rugalmasabb, „fiatalabb" bőrt eredményez
Köhögéscsillapító, csökkenti a megfázásos tüneteket
Fogyókúránál étvágycsökkentő, fokozza a zsírégetést

A jótékony hatások nagy része, valamint a kiemelkedően magas antioxidáns érték a polifenoloknak köszönhető, azokon belül is a flavonoidoknak, melyek a nyers kakaóbab legfőbb egészségvédő hatóanyagai. A flavonoidoknak erélyes antiallergiás-, gyulladáscsökkentő, daganatellenes hatásuk van, hiszen hatékony antioxidánsok. Kutatások bizonyítják érfal erősítő, vénatonizáló, szívizom vérátáramlását javító és a szív kontrakciós erejét fokozó hatásukat.
Először Szent-Györgyi Albert és munkatársai mutattak rá a flavonoidok fontos élettani tulajdonságaira, a C-vitaminnal folytatott kutatásaik alapján, amikor is kimutatták, hogy a citrusfélékben a C-vitamint kísérő flavonoidok csökkentik a kapillárisok törékenységét és permeabilitását, daganatellenes hatásúak, sőt a kemoterápia mellékhatásait is csökkenthetik. Ugyanakkor nem csak gyökfogó, hanem gyulladáscsökkentő és immunmoduláns tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyek a daganatos megbetegedések szempontjából szintén jelentősek.

Pár szóban a hagyományos csokoládékról
A nyers kakaóbab a világ legnagyobb antioxidáns kapacitással rendelkező növénye! Mégsem így terjedt el a köztudatban, méghozzá az elmúlt évtizedek „áldásos" nagyipari tevékenységének „köszönhetően", ezért sokan bűntudattal nyúlunk a „hizlaló"és „káros" csoki után. Sajnálatos módon a nagyipari feldolgozással készült csokoládé szinte teljesen elveszítette azt a csodás antioxidáns képességet, ami a nyers kakaóban megvan. Hogy miért is? Mert a kakaószemeket megpörkölik, alkalizálják és finomítják, s a folyamatok végén egy olyan kakaóport nyernek ki a kakaóbabból, melynek alig van köze a híres Chocolatl-hez.
Az ipari feldolgozásban egy olyan technológiát használnak a kakaóbab ízének megszüntetésére, mellyel a kakaóbab hatóanyagainak 90%-át eltüntetik, azaz pont azokat az anyagokat, amelyeknek antioxidáns és egészségvédő hatásait köszönheti. A kakaó íze a hozzáadott ízfokozók hatására válik „finommá". Az élelmiszeripar ezt a „jóízű" kakaót már sokkal könnyebben tudja forgalmazni. A boltok polcaira kerülő, hagyományos eljárással készülő csokoládé már nem tartalmazza a kakaóbab polifenoljait, antioxidáns hatását, ellenben nagy mennyiségű finomított cukrot és adalékanyagot tartalmaz, és a kalóriatartalma is magas.

forrás: zöldujság

2012. március 26., hétfő

Aki kenuval szelte át az Atlanti Óceánt

Nyolcvan helyett 60 nap alatt szelte át egyedül kenuval az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor, aki vasárnap épen és egészségesen kikötött Antigua szigetén.



Rakonczay Gábor nem adta fel!
Célba ért, kikötött, megcsinálta! Rakonczay Gábor kenuval vágott neki az emberpróbáló útnak, és a tervezett 80 helyett végül 60 nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt. Így ő az első olyan kenus, aki egyedül, segítség nélkül teljesítette ezt a távot. Gratulálunk, Gábor!

A decemberben induló Rakonczayról február eleje óta semmilyen hír sem érkezett, mint utóbb kiderült, akkor azért szakadt meg a kapcsolat vele, mert hajója február elején felborult, a tőkesúly felfelé állt, és a szellőzőnyíláson folyt be a víz a kenuba. Felesége, Viktória mesélt a történtekről: “Gábor kinyitotta a kabinablakot, de aztán ömlött be a víz, és a hajó nagyjából tíz centire állt ki a vízből, fejjel lefelé. Majdnem elsüllyedt, megpróbálta kibillenteni a súlyt, de egyedül nem ment, egy nagy hullám segített neki. Ezután két napig folyamatosan evezett, hogy irányban tartsa a kenut.”

Aztán a 61. napon érkezett a hírt, hogy Rakonczay Gábor kikötött Antiguán, ezzel teljesítette hihetetlennek tűnő kísérletét.
A tervek szerint csak április elején kellett volna kikötnie, ám a 80 naposra tervezett távot végül 60 nap alatt tette meg! “Ezzel az idővel évtizedekig vezetni fogja a legjobb időrekordot” - nyilatkozta boldogan Rakonczay Viktória.

A sportember az Atlanti-óceánt átevező első magyar vegyespáros férfi tagja, három óceánátkeléssel a háta mögött. Feleségével 2006-ban evezték át az Atlanti-óceánt. Akkor több, mint ötven napot töltöttek szinte teljes magányban, és kikötés nélkül, felváltva evezték le az 5200 kilométert.

2006-os teljesítményükkel vegyes párosként világrekordot döntöttek. Washingtonban a National Geographic Adventure az év kalandja (Best of 2008 Adventure) díjjal ismerte el a teljesítményüket, Londonban pedig felkerültek a Guinness World Records listájára.

Ötletek vendégváráshoz




Kenyér és kalács

Számtalan kifejezés kapcsolódik a kenyérhez.


Egy kenyéren élők, kenyeres pajtások, együtt keresik a kenyeret, ha nehéz kenyér is az, de ki-ki a maga kenyerén él, és ha olyan ember, mint egy falat kenyér, szívességért nem kell lekenyerezni, különösen, ha már megette a kenyere javát – hogy egy mondatba sűrítsünk néhány példát a sok közül. De arra nemigen gondol már senki, hogy a kenyér növényi táplálkozásunk hosszú történetének végén bukkan csak föl.

Amikor a gyűjtögetést felváltotta a kapásnövény-termesztés, és az ember már kieszelte a mozsarat meg az őrlőkövet, a fő táplálék a kása, majd a pép lett. És a csiszolt kőkorszakban egyszer feltalálták a megsütött pépet, vagyis a lepény-t, valószínűleg úgy, hogy a pép véletlenül a tüzes kőre ömlött.
A lepény a kenyér őse, de a kenyér-ig még eltelt egy és más. Előbb át kellett térni az ekésnövény-termesztésre, és a növények közül ki kellett válogatni a gabonát – ezt a munkát a sumér ember végezte el először –, majd pedig fel kellett találni a tészta kelesztését. És egyszer a sütetlen maradt lepénykeverékből, a savanyú pépből, valamelyik ősünk megalkotta a kovász-t, valamivel később pedig Mezopotámiában, borból és sörből elkülönítve, elkészítették az első élesztő-t.
A sütés módjának is változnia kellett. A kőkorszak sütőkövéből – emlékét még ma is őrzi a mese hamuba sült pogácsá-ja – valamikor sütőharang-ot raktak, ebből pedig, a két követ egybeépítve, a kemencét.
Mindezek ismerete aztán elterjedt Egyiptomban is, innen pedig a görögökhöz került, akiknél a „jó puhahéjú kenyér” – mint Philoxénosz nevezi – nemcsak eledel volt: a lakomáknál belébe kezüket törölték, és a levest kis zsemlyeszerű, kivájt kenyereikkel kanalaznák. Tőlük tanultak a rámaiak. Ők már a vízimalmot is használták, és értettek a mézeskalács sütéséhez. Az első század derekán a kovásszal és az élesztővel már közönségesen éltek, sőt a kettőt elegyítették. Olvassuk el Plinius receptjét:

„A köles, mustba keverve, jó kovászt szolgáltat, egy évig is eltart. Hasonlót készítenek a jól megőrölt búzakorpából, amelyet háromnapos fehér musttal táplálnak, és a napon megszárítanak. Kenyérdagasztáskor ebből áztatnak be egy darabot, liszttel keverve felmelegítik, és a többi lisztbe teszik. Galliában és Hispániában kovász helyett a gabonából készített ital besűrített habját használják, ezért ott a kenyér könnyebb, mint más népeknél.”

Más népek az ekés földművelést, a gabonatermesztést, az őrlést, a tésztakelesztés
és sütés tudományát nem egy időben ismerték meg. A magyarság, letelepedése előtt, még kása-evő. S nagyon valószínű, hogy a Gellért-legendában éneklő leány a kézi malmán még lepény-sütéshez őrölte a lisztet, de a főurak asztalát nemsokára – pontos idejét nem ismerjük – kenyér gazdagította. Az asszonyok kezéből kivették a mesterséget a férfiak, a várjobbágyok, és egész falvak szolgálták sütéssel. Később egyes kúriákban, monostorokban már szabadsorúak is dolgoztak.

A vendégnépek aztán rákapatták a magyarokat a sütemények-re. Ősük a kelesztett cipó – 1221-ből már magyar nevét is ismerjük. A XIV. század során a sütőktől elkülönültek a mézesbábosok. Tudjuk, hogy 1382-ben Besztercebányán több mester dolgozott, 1383-ban viszont Privigye kizárólagos jogot kap arra, hogy egy mérföldön belül kenyeret árulhasson. És e században tanítottak meg bennünket a németek – a szóeredet erre utal – a zsemlye, kifli és perec készítésére. A következő században a sütemények körül már specializált mesterek buzgólkodnak, a perecsütő, nevét legkorábban 1424-ből, a cipósütő-ét 1481-ből ismerjük. 1489-ben sajátos magyar kenyeret emlegetnek, és ezt korpakovásszal dagasztották. Mátyás uralkodása alatt aztán az olaszok meghonosították a cukrászat-ot, de ezzel egyelőre nem a sütők, hanem a szakácsok munkaköre bővült.

Eleink kevés sült tésztát fogyasztottak. A kenyérféléken kívül béles, kalács, pogácsa, torta járta. Az utóbbiról íme egy recept, az erdélyi fejedelem ismeretlen nevű főszakácsa jegyezte fel a XVI. század vége felé.

„Buza lisztet végy egy avagy két kalánnal, tikmonyat, vajat egy öreg diónyit, bornyú hús levet egy avagy két kalánnal… dagassz tésztát ebből, tágítsd ki egy-egy lángocskát, minemű nagyra akarod az tortát, de igen temérdek ne legyen, csak mint egy béles.
Tégy egy öreg diónyi vajat egy serpenyőbe és öt tikmony székit, tejjel keverd össze… főzd meg sűrűre. Öntsd ki egy tálba, üss két tikmony széket belé, sáfrányozd, nádmézeld meg… törd meg egy kalánnal.
Az lángocskához, az mely tésztát készítették… tedd… végy egy gömbölitő fát… vékonyan tágítsd ki az tésztára… Tisztéttasd meg szépen az kemencét s abban süsd meg, így a torta szépen megdagad. Tedd tányérra, hogy megsült.”
forrás: Ősi mesterségek

A Kürtöskalács magyar specialitás. A köztudat és a szájhagyomány szerint Székelyföldről származik, eredetileg a székelyek ünnepi süteménye volt, esküvőkre, keresztelőkre, fontos vendég fogadására készítették.
A kürtőskalács ízletes receptjét évszázadokon át a hagyományok és a különböző helyi szokások formálták.

A leleményes székely a keményfa parazsát, amit a főzéshez és a melegedéshez használt, még valamire hasznosítani szerette volna.
A kályhacső volt az elnevezés ihletadója. Ezért volt az eredeti kalács kályhacső átmérőjű és innen kapta a kürtős kalács elnevezést.
A kenyérsütés után visszamaradt, még forrón izzó parazsat kivették a kályha tetejére, vagy a kemence elé, és ott a fahengerre feltekert tésztát - amit kristálycukorba hempergettek - addig forgatták a parázs fölött, amíg a cukor rá nem karamellizálódott a tésztára. A fényes karamell-réteg adta meg a kalács zamatát. Majd az elkészült kalácsot darabolt dióval szórták meg mely még ízletesebbé tette ezt a különleges édességet.
Napjainkra ez az elkészítési mód némiképp változott, de kalácsaink íze és zamata ma is ugyan olyan fenséges, mint annak idején…

Nemsokára húsvét..

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács



Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Felébredt téli álmából a természet





Hóvirágok, rügyfakadás, napsütés. Mindez biztos jele annak, hogy itt a tavasz. A hosszú téli pihenő után felébred téli álmából a természet.

De nézzük, mit is takar pontosan ez az ébredés? Mi játszódik le ilyenkor a növényekben?

Amint a hőmérséklet fagypont fölé emelkedik a növény már képes gyökerein keresztül felvenni a vizet a talajból, aminek hatására sejtjei aktiválódnak. A víz mellett ionokat, azaz életműködéshez szükséges anyagokat is megkötnek a gyökerek és ez további víz felvételére serkenti a növényt. Innen a víz ezekben a függőleges csatornákban, az ún. szállítónyalábokban folytatja útját felfelé.

A rügyeket barna vagy zöld színű, ún. rügypikkelyek borítják, amelyben becsomagolva találhatók az apró levélkezdemények. A pikkelyleveleknek fontos szerepük van abban, hogy ne nyíljanak ki a rügyek idő előtt. Télen a hosszabb hullámhosszú fényből van több, a rügypikkelyek csak ezt a fénytartományt engedik át. Így tehát ez a levélréteg szabályozza, hogy mikor aludjon vagy pattanjon ki a rügy.

A földből kibújó növények esetében a vízfelvétel belső nyomást eredményez, aminek hatására a növény megkezdi növekedését és kifejleszti a fotoszintetikus rendszerét, azaz a zöld színtesteket, amelyek segítségével tápanyagokat tud előállítani.

A jó idő beálltával kirajzanak a rovarok is. Néhány héten belül többszörösére nő egy-egy faj létszáma egy adott területen. A szúnyogok száma például milliószorosára nő. A rovarok elszaporodásának hatására a madarak is több táplálékhoz jutnak.

A legtöbb állatfaj tavasszal szaporodik. A hőmérséklet emelkedése és az egyre több táplálék erre ösztönzi őket.

De miért is indul be ez az aktivitás az élővilágban? A hőmérséklet emelkedés és a napok hossza következtében a hormonrendszer működése fokozódik, ami általános élénkülést eredményez.

A tavasz azonban nem mindenhol ismert. A Föld nagy részén az év általában 2 évszakra oszlik. Az egyenlítő mentén pl. az őserdőben a növényzet egész évben burjánzik. Ezeken a területeken ezért nem olyan látványos a természet újraéledése, mint a mérsékelt égövben.

Forrás: Freepress

2012. március 25., vasárnap

Márciusi vasárnap




A nevetés gyógyíthat

Mit jelent a nevetésterápia


Az elmúlt évtizedben végzett tudományos kutatások bebizonyították, hogy a beteg ember teljes felépülésében, illetve betegsége kezelésében rendkívül nagy szerepet játszik a jókedv, a nevetés. Nem csak a betegség kiváltotta feszültséget oldja, hanem a neurohormonális rendszeren keresztül az immunrendszert is stimulálja. A nevetés és a jókedv előnye sok szerrel szemben az azonnali pozitív hatása. A nevetéskor a keringési rendszer is "felpörög", a légzés felgyorsul, több oxigén jut be, és több széndioxid távozik. Az izmokban felgyorsul az anyagcsere, és nemcsak a vázizmok, de a szívizom is jobban dolgozik.

Jókedv hatására megnő a vérben a szervezet saját boldogsághormonjának, az endorfinnak a szintje is. A humor pozitív hatása nemcsak egészséges embereknél fontos, de sok ember gyógyulását is megkönnyítheti. Egyes nevetési technikákat már gyógyításra is használnak, mert hatásos fájdalomcsillapító és feszültségoldó is egyben.

A nevetés kétféle módon van hatással az immunrendszerre: növekszik a vérben áramló antitestek koncentrációja, és növekszik a vérben keringő fehérvérsejt-koncentráció is, mely fehérvérsejteknek fontos szerepük van az idegen fehérjék "kiszűrésében".
E változások hatására megnő a szervezet ellenálló képessége a fertőzésekkel szemben. Ez nem azt jelenti, hogy nem fertőződhetünk meg, de megnő az ellenállás, csökken a fertőzések veszélye."(Hunter Adams:Egy kis humorológia)

A nevetésterápia olyan kiegészítő terápia, mely a kórházi személyzetnek és a sokszor kétségbeesett, szorongó szülőknek is jót tesz.

A humor a fájdalmunkat nem mulasztja el, szenvedésünket viszont azáltal képes csökkenteni, hogy a kezünkbe adja az irányítást egy olyan helyzetben, ami felett látszólag nincsen hatalmunk." (Allen Klein: A humor gyógyító ereje)

Forrás: Magyar Bohócok
a Betegekért Alapítvány/

2012. március 24., szombat

Emlékezés a fejedelemre

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) erdélyi fejedelem, a Rákóczi-szabadságharc vezetője volt. 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlésen Erdély fejedelmévé, 1705-ben a szécsényi országgyűlésen pedig a magyarországi szövetkezett rendek fejedelmévé választották.



A Habsburg elnyomás ellen, a reguláris hadsereggel rendelkező központosított állam megteremtéséért harcolt. Törökországi emigrációban halt meg, hamvait 1906-ban hozták haza és temették el a kassai székesegyházban.

Rákóczi a magyar nemzet egységét képviselte. Ami a szabadságot és hazát illeti, e két fogalom ebben a korban kapcsolódott össze.

II. Rákóczi Ferenc születésének 336. évfordulójára ünnepséggel emlékeznek az egykori fejedelem szülőhelyén ,Borsi községben vasárnap.

Az eseményen részt vesz Bornemissza Gergely egyetlen magyarországi leszármazottja is, aki apai ágon rokona ez egri várvédő vitéznek.

Az ünnepséget Borsi szlovák polgármestere nyitja meg, majd koszorúzással, ünnepi játékokkal tisztelegnek az egykori fejedelem előtt.

kép:/2011. borsi/

Királyi lakomák

A középkori paloták, udvarházak ételeinek fő nyersanyaga a hús volt. Leginkább a szarvasmarha-, a sertés-, a juh- és a kecskehús, a szárnyasok közül pedig a lúd, a kacsa fogyott. A pulyka és a páva ínyencségnek számított. A pulykát, amelyet nyelvünk indiakakasnak, indiatyúknak nevezett el, a budai ásatások tanúsága szerint már az Anjou-udvarban is fogyasztották, írott emlékekből pedig megtudjuk, hogy Mátyás király 1489-ben Milánóból pulykákat kapott.

A vadhúsok közül a szarvas, az őz, a vaddisznó és a nyúl vezetett. Az „étlapon” a halféléket a csuka, a harcsa, a ponty és a viza képviselte. A vadmadarak közül elsősorban a tőkésrécék, a foglyok és a fajdok estek áldozatul. Az éti csiga és a rák csemegeszámba ment. A királyi, érseki, püspöki főúri várak és a budai polgárházak szemétgödreiben a régészek százszámra akadtak fésűskagyló- és osztrigahéjra is. Ezt a csemegét sós vízben, hordókban, gyorskocsikon szállították ide az adriai- és az északi-tengeri partokról (ott elsősorban a szegények eledele volt).

A sülteket többnyire igen látványosan, a vadakat bundájukban, a szárnyasokat tollaikkal tálalták fel. Az állatok fogát, szarvát, patáját és nyelvét gyakran bearanyozták. A korabeli sütési technika egyik tanmeséje Virágos Antal mesterről szól, aki Prynyi Gábor mennyegzőjén „... sütött vala egy ökröt, az mely ökörbe csinált vala egy öreg kövér juhot, az kövér juhban egy gyermekded borjút, az borjúban egy kövér kappant. Mikor immár az ökör megsült, az kappant kivötte s meglátta, ha megsült, hát az ökör is megsült”.


A középkori piacokon sokféle fűszert árultak. A legkedveltebb a sáfrány és a messze földről érkező bors volt. A gyömbér egyenlő értékű volt a borssal, majd a szegfűszeg, a szerecsendió, a muskátvirág, a kapor és az ánizs következett. A kolostor- és a házikertekben még sokféle zöld fűszer is termett: illatos bazsalikom, kakukkfű, majoránna, zsálya, rozmaring stb.
Kenyerünk a kovásztalan lepényből ered, s ezt nagyméretű, lapos cseréptálakban sütötték. Régi és mai kalácsaink fonásformái, valamint a kenyerek közepébe nyomott köldökszerű bemélyedés a termékenység ősi jelképei, jelezve, hogy az életnek is nevezett gabonából készült kenyér a legfontosabb táplálékunk.

Zsemlesütő Gáspár

Mátyás királyunkról már feljegyezték, hogy kenyerét „magyar módra”, kovásszal készíttette. Amikor Beatrix királynéval összeházasodott, az olaszos ízlés került előtérbe, s ekkor az itáliai fehér zsemlék sütése is divatba jött. Híres mestere volt ennek Zsemlesütő Gáspár, aki olyan nagy tekintélyre vitte, hogy a főváros polgára, háztulajdonos, sőt, még tanácsúr is lett.
A budai jogkönyv megkülönbözteti a finom kenyeret és a zsemlét. Mindkettőt pékmesterek sütötték és a piacon árulták, miként a lepényt és a perecet is. A szegényebbek eledele a fekete kenyér volt. Ezt már nem a piaci padra tették, hanem gyékényen, a földön árulták.
Az olasz Ludovico Ricchieri (tudós nevén: Ludovicus Coelius Rhodigius) 1516-ban megjelent latin nyelvű enciklopédiájában ezt írja: „Bámulatos ennek a népnek a fényűzése étkezésben, bámulatos az ötletessége a fűszerek alkalmazásában. A legelőkelőbbek és a legalacsonyabb sorsúak, csakúgy, mint a középrendűek, valósággal szellemesen űzik a szakácsművészetet. Szeretnek is ezzel a közmondással élni: Pannónián kívül nincs élet, vagy ha van is, nem olyan.”/ Forrás: Dr. Csapó Katalin, Királyi lakomák/

A magyar gasztronómiában igazi áttörést és újjászületést a Mátyás nevével fémjelzett reneszánsz hozott. Az új stílus- és egyben gondolatvilág a földi életre és annak szépségeire helyezte a hangsúlyt: így jutnak nagy szerephez a reneszánsz idején a természet és az ember remekei. Alkotói immár öntudatosak, Isten teremtőtársaivá lépnek elő. A negatív írói öntudat korának ezennel vége.
Az új korszak igencsak kedvez a test örömeinek is, nem meglepő hát, hogy a reneszánsz lakoma méltó utóda a római Saturnáliáknak. A középkor markánsan fűszerezett étkei után ismét a pikantériáé lesz az elsődleges szerep. A reneszánsz étek nem elég, ha tápláló és ízletes, de legyen ínycsiklandóan gusztusos, különleges tálalásban. A tálalás művészetében - csakúgy, mint a művészet más ágaiban is - az itáliai mesterek jártak az élen.

Álljon itt példaként Benedetto Salutati 1476-ban Nápolyban rendezett fényűző vacsorájának leírása!

... Előétel gyanánt minden vendég egy kis tál aranyozott kalácsot kapott mandulakenyérmagból és egy majolikabögrét valamilyen tejes étellel; aztán kocsonyát kappanmellből, címerekkel és jelmondatokkal ékesítve; a legelőkelőbb vendég táljának közepén szökőkút lövellt fel narancsvízesőt. Azután különböző húsfajták következtek: vad, borjú, csirkék, sonkák, fácánok, gyöngytyúkok, ehhez behoztak egy nagy ezüstmedencét, s amint a fedelét felemelték, számos kis madár repült fel belőle, azután hoztak még megtévesztően készített mesterséges pávákat, ezek egy kereket forgattak, és égő, illatozó füstölőket hordoztak csőrükben. A csemege mindenféle édességből állt: tortákból, marcipánokból, könnyű csinos süteményből, az ital olasz és szicíliai borokból...

forrás: sulinet


Tavaszi kirándulás Visegrádra





Budapesttől 43 kilométerre, északra, ahol a Duna szinte 90 fokot fordul dél felé, ott van Visegrád.

Ez a város Magyarország egyik legősibb települése. Van itt valami, ami vonzza a történelmi jelentőségű eseményeket. Az évszázadok alatt országok, birodalmak urai választották találkozó helyül ezt a természeti erők által szorosan ölelt várost.

A város szláv eredetű nevének jelentése: magasabb vár. És valóban, a visegrádi Fellegvár magasan, méltóságteljesen emelkedik ki a környékből. Onnan a város fölül leírhatatlan látvány tárul elénk: belátni szinte az egész lomha ívű Dunát. A Fellegvárat 1247 körül kezdték el építeni, IV. Béla parancsára. Ez azonban nem az első itt álló vár. A réges-régen, a mostani építmény helyén eredetileg emelt épület a tatárjárás során elpusztult. A szabálytalan alapterületű Fellegvár valójában a visegrádi várrendszernek csak egy tagja, de nem az egyetlen: az Alsóvárral és a Felsővárral alkotnak kerek egységet.

A felső udvarban találjuk a Mátyás király által építtetett Lovagtermet, a királynék kincseskamráját, a kápolnát és az öregtornyot.

Ez utóbbiban őrizték a Szent Koronát is. Ez az vén, bölcs torony sok furcsa eseménynek volt tanúja az elmúlt évszázadok alatt: 1440-ben például láthatta, amint V. László anyja ellopatja innen a koronát saját fia részére. Egyébként a magyar koronázási ékszereket itt őrizték egészen 1529-ig.

Visegrád fénykora Mátyás király uralkodásának idején volt. Akkor valósággal virágba borult: nagyszabású építkezések, felújítások, pezsgő udvari élet indult, művészek, gondolkodók tucatjával özönlöttek ide.

Kísérjük el egy darabon útján a Dunát! Halk moraja, lassú mozgása garantáltan pihenteti a szellemet.

Vagy nézzük meg a mutatós Városházát, böngésszük a házak falain a díszes emléktáblákat, látogassuk meg az egykori Királyi Palota maradványait bemutató Mátyás király Múzeumot! Ma már hihetetlen, de egykor itt a palotában a szökőkútból bor folyt víz helyett! Aztán sétáljunk el a Mária-kápolnához, vagy tekintsük meg a Panoptikumot!
Híres épülete Visegrádnak a Salamon-torony, amely csupán egy történelmi tévedés miatt kapta a nevét: Salamon ugyanis nem is itt raboskodott. Valódi, robosztus erődítmény ez a 31 méter magas, néhol akár 8 méter vastag falú torony. Egykor védelmi célokat szolgált, ma múzeumként funkcionál.

Visegrád környéke csodás vidék a kiránduláshoz, ez az a város, amit még a Duna is magához ölel. .


Aki látta már Visegrádot, az megérti, hogy miért jelölte ki a történelem ilyen jelentős események színhelyéül. A történelem ismerete nélkül egyszerűen nem érthetjük meg Visegrádot; Visegrád nélkül pedig nem érthetjük meg Magyarországot!


forrás:
kihagyhatatlan úti cél
Magyarországon