"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2014. február 28., péntek

Nimród király

  Ki volt Nimród (Nimrud, Ménrót, stb.)? Az őskirály történelmileg bizonyosan létezett, csak nehéz megmondani mikor..  





"Bunyevácz Zsuzsa - Nimród nyomában 


 
A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki „nemzé Nimródot”, aki hatalmas „birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár  földén”. Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Sorozatunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel.


- A Nimród tradíciót legjobban a szóhagyományon keresztül lehet megközelíteni. Nagyon érdekes, hogy az erdélyi területeken maradt fenn belőle majdnem az összes Nimród emlék. Itthon szinte semmi sem, de ettől függetlenül mondhatjuk, hogy magyar hagyományról van szó, csak a két országrészen belül az erdélyi volt a hagyományátadó, de egyelőre nem tudjuk, hogy mi lehet ennek az oka.
Napjainkban nagy valószínűséggel azért került felszínre a Nimród kérdés, mert egyre többet beszélünk az Árpád-házról. Szakrális királyainkkal korábban csak történelmi szempontból foglalkoztak, és nem törődtek a mitológiai hagyománnyal, holott a kettő csak együtt ad teljes képet. A kérdés főleg azért izgalmas, mert Kézai mester szerint az Árpád-ház legelején Nimród király áll, ami azért is érdekes, mert a többi gesztában ezt nem említik. Valószínűleg ő azért írt róla, mert az ő korában még élő hagyományon keresztül bontja ki ezt a kérdést, bizonyára a népi, és nem az egyházi hagyományon keresztül foglalkozott a kérdéssel, tehát a magyar néphagyományon keresztül találta meg Nimródot, az őskirályt.
A hagyomány szerint a magyarok őskirálya a Turul nemzetségen keresztül az Árpád-házban hagyományozódik tovább.

- Meglepő, hogy egy karizmatikus magyar királyi család, az Árpád-ház legelején egy mitikus király áll.
-
 Ha ehhez még hozzátesszük az Erdélyben szórványban található hagyománytöredékeket,  akkor azt is látjuk, hogy ez az őskirály magyarul beszélt, és egyúttal a világ királya is volt. A világ királya ezek szerint a magyarok királya.
Időtlennek tűnik ez a hagyomány, mert nem tudjuk, hogy a mítosz mikor találkozott a történelemmel. Nem tudjuk hitelesíteni, hogy mikor élt a mitikus Nimród király. Azt viszont tudjuk, hogy az Ószövetség említést tesz Nimródról. A magyar és az ószövetségi hagyomány azonban csak a nagy király nevében egyezik meg. Az ószövetségi Nimród kora viszonylag pontosan behatárolható, a magyaré biztosan korábbi, de pontosan nem ismert. És ami még érdekesebb, egyedülálló a világban, az, ami a magyar mítoszokban az Árpád-háznál történik: a mítosz belép a történelembe. Ha az európai királyi dinasztiákat nézzük, látjuk, hogy próbálnak mitikus gyökeret találni királyi családjaiknak, a mi néphagyományaink pedig Nimród őskirályunkig vezetnek, aki jó szándékú, megbecsült király.

- A Bibliában azonban negatív személyként jelenik meg Nimród.

- Az Ószövetség csak megemlíti, többé nem tér vissza rá, nem tesz hozzá, nem foglalkozik vele részletesen. Az ott megrajzolt kép feltűnően különbözik a mi Nimródunktól: a mi hagyományunkban jó szándékú, óriás király, aki a világ első királyságát alapítja meg, dinasztiát alapít, de semmiképpen sem olyan, mint az Ószövetségben: akarnok, zsarnok. Benedek Elek érdeklődését is felkeltette ez a különbözőség. Felvetette, hogy a magyar mesekincsben és mitológiai hagyományban fellépő Nimród lehet, hogy nem azonos az ószövetségi Nimróddal, illetve lehet, hogy azonos, de valamilyen ok miatt különféle megítélés alá esik. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az ószövetségi király időeltolódás kapcsán a korábban már létező Nimródnak csupán egy későbbi reflexiója.

- Csillagmítoszaink szerint Nimród a csillagok felett jár, mint vadász, de az Ószövetségben is az olvasható, hogy „kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród”.
 
-Nagyon érdekes, hogy a magyar mitológiai hagyományban mint vadász nem jelenik meg,  a mesehagyományban viszont igen. Ismeretes Hunor és Magor vadászata, de itt már az aranyszarvassal is találkozhatunk. Úgy mondanám, hogy az időrendi sorrend a következő: mese, mitológia, történelem. A mese gyökerei vezetnek a legrégebbre. Ha lefejtjük a mitológiát, akkor megmarad az ősmese, ott viszont megjelenik a vadász. A magyar mese tehát őrzi ezt az őshagyományt, valamint azt, hogy az őskirály magyarul beszél.
Nagyon érdekes, hogy az ószövetség szerint a vízözön előtt a kultúra nyelve Nimród nyelve volt. Bábel-toronyának építésénél veszti csak el az emberiség, a gondolkodó kultúrréteg, a nyelvét. Milyen érdekes, Nimród nyelvét beszéli a kultúrréteg, viszont a mi mesehagyományunk kapcsán Nimród nyelvét beszéli az Árpád-ház!
Van tehát egy nimródi ősmese képünk. Minden, ami ezzel kapcsolatban fennmaradt, lejegyeztem, és mintegy mitológiai világörökséget, összekapcsoltam egymással. Felhasználtam Kerényi Károlytól kezdve Hamvas Béláig mindent, ami a tradíciókkal kapcsolatban fellelhető, és próbáltam összekapcsolni a Nimród hagyománnyal. Így találtam meg Nimród gyűrűje néven, hogy valamikor volt egy egységes hagyományunk, az elején Nimróddal, mint őskirállyal, és ez a mitológiai örökség köszön vissza az aranyszarvasban, az Árpád-házban, szerepe megcsillan a pálosoknál, a Pilis esetében, mint szakrális helynél és még sorolhatnám.
Ősi hagyománykincsünk a világ első nyelvére, az ősnyelvre is utal, ami kapcsolódik a magyarsághoz, fontos kihangsúlyozni a hitelesség kedvéért, hogy nem tudni még, milyen szinten. Hiszen egyelőre csak töredékes információk vannak a birtokunkban. Ezeket az egyezéseket kapcsolom össze, ezért nagyon nehéz megmondani az ősnyelv és a magyar nyelv kapcsolatát, de hogy van kapcsolat, az biztosnak látszik.
 
- A Biblia szerint Nimród építteti Bábel tornyát¼
 
- Említésre méltó, hogy ősmese kincsünk is toronyépítőként említi, de az Ószövetséggel ellentétben nem úgy, aki azért épít tornyot, hogy onnan támadjon, hanem azért, hogy minél közelebb legyen az Égi Királysághoz. Nem Isten ellen támad, hanem Istent, a Fényt akarja megismerni. Érdemes emlékeznünk arra, hogy őseink mindig a magaslatokra jártak imádkozni. Az ősi magyar hagyomány kerek tornyai karcsúak, de magas voltak, és azért imádkoztak a magasban, hogy közelebb legyenek Istenhez
Érdekes, hogy a Tündér Ilonáról szóló meséinkben fennmaradt egy olyan, miszerint Tündér Ilona egy torony tetején él, mint tündér királylány, így legközelebb van a Naphoz. Ez azt jelenti, hogy Nimród egy nagyon régi napmítosz örököse. Ez pedig, elvezet minket a Pilissel való kapcsolathoz: ez az úgynevezett fehér (fény?) kereszténység vidéke, ami hajdanán az Árpád-házi királyok szakrális központja volt. Egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a Pilis koronázó székhely volt, így nyilván szoros kapcsolatban kell lennie az őskirállyal. Nagyon régi, archaikus hagyománykincsek öröklődtek a Pilisben. Hiába telepítettek be bárkit, érdekes módon minden nép átörökítette ezt az őshagyományt. Mesehagyományunk szerint az ősi óriáskirály - aki sziklákat képes emelgetni – palotája a Pilisben van.
 
- Több kutató az Orion csillagképet Nimróddal azonosítja.
 
- Jómagam a szóhagyomány oldaláról foglalkoztam Nimróddal, így csak ilyen szempontból tudok bármit is mondani ezzel kapcsolatban. Feltűnő, hogy a mi mitológiánkban, eltérően másokétól, az Orion nekünk nem tájoló pont, hanem otthon. Orion az otthona Nimród királynak, otthona Csaba királyfinak. Égi otthon, égi központ. Nálunk nincs kapcsolata az egyes földi helyekkel olyan direkt módon, mint például az egyiptomi piramisoknál megfigyelhető. Az Orion az egész világon egyfajta kijelölő pont, csak nálunk otthon. Különös a viszonyunk hozzá. A „fényes otthon” és az úgynevezett fehér kereszténységünk között kapcsolatot kell feltételeznünk, ez utóbbi az Árpád ház kihalásával megszűnt. (Ismeretes, hogy a fehér kereszténység se nem római, se nem ortodox, hanem speciálisan magyar volt, és a fénymítosznak fontos szerepe volt benne.)
 
- Mi az oka annak, hogy gyakorlatilag nincs írásos emlékünk Nimródról? Kézain kívül mások miért nem írtak róla?
 
- Bábel tornyának építése előttről egyetlen írásos emlék maradt fenn, amiben „kultúrhéroszként” említik Nimródot, aki írást, tudást, hitet adott a népnek.
Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de a valóság mégis az, hogy a nem írott hagyomány sokkal hitelesebb, mint az írott. Az írott átpolitizálható, manipulálható. Gondoljuk el, hogy amikor a nagymama mesél az unokájának, akkor csak azt adja tovább, amit ő hallott a nagymamájától, tehát sokkal tisztább forrásnak tekinthető.
Kivétel nélkül a vallásalapítók „csak” verbális hagyományt hagytak hátra, amit csak később írtak le. Nem véletlen például, hogy Buddha kifejezetten ellene volt annak, hogy lejegyezzék szavait. A kimondott szó a legfontosabb, és éppen ezért is érdekes, hogy csak a verbális hagyományban van meg a Nimród-emlék.
Hadd mondjak egy példát! Amikor gyűjtöttem az anyagot a könyvemhez, találkoztam egy alföldi parasztasszonnyal, aki elmesélte – amit generációkon átmeséltek a családjában, hogy Nimród gyűrűje létezik, Nimród halálával nem „ment” az égbe, hanem Attilához, majd Árpádhoz, végül fehér atyákhoz került. Az egyszerű parasztasszony nagy valószínűséggel nem látott pálos atyát és nem tudta, hogy ők a fehér atyák. Valószínűleg nem olvasott Attiláról és nem biztos, hogy ismerte az Árpád-ház történetét, de azt minden bizonnyal állíthatjuk, hogy nem volt tisztában a pálos rend és az Árpád-házi királyok kapcsolatával. Nagy hatással volt rám ez a történetet, ami jól példázza, hogy mi a hagyományátadás legtisztább módja, és éppen ez teszi hitelessé Nimród őskirályunk létét."
 
 



 

2014. február 27., csütörtök

Mohácsi busójárás

2014. február 27. és március 4. között kerül megrendezésre a Mohácsi Busójárás.


A busó


 A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival. 

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának - mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról - aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját.

 A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.  A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc. Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson. Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!"-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük

Mohácson többen kézműves mesterségként is foglalkoznak álarcfaragással.

Az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára felkerült népszokás idei rendezvényein 40 busócsoport várhatóan mintegy 950 busója és további 150 maskarása vesz részt.


A maszkok használata 20 ezer évre nyúlik vissza, maszkokat készítettek az ó- és újkori civilizációk egyaránt. Halotti maszkkal került az egyiptomi múmiát sírhelyére, és az segítette a visszatérő lelket saját teste felismerésében. Ázsiában, Észak-Amerikában és Afrikában a sámánok rituáléinak sok esetben elengedhetetlen kelléke volt. Használták a maják és az aztékok Közép-Amerikában, de az inkák és más Andok-beli civilizációk is. Kínában, Indiában és Japánban az ősidők óta sokféle módon használták a maszkokat, így például a görögökhöz és a rómaikhoz hasonlóan a színjátszásban. 

Ezen a napon - Alekszandr Borogyin orosz zeneszerző

Alekszandr Porfirjevics Borogyin Gegyianov tatár-grúz herceg és egy katonaorvos feleségének törvénytelen gyermeke volt. Nevét a herceg egyik jobbágya után kapta. Apja, akit nem ismert, bőkezűen gondoskodott róla, halála előtt fel is szabadította, bár a fiú sosem élt jobbágysorban. Anyja, Avdotya Antonova szentpétervári polgári családból származott, gondosan és szeretettel nevelte különböző apáktól született három fiát. Borogyin jómódban nőtt fel, a nyelvek és a zene iránt érdeklődött, zongorázott, fuvolázott, csellózott, s már 1847-ben komponálni kezdett, de nevelőapja hatására lelkesen folytatta kémiai kísérleteit is.

 Korai darabjai között fuvola-zongora versenymű, s fuvolára, illetve gordonkára írt szonáták vannak. 1850-56 között a Sebészorvosi Akadémián tanult, majd a szerves vegyészet kezdte foglalkoztatni és e tudományágban szerzett 1858-ban doktorátust. Egy ideig katonaorvos volt, később az Akadémián adjunktus, majd 1864-től a vegyészet professzora lett. Döntő hatással volt rá megismerkedése 1862-ben Milij Balakirev zeneszerzővel, ekkor keletkezett első jelentős műve, az I., Esz-dúr szimfónia. Ők hozták létre Nyikolaj Rimszkij-Korszakovval, Modeszt Muszorgszkijjal és Cézar Kjuival az `Ötök` körét, amely Glinka nyomán egy új, az orosz népzenén alapuló nemzeti zenei nyelvet akart teremteni, emellett felhasználták a keleties és a spanyol-mór koloritot is. Borogyin 1869-ben kezdte írni II., h-moll szimfóniáját, ekkor vágott bele az Igor herceg komponálásába is.

 A szimfóniát csak 1876-ban fejezte be, az opera még jobban elhúzódott, ezért barátai, Rimszkij-Korszakov és Alekszandr Glazunov már életében, 1885-ben elkezdték kiegészíteni a Borogyin által elzongorázott részletek emlékezetből történő rekonstruálásával, a szerző jóváhagyása mellett. Az Igor szövegét Borogyin írta, a középkori orosz elbeszélő hősköltemény, az Igor-ének alapján, amely az észak-novgorodi fejedelemnek a polovecek (kunok) ellen vezetett, 1185. évi sikertelen hadjáratát beszéli el.
 /Az Igor-ének (vagy: Ének Igor hadáról) az egyik legrégibb orosz irodalmi nyelvemlék/


Az "Igor herceg" magával ragadó balettrészlete, a "Poloveci táncok", mint önálló táncjáték is szerepel az operaszínpadokon. 


forrás: Wikipédia,múlt-kor,

 

2014. február 26., szerda

Arthur király

 
Uralkodása Britannia aranykora volt, a szerelmes és harcias lovagok kora. Története évszázadokon át képzőművészeket és írókat ihletett meg


 Az Artúr-mondakör nevei nem csak Nagy-Britanniában csengenek ismerősen, szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne hallottak volna a középkori király kalandjairól.

A modern történészek néha azt is kétségbe vonják, hogy létezett-e Artúr király, bár azt senki nem vitatja, hogy alakja időtlen idők óta élénken foglalkoztatja az emberek fantáziáját.

A feltételezések szerint az 5. vagy 6. században élt római-kelta harcos, az angolszász hadak kérlelhetetlen ellenfele, a nyugati kultúra egyik legnagyobb becsben tartott történetének fő alakja lett. A legtöbb szakértő abban egyetért, hogy Artúr király legendáját először Geoffrey of Monmouth Anglia királyainak története a 12. században című munkája népszerűsítette. Geoffrey szerint műve egy elveszettnek hitt kelta kéziraton alapszik, amely Guinevere, Merlin, Caliburn kardja és Artúr sírhelyének történetéről szól.

A téma egyik szakértője, Michael Wood (In Search of England, In Search of Myths and Heroes)   azt állítja, hogy nem is a tények valóságtartalma a fontos, sokkal inkább az, hogy a mondakör hogyan tudott ennyire megragadni a kollektív emlékezetben.

„Ezek a mítoszok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy újra és újra előjönnek a különböző kultúrákban, mivel nagyszerű történetekről van szó” – mondta el a történész. „Azt sugallják, hogy volt egy olyan aranykor, amely elvesztette ártatlanságát. Velünk élő történetek, amelyek összekapcsolják az embereket. Örökzöld téma – a hős, aki a sötétség, a gonosz hordák ellen küzd” – tette hozzá.

 /forrás:Múlt-kor/


A Kerekasztal mint mitikus tárgy szorosan kötődik Artúr alakjához, de még jobban összefonódott a nevével az a különleges, személynevet viselő tárgy, mely a nagy harcosokat és nagy lovagokat jellemzi: a kardja. Bűvös kard, mely olyan nehéz, hogy csak ő tudja forgatni, csodálatos módon győzi le vele ellenségeit, harcosokat és szörnyeket, főleg óriásokat, és amikor ez a kard egy tó mélyére süllyed, Artúr élete és hatalma véget ér.




Merlin a Varázsló
Az Arthur-mondák talán legkülönösebb és legrejtélyesebb alakja Merlin, egy erényes leányzó és egy inkubus (ártatlanokat megrontó, éjjel garázdálkodó gonosz szellem) fia.
Születése után Merlint sebtében megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége így is megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakba (törpévé, leánykává, agárrá vagy szarvassá) változzék.
Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte, és egy toronyba zárta ót. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.
A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid latin nyelvű értekezést, a Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját.
A tudósok szerint Geoffrey Merlinjének több előképe volt, köztük egy Myrrdhin nevű walesi jövendőmondó és egy Lailoken nevű skót látnok.

2014. február 25., kedd

Impresszionizmus, Pierre-Auguste Renoir (1841-1919)

Az impresszionizmus képzőművészetben a modern festészet egyik legnagyobb hatású irányzata. A XIX. sz. második felében és a XX. sz. elején virágzott. Fő feladatául a pillanatnyi vizuális élmény visszaadását tekintette, a művészi  formálás legfontosabb elemének a valőrt, a színek megvilágításbeli fokozatainak visszaadását választotta. . Az impresszionizmus megújította a festészet technikáját, s a napfényes kolorizmus addig ismeretlen gazdagságát nyújtotta. Kiemelkedő képviselői: Claude Monat. Renoir, Camille Pissaro stb.






Franciaországban, Limoges-ben született 1841. 02. 25.

Nagyon szép hangja volt ezért énekelni akarták taníttatták szülei. De érezte, nem erre született. Ezért inkább porcelán-festő inasnak állt. Nagyon ügyesnek bizonyult. Addig festette a porcelánt amíg a gépi festést fel nem találták.

Miközben a gyárban dolgozott, az ebédszünetekben a Louvre képtárait járta. Hamarosan elhatározta, hogy festőművész lesz. Charles Gleyer műtermébe iratkozott, ahol diáktársa volt Monet és Bazille is, segítségükkel megismerkedett Manet-val. Egyre szorosabb kapcsolat alakult ki köztük, sokszor találkoztak, hogy megvitassák elméleteiket, lassan megszülettek az impresszionisták.

Alkotóidőszakát a francia-porosz háború szakította meg. Őt is besorozták. Miután visszatért Párizsba folytatta a festést. Megismerkedett Paul Durand-Rueljel műkereskedővel aki támogatta az impresszionistákat, segítségével sok képét sikerült eladni.

1880-as évek első felében festészete válságba jutott. Utazgatni kezdett.

1890-ben megházasodott. Felesége Aline, két fia is született. Élete kiegyensúlyozott, boldog időszakba érkezett. Ennek egy betegség vetett véget, eltörte a karját és ez reumás rohamot váltott ki ami fokozatosan nyomorékká tette. Hogy fájdalmát csökkentse sok időt töltött a meleg dél-franciaországi vidékeken. Élete végén már tolószékben festett. 1919-ben halt meg.

Renoir szerette az élvezeteket, a festészet pedig életörömének kifejezése volt. Csak akkor dolgozott amikor boldog volt és szándékosan olyan témákat választott, amelyeket vonzónak talált. Kedvenc témája a nők festése. A megszokott történelmi vagy irodalmi témákkal szemben mindennapi témákat dolgozott fel.

Képzőművészet és gasztronómia

A művészek gyakran adják tanújelét annak, hogy jártasak a konyhaművészetben is. Mint ahogy a mesterszakácsokban ott bujkál a képzőművészi tehetség, gondoljunk csak egy szépen megtálalt ételkölteményre, nem is beszélve a szakácsversenyek remekműveiről.

Térjünk be Pierre-Auguste Renoir konyhájába, persze csak képletesen..

Renoir keveset evett és természeténél fogva inkább az egészséges, egyszerű ételek híve volt. Egy új kapcsolat vagy utazás viszont hatással volt gasztronómiai ízlésére. Már az első néhány vacsora után -amelyet más festők és leendő neje Aline körében fogyasztott el- rákap a Barbizonban, Madam Fournaise kerthelyiségében feltálalt káposztalevesre és a vörösboros-hagymás angolnára. Az evezősök ebédje című híres vászna ezeknek a vízparti lakomáknak állít emléket.
Később már a Charpentier szalon vendégeként, mint a művészek szenvedélyes szószólója ismerkedik meg a jóval választékosabb polgári ízlésű konyhával. A festő, aki kedveli a jó étvágyú asztaltársaságot és beszélni is szeret a jó konyháról, méltó hallgatóságra talál Zolában, míg szinte reszketve várják, hogy megérkezzék a fésűskagyló. Az író a francia főváros leghíresebb fűszereseinél szerzett élményeiről beszél. Zola annyira járatos a konyhaművészetben, hogy a mellette ülő fülébe súgja, hány perc kellett volna még egy-egy étel tökéletes megpuhításához és olyan ínyenc, hogy áradó lelkesedéssel beszél azokról a fogásokról, amelyeket felesége készített médani házukban és fennhangon közli, hogy most jólesne neki egy kis lappföldi rénszarvasnyelv.

Renoir azonban akkor érzi magát igazán elemében, amikor szombat esténként a Monmartre egyik zugában összejön a család és minden ceremónia nélkül, kanalazzák a húslevest a hozzájuk beugró barátokkal és ismerősökkel együtt.

Ez idő tájt gyakori vendége a Cafe Riche-nek is, ahová egy műgyűjtő barátja hívja meg, aki a híres impresszionista vacsorákat szervezi. Itt elitkonyhát tartanak, kagylóleves, nyelvhal garnélarákkal, diplomatahal. Ezek a nagy festő kedvencei

 De méltatlanság lenne megfeledkezni Aline asszonyról, aki hivatásának tekintette, hogy kiegyensúlyozott táplálkozásra szoktassa férjurát és puha meleg fészket teremtsen neki, így biztosítva az alkotáshoz szükséges derűs légkört. Utolsó otthonukban a canges-i Collettes-ben már provanci-i konyhát visznek.
Mindenki csodálkozott, hogy mi Dél-Franciaországi népi ételeket eszünk-mesélte Jean Renoir, a festő filmrendező fia. A délszaki konyhába Ferdinánd Isnard vezeti be őket. Ez a kedélyes ember szakmájára nézve szakács volt. A híres mesterszakács Escoffier csapatának tagjaként sikeres pályát futott be Szavojában és Londonban, majd visszavonult és Cagnes-ban telepedett le. Néhanapján, amikor nyulat vagy rigót szerez egy orrvadásztól, diadalittasan tér meg zsákmányával Collettesbe. "Renoir úr pompás nyúlragut készítek önnek!" vagy, hogy kívánja a rigót? jól megfűszerezve vagy alig? Megesik, hogy az öreg szakács arról faggatja Renoir asszonyt mivel is szerezhetne örömet a mesternek. Gondolja, hogy jólesne neki egy kis párolt marhahús - kérdezi.

Mihelyt a tűzhely közelébe kerül, ez a kenyérre kenhető ember zsarnokká változik. Rövid lényegre törő utasításokat ad mindenkinek. Renoir asszony pedig gondosan feljegyzi a receptet. A siker záloga a lassú tűzön való egyenletes párolás mivel a marhahús akkor jó ha nem villával és késsel hanem kanállal eszik.
Bármilyen nagy hatással is van Renoir asszony szakácsművészetére Ferdinand mester, a marseille-i halleves elkészítési módját mégsem tőle, hanem egy Marseille melletti aprócska tengerparti település Estague polgármesterétől tanulta.

Nem nagy ördöngösség. A sziklás partvidéken honos halakat hirtelen kisütjük olívaolajban, melyben előzőleg hagymát és paradicsomot fonnyasztunk, Aztán csak felöntjük meleg vízzel és rengeteg fokhagymát teszünk bele. Majd jöhetnek a fűszernövények. A nagyobb halakat és kagylókat, rákokat csak akkor pasírozzuk, ha az alapunk már megfőtt. A főzés végén belezuttyantjuk a kis sziklahalakat és az egészet megszórjuk egy csipet sáfránnyal. A kisebb halak szűrőn fennmaradt ízes húsát szépen pirított és fokhagymával bedörzsölt toast kenyérre kenjük.

Köszönjük kedves Aline asszony és Önnek is Renoir mester.

/Berta László/

A porcelán - Hungarikum a Herendi porcelán

A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.

A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a királyi gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Csingtöcsen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén) összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming dinasztia (1368-1644), majd a Csing dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják. Díszítésük növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás csak a Csing dinasztia idején vált jelentőssé.

Az 1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd az 1500-as évekre Japánba is elérkezett. A porcelánkészítők ezekben az országokban is csodálatos tárgyakat hoztak létre. A leghíresebb japán porcelántípus - az egyszerű fehér alapon mintás - Kakiemon az 1600-as években készült először. Ezt követték a szintén jól ismert Imari és Arita porcelánok.

A Nagy Fal országának kultúrájáról a hírek a XIII. századtól kezdve érkeztek gyakrabban, olykor olyan nagyszerű beszámolók formájában, mint amilyen a világutazó velencei Marco Polo-é volt. A hírekkel együtt műkincsek is érkeztek, közöttük porcelánok, amelyek szépsége, sokfélesége talán a legjobb bizonyíték a régi Kína művészetének páratlan gazdagságára. Kereskedők az 1100-as évek elején szállítottak először kínai porcelánokat Európába, ahol ezek azonnal csodálat tárgyává váltak. Ám ritkaságuk és drágaságuk miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak. Egészen a XVIII század elejéig a kínai edények jelentették "a" porcelánt, amelynek értékét uralkodói udvarokban aranyban mérték. Ahogy azonban az 1600-as évektől egyre gyakoribbá vált a keleti országokkal való kereskedelem, úgy vált a porcelán egyre népszerűbbé a nagyközönség köreiben is. A tea, kávé és csokoládés készletek mind szélesebb körben terjedtek el és egyre nagyobb kereslet mutatkozott a csészék és étkészletek iránt.

Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.

Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához. Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, képlékeny masszává alakítják, majd korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900°C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, ezt követően pedig kb. 1400°C-on újból kiégetik.

Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.

Forrás: a porcelán története

Hungarikum a Herendi porcelán

      

A porcelánkészítés 1826-ban kezdődött kőedénygyártás formájában. A gyárat Stingl Vince alapította. 1839-ben Stingl pénzhiány következtében belebukott a vállalkozásába, így hitelezője, Fischer Mór keze alá került a manufaktúra. Fischer sikeresen továbbfejlesztette a gyárat, és bevezette a művészi porcelángyártást.
 /1880. II. 25-én halt meg./

A reformkor végére a porcelángyár már Veszprém megye gyárainak tízes listáját vezette.
A herendi porcelán mára világszerte ismert márka, és igazi hungarikum: a Magyar Örökség része.

  A herendi gyár kedvelt készítményei általában barokk és empire formaadásúak. A 19. században a gyár leggyakrabban előforduló prototípusai közé tartozott az ún. szász virágcsokor, kerti és mezei virágok különféle változataival, természethű színezéssel, ezt szorította ki a tulipános csokor. A gyár kiemelkedő alkotása volt az 1862-es londoni világkiállításon kitüntetett, nagyméretű "Vitam et Sanguinem"- jelenetes tál.

2014. február 23., vasárnap

Ezen a napon történt - John Keats

193 évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg John Keats a nagy angol romantikus költők egyike, a "Szépség Költője."

Keats szegény, beteg és csúnya volt, a sikerrel sosem találkozott. A görög szépséget, amelynek legnagyobb modern költője, az akkoriban Angliába hozott Elgin-márványokon kívül csak egy lexikon tollrajzaiból ismerte, magasabb neveltetésben nem részesült, görögül nem tudott. Első költeményeiről gyilkos kritikát írtak, értelmetlen zagyvaságnak nevezték. Egyetlen szerelme, kacér és üres kislány, nem vállalt szolidaritást a szegény és szenvedő költővel, és csak bánatot okozott neki. Tüdőbeteg fivérének ápolása közben maga is tüdőbajos lett, Rómába ment gyógyulni, és Rómában éhen halt. Költői nagyságát csak fél századdal halála után ismerik   De a rövid idő alatt, amíg élnie adatott, nagyon szerette az életet. Az élettől menekülő, felhők közt járó romantikusok közt ő az, akinek szeme, szíve, minden atomja nyitva áll minden szépség befogadására.


John Keats: Tündér dal

Sírni kár! Óh sírni kár!
Majd virágot ád a másik nyár.
Ne sírj tovább! Ne sírj tovább!
Szunnyad gyökérben a virág.
Szárítsd szemed! Szárítsd szemed!
Hisz engem a menny késztetett,
hogy szétdaloljam szívemet.
Sírni kár.
Égre nézz! Fejed fölé!
Fehér, piros szirmok közé -
nézz fel. Épp most lengek én
gránátalma-ág hegyén.
Nézz rám! Ez az ezüst-tető
ember baját feledtető.
Sírni kár! Óh, sírni kár!
Majd virágot ád a másik nyár.
Isten veled! Elröppenek.
A menny kékjébe széledek.
Isten veled! 

Vers - vasárnapra

REMÉNYIK SÁNDOR: A MENEKÜLŐ

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

Kolozsvár, 1916 szeptember

2014. február 22., szombat

Kik voltak a trubadúrok?

A trubadúrok az eszményi udvari szerelmet és a lovagi erényeket megéneklő költők. Költeményeikben az,,égi" és ,,földi" szerelem kettősségéről, a szerelem hatalmáról énekeltek...

  XI. század vége -  ekkor tűntek fel az első trubadúrok.
A trubadúrok Nyugat-Európai nemes dalnokok a XI- XIII. században. Olyan költők, aki ellentétben a fizetésért éneklő dalosokkal, a zsonglőrökkel, a költészetet csupán kedvtelésből művelték. Költeményeket találtak fel és azokhoz zenét írtak. Némely trubadúrnak zsonglőrök is álltak szolgálatában vagy maga a trubadúr is zsonglőr volt, mert rászorult arra, hogy szerzeményeit értékesítse. Legtöbbjük az alsóbb nemességhez vagy lovagokhoz tartozott, és a hercegek és nagy urak jóvoltából éldegéltek, akik maguk is művelték a költészetet.
A keresztes háborúkban edződött vagy az oda készülő lovagok a hűséget, mint nemesi erényt nemcsak hitükben, hanem érzéseikben is megélni kívánták.

A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni ,,égi" és ,,földi" szerelem kettőssége, ami a középkori gondolkodásmód lényegéből következően szorosan összefüggött a szellemi és anyagi szféra határozott megkülönböztetésével, s az előbbi elsőbbségével az utóbbival szemben. Ilyképpen a trubadúrok szerelemkoncepciójában és szerelemábrázolásában is elsőbbséget kaptak a szerelem érzelmi, lelki és szellemi összetevői a testi vonatkozások ellenében.

A trubadúrköltészet központja a mai Franciaország déli része volt, nyelve a latinhoz nagyon hasonló okszitán (ez magyarázza széles körű elterjedését), verselése igen kifinomult, versmértéke bonyolult, dallama szenvedélyes, általában vonós hangszer is játsza és egyidejűleg ki is díszíti a melódiát.


A szerelmi meghódolást a trubadúrok olyképpen tudták ,,tovább fokozni", hogy a szerelem és a szeretett hölgy ,,szolgájának", sőt ,,rabjának" nyilvánították magukat .



Ismertebb trubadúrok:

Guilhem de Peitieus (IX. Vilmos aquitániai herceg): az első ismert trubadúr, akinek szerelmi énekeiben találkozhatunk platonikus mozzanatokkal.

Peire Vidal: provencei trubadúr, Toulouse-ban a XII. sz. második felében született, meghalt 1215-ben. Sokat bolyongott Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban és Aragóniában. 1190-ben Ciprus szigetére kísérte Oroszlánszívű Richárd angol királyt. Péter aragóniai királynak és trubadúrnak udvarából 1198-ban Magyarországra kísérte Péter nővérét, Kostanciát, Imre király menyasszonyát.

Gaucelm Faidit: Uzercheban, Limousinban született. Neje kíséretében mint színész és zsonglőr hányatott életet élt és sokat járt-kelt mindenüvé, míg végre Montferrat márki és Oroszlánszívű Richárd kegyeikbe fogadták. Az utóbbival Palesztinába ment és 1199-ben bekövetkezett halálára igen szép stanzákat (nyolc sorból álló vers, melyben az első hat sor keresztrímes, az utolsó kettő páros) költött. Utoljára Azoult Raymond udvarában tartózkodott. Állítólag itt is halt meg 1240 táján. Több mint hatvan dala jutott reánk.



/forrás:hős dalnokok,szerelmes lovagok
Cimbora

Horoszkóp - 2014. a Ló éve

Az asztrológia az emberiség egyik legősibb tudománya. Minden napjainkig megismert ősi civilizációban fontos szerepe volt, és napjainkban is sokan művelik. Az asztrológia görög eredetű szó, jelentése „csillagtudomány”. Abból a sok generáció alatti megfigyelésből indul ki, hogy összefüggés van az égitestek kölcsönös helyzete és az emberek jelleme, életük sorsdöntő eseményei között, és ez nemcsak az egyénekre vonatkoztatva igaz, hanem a társadalomban végbemenő történések között is. A nyugati kultúrában a közel-keleti asztrológia terjedt el, míg a Távol-Keleten ettől lényegesen különböző, de egymás közt hasonlóságot mutató rendszerek alakultak ki, melyeket összefoglalóan kínai asztrológiának neveznek.

A horoszkóp eredetét keresve több ezer évet kellene visszautazni a történelemben, bár egyes kutatások szerint több mint tízezer évvel korábbról is találhatunk nyomokat, melyek a horoszkóp ősi formáira utalnak.
Alexander Marschack, ausztrál történelemtudós állítása szerint a paleolit korban keletkeztek azok a faragott rénszarvas csontok, melyek egy közel-keleti ásatás során kerültek elő. A csontokon olyan rajzok voltak kivehetők, melyek egyértelműen a hold ciklikus változásait ábrázolták. Természetesen nem horoszkóp volt még ez, de mindenféleképpen annak ősének tekinthető. A leletek több mint 25000 évesek! Az emberek, más támpont híján az égbolt csillagaihoz viszonyítva határozták meg a természet ciklusait.

I.e. 4000 évvel a sumérok, a lépcsős szerkezetű piramisaikat az éjszakai égbolt megfigyelésére használták.
Ez a kiváltság akkoriban a papok előjoga volt. Egyébként nagy általánosságban is elmondható, ami a világ más asztrológiával foglalkozó civilizációira is érvényes volt, hogy a csillagok fürkészése, azok jeleinek értelmezése és a horoszkóp készítése, mindig a hatalom képviselőihez, az uralkodóhoz közel álló papok, tudósok kiváltsága volt.
A sumérok igen kifinomult asztrológiai tudással rendelkeztek, amit számos fennmaradt emlék is bizonyít. Találtak olyan sumér ékírásos agyag- és kőtáblákat, melyekből kiderül, hogy gyakori elfoglaltsága volt a papoknak a horoszkóp-készítés.

Az idő túllépett a sumérokon, mikor az akkádok i.e. 2350-ben meghódították a Sumér birodalmat.
A felbecsülhetetlen értékű asztrológiai feljegyzéseket saját nyelvükre fordították le. Az akkádok Nap, Hold és Vénusz imádók voltak, de a többi planétát is figyelembe vették a Szaturnusszal bezárólag. Már az akkádok is képesek voltak számításaikkal pontosan előre jelezni a nap- és holdfogyatkozásokat.

I.e. 2000-re a Sumér birodalom helyén Babilóniát találjuk. A babiloni asztrológusok a zodiákus és a pontos asztronómiai számítások bevezetésével továbbfejlesztették az asztrológiát és a horoszkop-készítést. I.e. 600 körül Babilóniából Egyiptomba és Görögországba is eljut az asztrológia tudománya. A hosszú évszázadok, sőt évezredek számtalan megfigyeléséből nyert tapasztalat lassan kialakította a még korántsem tökéletes, de a mai asztrológiához nagyon hasonló formáját.

I.e. 540-re született meg az az elmélet, amely az ekliptikát 12 egyenlő 30 fokos részre osztotta fel.
Néhány ezer évvel ezelőtt az ókori görögök voltak az elsők, akik több emberöltőn keresztüli megfigyelések alapján, illetve, az ősök üzenetit tanulmányozva rájöttek, hogy a nap és a bolygók állása befolyással van minden ember életére és persze ezen belül az egyénére is, és a jövőjükkel kapcsolatban is válaszokat kaphatnak a bolygók állása alapján. A görögökön kívül, tőlük teljesen függetlenül más civilizációk is ugyan erre a megállapításra jutottak, például az aztékok, toltékok, egyiptomiak, maják, indiaiak, kínaiak, stb.

A kínaiak később kezdtek el a horoszkópkészítéssel foglalkozni, de ők voltak az elsők, akik felfedezték, hogy miként befolyásolja a nap helyzete az évszakok váltakozását. Így a mezőgazdaságban is tudatosan tudták használni az asztrológiát.

I.e. 500 körül Platón foglalkozott asztrológiával és nagy szerepe volt abban, hogy az asztrológia tudomány népszérűsödjön, és szélesebb körben megismerhetővé váljanak az addig elért vívmányai, eredményei. Tulajdonképpen a görögöknek köszönhető, hogy a horoszkóp személyre szabott lett. Az asztrológia Görögországban fejlődött olyan szintre, amit ma, mi is ismerünk. Eleinte horoszkópot uralkodók készíttettek önmaguk, családjuk és persze országuk részére. Később aztán az asztrológusok nagyobb népszerűségnek örvendtek, és felkeresték őket nemesek, katonák és kereskedők, akik hajóikkal és karavánjaikkal terjesztették el a görög típusú horoszkópot. A kereskedelem fejlődésének köszönhetően, ezekben az időkben alakulnak ki a Földközi tenger szerte népszerű görög, és egyiptomi jósdák is.

I.e. 300 környékén volt újabb nagy virágkora az asztrológiának Egyiptomban, mely hatást csak fokozott az Alexandriában működő és később tűzvész martalékává vált világhírű könyvtár, ahol nagy számban fordultak elő asztrológiával, és horoszkópkészítéssel foglalkozó könyvek.

Néhány száz évvel később, i.sz. 350 körül, a keresztény egyház megjelenésével és elterjedésével háttérbe szorult a horoszkóp-készítés. Az asztrológiát csak titkos kereteken belül lehetett végezni, hiszen a Pápa ördögi praktikának minősítette az asztrológiával való foglalatoskodást, és kevesen akarták a horoszkóp miatt a máglyán való pörkölődést, karóba-húzást, vagy egyéb más lassú kínhalált kipróbálni.

Az kétségtelen tény, hogy az emberiség történelmében, a horoszkóp jelenünkben éli legnagyobb virágkorát.
Szinte megszámlálhatatlan formában létezik: napi horoszkóp, heti horoszkóp, havi horoszkóp, szerelmi horoszkóp, üzleti horoszkóp, kínai horoszkóp, kelta horoszkóp, maja horoszkóp, indiai horoszkóp, baba horoszkóp, utazási horoszkóp, vércsoport horoszkóp és még számos más fajta, amit felsorolni is képtelenség
./Forrás: Horoszkóp/

2014. február 4 - én reggel 6:05-kor energetikailag is végérvényesen átléptünk  egy új időminőségbe és megkezdődött  a Kínai Asztrológia által Jang Fa - Ló  éve.

"Minden év hoz lehetőségeket mindenkinek, de a Ló évében különösen sok változás történhet az életünkben, ha kellően tudatosak leszünk"./Bien.hu/

2014. február 21., péntek

Gulácsy festészete

  "Spirituális" művészet mestere, eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő - Gulácsy Lajos.
(Budapest, 1882. október 12. – Budapest, 1932. február 21.) 

"Angyali lélek egy szatír testében..." - mondta róla barátja, Juhász Gyula.

Nem sorolható meghatározott stílusirányhoz, de megegyezett a múltba vágyó angol festőkkel abban, hogy ő is a múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. A budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt. Megjárta Párizst is, de jobban szeretett Itáliába barangolni, a középkori hangulatot árasztó városkákban visszaálmodta magát a rég elmúlt századokba.





"Biedermeyer mulatságok"-nak nevezett képeit a rokokó, főleg Watteau művészete ihlette. Saját teremtménye a képein megörökített mesevilág: Na' Conxypan meseországa.





Álomváros

2014. február 20., csütörtök

Idegenvezetői Világnap 2014.



2014. február 20-23 között kerül megrendezésre fővárosunkban az Idegenvezetői Világnap. 

1985 óta világszerte sok országban ünneplik, egyes európai fővárosokban egy hétig tartó ünnepsorozat bontakozott ki belőle. Magyarországon 2014-ben február 20. és 23. között rendezik meg.
 

1844. február 20.-án született Munkácsy Mihály

Eredeti nevén: Lieb Mihály A magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Mese sincs mesésebb, mint a mi Munkácsynk históriája. A vézna kis asztalos inasé, aki elindult mezítláb, egyedül, hogy meghódítsa a világot és ezt meg is cselekedte. Nem bírt vele semmi nyomorúság; pedig hányszor állta útját ezerféle akadály! Nem telt belé hét esztendő, minden tündér engedelmesen melléje szegődött és hordtak az ölébe dicsőséget, kincset...





Munkácsy néven világhírűvé vált Lieb Mihály sikerei közepette, a fényes franciai palotákban is csak a magyar Miska maradt.

Nem csak kiváló festő, hanem a kor legnagyobb „szociológusa” is volt, aki egyaránt ismerte az európai- és a magyar társadalom falusi és városi közösségeit. És mert ismerte, meg is tudta festeni.

2014. február 19., szerda

A Nap

A földi élet fenntartása szempontjából legfontosabb égitest a Nap. Földünk felületén és légkörében minden energia, így a hő, a mozgás, a változások, fejlődések közvetlenül vagy közvetve a Nap sugárzásából származnak. Elraktározott napenergia a szén, a kőolaj, a földgáz is, hiszen azokat a növényeket, állatokat, amelyekből keletkeztek, a napsugárzás éltette valamikor.



Nap a Földtől nagyon messze: 150 millió km-re van. Ezt a távolságot a másodpercenként 300 000 km-t haladó fény is 8 perc alatt teszi meg. A távolságot mértékegységként is használják a Naprendszerben: 150 millió km = 1 csillagászati egység (CsE).
A Nap háromféle mozgást végez. A Földdel megegyező irányban forog a tengelye körül. Forgásának időtartama 4 hét. Másik mozgása a Naprendszer tömegközéppontja körüli, harmadik a Tejútrendszer tömegközéppontja körüli keringés. Utóbbit a Nap – ellipszis alakú pályáján – 200 km/s sebességgel 250 millió esztendő alatt teszi meg.

A régmúlt időkben az ember istenként imádta a Napot, a hő és a fény majdnem egyetlen forrását.
Ha az évezredekkel ezelőtt létrehozott építményekre gondolunk, mai napig megmaradt titokzatos épületek jutnak eszünkbe:    Egyiptom nagy piramisai, Nyugat-Európában a kőkorszak magányos kőkörei és a maja civilizáció romja. Miért fektettek ezek a közösségek olyan sok munkát maradandó művel alkotásába? Valójában nem tudjuk a választ, de a napmegfigyelések szükségessége bizonyára nagy szerepet játszott
az építmények tervezésében.

"A Napkultusz, a Napisten

A Nap tisztelete ősidőktől fogva a legősibb vallási nézetek közé tartozott, a Napot istenként tisztelték és a Napkultusz a Föld minden táján elterjedt, egyes országokban pedig meghatározó vallásként működött. Az, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, egyfajta szimbólum volt arra, hogy az élet folyamatos és végtelen, így minden kultúrába beépült az e jelképet fizikailag hordozó Nap. Az ünnepek gyakran a téli napfordulóhoz kapcsolódtak, amikortól már az éjszakák megrövidülnek, a nappalok pedig hosszabbak lesznek. A napkultusz az i. e. 4–3. évezredben jelent meg erőteljesebben a mezopotámiai: sumer, Utu: akkád, Samas és a Babilóniai-asszír vallásban, valamint Egyiptomban, saját napistenségekkel.

Egyiptomi Napkultusz

Egyiptomban az 5–6. dinasztiák idején Ré napisten kultusza került előtérbe. Ehnaton fáraó maga volt a Napisten.. A régi egyiptomiak szerint a Nap minden reggel megszületik a tengerből, hogy elűzze a sötétséget, hogy az éjszaka rabsága után új tevékenységre sarkalljon. Ré az ókori Egyiptomi napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene. Története során több más istennel is egybeolvadt, köztük Hórusszal, Atummal és Ámonnal. Hatásköre kiterjedt az égre, a földre és az alvilágra is, több teremtésmítoszban is fontos szerepet tölt be, és a király isteni atyjának is tekintették.

 A Napot számos ókori civilizáció természetfeletti jelenségnek tekintette és - Istenként tisztelte – Egyiptomban például főistenként: Amon, Aton – tisztelték. Ré tulajdonképpen az állam hivatalos istenévé vált, az ekkori királyi temetkezések elengedhetetlen kellékei, a naptemplomok talán a héliopoliszi nagy templom mintájára készültek. Réhez számos mítosz fűződik. Az egyik szerint az ő könnyeiből lettek az emberek, az 'ember' és a 'könny' szavak az egyiptomi nyelvben hasonlítanak. A napkorongot magát Ré fizikai megtestesülésének, máskor a szemének tartották, de „Ré szeme” több vad természetű, szoláris jellegű istennő megtestesülése lehetett. Kultuszközpontja Héliopoliszban volt, ahol alakja egybeolvadt a helyi napistennel, Atummal. Mivel Atum az Enneád első istene és a világ teremtője volt, Rét is annak tekintették. Később Hórusszal is egybeolvadt, ennek az alaknak a neve Ré-Harahti, („Ré, a Két Horizont Hórusza”). Heper napisten kultuszát szintén magábaolvasztotta, a szkarabeusz alakban ábrázolt isten innentől Ré egyik megjelenési formája, neve („keletkező”) miatt a hajnali napé. Ugyanígy Atum, akinek neve a befejezést jelentő szóval áll kapcsolatban, a lenyugvó nap jelképe lett, és idős emberként ábrázolták.


Görög Napkultusz
Hellaszban, az ókori Görög civilizáció pedig Héliosz napistent korán azonosították a művészetek, a jóslás és gyógyítás istenével, majd később egyre inkább Apollónnal, az egyik főistennel. Héliosz a mindent látó fényes Nap istene a görög mitológiában. Hüperión és Theia titánok gyermeke, Szeléné és Éósz bátyja. Felesége Perszéisz, gyermekei Kirké, Aiétész és Perszész az ő fia Hürminétől, Augeiasz is. Kedvesei közé tartozik Rhodosz nimfa, a Héliaszok közül a fiúk anyja Klümené, a héliasz lányok anyja Leukothoé, Klütia és Neaira az utóbbitól született lányai: Phaethusza és Lampetié legeltetik hófehér teheneit Trinakria szigetén. Héliosz minden reggel útra kel Keletre nővére, Éósz a ("Hajnal") nyomán, tüzes szekerét szárnyas paripák röpítik az égbolton, ezen az úton Hémera kíséri végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égő”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Estére elérkezik az óceánhoz, itt Heszpera jelenti be a szerencsés megérkezést, majd lovait megfüröszti, ő maga pedig pihenőre tér aranyos palotájában. Több mítosz fűződik mindent látásához. Ő vette észre Arész és Aphrodité szerelmét, s figyelmeztette Héphaisztoszt. Egyedül ő tudta megmondani Démétérnek ki rabolta el a lányát, Perszephonét. Csak Héraklész szállt szembe vele: nyilával le akarta lőni, mert elviselhetetlen meleget árasztott. Héliosz nem haragudott meg rá, hanem aranyserleggel ajándékozta meg, hogy abban keljen át az óceánon.A késő ókorban több misztériumvallás központja a minden nap meghaló és újjászülető Nap lett. Mithrász, Elagabalus istene, vagy az Aurelianus által tisztelt Sol-Héliosz. Ugyanakkor ugyanezen civilizációk behatóan tanulmányozták a Napot, és a többi égitestet, amelyre mezőgazdasági előrejelzési, vagy hajózási, navigációs ismeretek fejlesztése miatt volt szükség. Ezen megfigyelések első – mai értelemben vett – tudományos eredményét a milétoszi Thalész, matematikus nevéhez köti a tudománytörténet az i. e. 7. századból: a görög tudós megfigyelései alapján kimondta, hogy a Holdat a Nap világítja meg, ezzel saját fénnyel rendelkező és nem rendelkező égitestekre osztályozta az égi objektumokat, a Napot pedig az előbbi csoportba sorolta be. Nagyjából fél évszázaddal később Püthagorasz vetette fel a Hold fázisváltozásainak megfigyeléséből, hogy a Föld, a Hold és a Nap gömbölyű. Ezt a tételt az i. e. 3. században nem kisebb gondolkodó igazolta, mint Arisztotelész, amelyet kiegészített azzal a nap- és holdfogyatkozások megfigyeléséből levezetett felismeréssel, hogy a Föld–Hold és Föld–Nap távolságok különbözőek és a Nap messzebb van, mint a Hold. Ezeket a tanokat általában szabadon terjeszthették a görög bölcsek, ám a tudománytörténetet végigkísérték a vallási üldöztetések, akadályozva a felfedezések terjedését. Anaxagorasz görög filozófus volt az első az i. e. 5. században , aki természettudományos magyarázatáért – szerinte a Nap egy izzó kőgömb volt, amely nagyobb a Peloponnészoszi-félszigetnél – vallási üldöztetésben részesült. Szokatlan elképzelését istenkáromlásnak minősítették, őt magát börtönbe vetették, a halálos ítéletét csak Periklész közbenjárására nem hajtották végre. A Görög filozófusokat követően nem a Nap mibenlétét, hanem inkább látszólagos égi mozgását fürkészték a tudósok.


Római Napkultusz

A Rómaiak az ókorban a görögök hasonlóan imádták és tisztelték a napot: A görög napisten: Héliosz, a római napisten: Sol volt. A Napkultusz "államosítását" a római császárok kezdték meg. A Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezték. A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel Constantinus áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre, beolvasztva a pogány szimbólumokat, a jeles napokat és szertartásokat a keresztény hagyományba. Karácsony ünnepe ugyanis csak 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta. Jézus születésnapjának meghatározása sem volt kis feladat ebben a korban, ugyanis többféle dátum létezett. A választás valószínűleg azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház ellensúlyozni a Napisten kultuszt... Az ókori Róma napkutatása a Julius Caesar naptárreformjához alapjául szolgáló megfigyelésekben, az év hosszának pontos megfigyelésében merült ki. A következő tudományos idényű megfigyeléssorozat a arab tudósok nevéhez fűződik. A vallási alapokon, a Nap járásához kötött napi imák időpontjának pontos meghatározásán nyugvó megfigyelések közül kiemelhető Albategnius excentricitás-változásra vonatkozó felfedezése, vagy Ibn Junus több mint 10 000, tudományos igényű nappozíció meghatározása. Mindezek, bár a Nap volt a közvetlen megfigyelési célpont, mégis inkább a Föld keringésére szolgáltattak adatokat, igaz, a megfigyelők az uralkodó geocentrikus világkép miatt úgy tudták, a Nap Föld körüli keringését figyelik meg.

A Középkori Napkultusz

A következő Nappal kapcsolatos felfedezést a reneszánsz Európa jegyzi a tudománytörténetben: a többi bolygó megfigyelése alapján a tudósok a Föld helyett a Napot kezdték központi égitestként kezelni kimondva, hogy a Föld – és a többi bolygó – kering a Nap körül, nem pedig fordítva. A heliocentrikus világkép első megjelenése még az ókori görög kultúrából származik, Arisztarkhosz Kr. előtt 300 évvel vetette fel a Naprendszer létét, ám ezek a tanok még feledésbe merültek. A Nap szerepére vonatkozó új elméletet a bolygók égi mozgásának magyarázatára vezette be Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász. A kopernikuszi fordulat néven is említett felfedezés a kozmológia legnagyobb hatású tudományos elmélete volt, amelyet a távcső felfedezése után, az eszköz használatával végzett megfigyelések támasztottak alá. Míg Egyiptomban bárkán járta égi útját a Nap, addig az észak-európai germánok hite szerint szekérrel járt, ahogy a nép is. A naptiszteletre a napszekerek, amilyen például a trundholmi napkocsi mellett a hét napjainak máig használatos pogány, germán. Így a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol "sunday"-hangalakban, vagy a német "Sonntag" szóban."

 /forrás: Déli Magyar Krónika, Nap,Napisten..Francesco Solimeno/

A heliocentrikus világkép megalkotója


A csillagászat (asztronómia) története az emberiség történetének legrégibb korszakaiba nyúlik vissza. A kínaiak, egyiptomiak megfigyeléseken alapuló, fontos ismeretekre tettek szert, míg a görögök inkább elméleti úton próbáltak közelíteni az égi jelenségekhez. Az alexandriai Claudius Ptolemaios (Kr.u.kb.100-160) volt az egyik legjelentősebb ókori csillagász. Nagy műve, az „Almagest” évszázadokra meghatározta a csillagászati nézeteket. Tanítása szerint a Föld a bolygórendszer központja, körötte keringenek a Nap, a Hold és a bolygók. Ez a nézet a keresztény egyházi tanokkal is jól megfért, hiszen az Isten alkotta Földet és az embereket helyezte a világmindenség középpontjába, amelyen az egész világegyetem nyugszik. Mivel a bolygók mozgása ebből a nézőpontból szabálytalannak tűnik, Ptolemaios excentrikus körök és epiciklusok egész rendszerét dolgozta ki magyarázatként.
Ptolemaios nézetei egészen a XVI. század közepéig megingathatatlannak tuntek. Ekkor egy lengyel csillagász, Nikolaus Kopernikus (1473-1543) meroben újnak tuno tervekkel állt elo, amelyek azonban már az ókori szamoszi Aristarkhos (Kr.e. 310 – Kr.e. 230) tanításaiban fellelhetoek voltak: ezek szerint a Nap és az állócsillagok mozdulatlanok, a Föld a Nap körül kering és a saját tengelye körül forog. 


 Kopernikus volt az, aki Ptolemaios tanainak hosszas tanulmányozása után úgy vélte, hogy ezek alapján nem lehet pontosan prognosztizálni a bolygók mozgását, s rájött, hogy új nézőpontot kell keresni a vizsgálódáshoz. Megismerkedve Aristarkhos feltevéseivel, (valamint támaszkodva az új felismerésre, miszerint a Föld nem lapos, hanem gömbölyű) úgy vélte, hogy az ókori tudós jó nyomon járt: a heliocentrikus (Nap-középpontú) világkép választ ad minden kérdésre. Az állócsillagú égbolt forgását a Föld saját tengelye körüli forgásából vezette le, s így sikerült kiszámolnia a bolygók pályáját, melyet kör alakúnak vélt

1473. február 19.-én született Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász.



Lengyel származású pap, csillagász és matematikus. Nevéhez fűződik a Nap-középpontú (heliocentrikus) világrendszer első részletes kidolgozása. Felismerte, hogy a Föld és a többi bolygó a Nap körül keringenek, a Föld egyedül a Hold pályájának középpontja. Világrendszerét részletes számításokkal próbálta alátámasztani, ezek azonban nem vezettek sikerre, mert ragaszkodott a körpályákhoz (a körpálya dogmája). Könyve, "Az égi szférák körforgásairól" az egyház tiltakozását váltotta ki, később tiltó listára is került.

Kopernikusz merész újító volt, előítélettől mentesen tanulmányozta a tudományos életbe rögzült dogmák jó részét, szakított az ember nézőpontjából legegyszerűbbnek látszó magyarázattal, miszerint minden a Föld körül forog. Elméletét a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának tekintik. A kopernikuszi felfogás megszabta a kor kutatási irányát azzal, hogy nem megoldotta, inkább felvetette az új matematikai, fizikai, módszertani és mindenekelőtt ideológiai problémákat.



network.hu

Gondolatai Európa-szerte élénk visszhangot váltottak ki. Kopernikusz nekilátott, hogy téziseire alapozva részletesen kidolgozza az egyes égitestek mozgásait. Bár az alapfeltevések tökéletesek voltak, Kopernikusz világképe majdnem olyan bonyolultra sikeredett, mint Ptolemaioszé. Kopernikusz is kénytelen volt epiciklusokat alkalmazni, 34 kör segítségével magyarázva az égitestek által befutott pályákat. Miért nem lett egyszerűbb a világ az ő elképzeléseivel, holott a valós állapotokra épített?

 A válasz egyértelműen az, hogy Kopernikusz nem bírt elszakadni a körpálya dogmájától, ő is csak e tökéletes formában mert gondolkodni. Holott az égitestek ellipszispályákon mozognak. Kopernikuszt élete végéig bántotta, hogy modellje nem ad világosabb, egyszerűbb megoldásokat az égbolt jelenségeire. Ezért halogatta főművének kiadását, amely végül 1543. május 24-én, halálának napján, frissen nyomtatva került a kezébe. Kopernikusz ekkor már nem volt teljesen eszméleténél, így nem tudhatta meg, hogy a könyv elejére az egyház rövid bevezetőt íratott úgy, mintha az ő tollából származna. Ebben az olvasható, hogy az egész írást csak fikciónak kell tekinteni, a valóságban nem ez a helyzet. A mű eredeti címe De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról). Kopernikusz III. Pál pápához szóló rövid ajánlással kezdi, kifejtve, hogy joga van feltételezni a Föld mozgását, s ha lesznek olyanok, akik a Bibliára hivatkozva megtámadják, azokat megveti.

1543. május 24-én halt meg Fromborkban.







    network.hu .

    2014. február 18., kedd

    Tájak Magyarországon

    Kis  hazánk számtalan lenyűgöző geológiai jelenséggel, izgalmas vidékkel és elragadó nevezetességekkel büszkélkedhet...

     

    Világörökség része Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja az aggteleki Baradla-barlang, a tudósok véleménye szerint egyike a Föld legnagyszerűbb földrajzi jelenségeinek.


    A somoskői vár északi oldalán található egy világhírű nevezetesség: egy bazaltzuhatag, ahol a hegy gyomrából kiömlő bazalt íves-oszlopos formában szilárdult meg. Ezen kívül a világon mindössze három helyen található még meg ez a fajta geológiai ritkaság. A bazalt kihűlése során öt-és hatszögletű karcsú oszlopok képződtek, amelyek helyenként a 9 m magasságot is elérik. 


    Kazár. Riolittufa 1.jpg
    Egyedülálló geológiai képződmény figyelhető meg Kazár közelében: a riolittufa földfelszíni megjelenése.
    Európában ezen kívül csak Törökországban, Kappadókiában tartanak számon hasonlót és a világon is alig több mint hat helyen. A riolittufa egy hektárnyi területen látható, felszíne növényzet nélküli, mélyen barázdált. A miocén vulkánosság során, feltehetően mintegy 20 millió évvel ezelőtt, a Mátra vulkáni kitöréseinek nyomán keletkezett. A fehér, könnyen málló talajfelszínt a víz eróziós munkája formálta, benne bonyolultan ágazó árkokat szabdalt, közöttük kúpokat, gerinceket hagyva.


     
    Hegyestű 

    A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp alakot mutató hegy északi felét az egykori kőbánya lefejtette, a visszamaradt, közel 50 m magas bányafal azonban felfedi számunkra az 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A látvány hazánkban egyedülálló, de európai viszonylatban is ritkaságszámba megy.





    Jókai szerelmei

     Különös szerelmi élet volt Jókai Móré...

    Három múzsa képe rajzolódik ki szemünk előtt, s e múzsák közül egyik nyolc esztendővel meghaladta Jókai korát, a másik viszont 54 évvel később jött a világra mint írónk.

    Jókainak, akárcsak kortársának, Madáchnak, igen akaratos, régi vágású magyar nagyasszony mamát adott az ég. Jókai azonban a félénk és gátlásos Madáchcsal ellentétben szembe mert fordulni az anyai önkénnyel. Madách Imre balul sikerült házasságát ma is sokan írják – részben – édesanyja, Majtényi Anna számlájára.  Az ifjú, rendkívül csinos és sármos Jókait azonban nem igazán édesanyja, mint inkább egy igen végzetes indok, kiszemeltjének korai halála tántorítja el céljától. Asztalos Etelka halálát évekig nem tudta kiheverni.

    1848 tavaszától azonban újabb szerelem ostromolja sebzett szívét. A márciusi ifjak népszerű alakja lett, kinek mellére március 15-én este, a Bánk bán díszelőadásán maga Laborfalvi Róza tűzi fel a nemzetiszín kokárdát. Hamarosan már karöltve látják őket sétálni Budán, a könnyű tavaszi estéken. Jókayné levegőt sem kap, mikor megtudja, hová „süllyedt“ egy szem fiacskája: egy romlott életű színésznővel mutatkozik, aki ráadásul nyolc évvel öregebb nála.

    A történet, bár meglepő, de happy enddel végződik. Laborfalvi Róza igen jó feleségnek és háziasszonynak bizonyul: pályafutását is feladja házasságáért. Alig telik el hát másfél év, s Jókayné lányának nevezi az egykor pokolba kívánt menyét.
    Hogy mégis keserédes e történet, az Petőfin múlott. Ő ugyanis soha nem tudott megbocsátani barátjának, Laborfalvi Móricnak, ahogy gúnyosan nevezte.


    Jókai Mór és Laborfalvi Róza



    Hogy milyen volt a régi korokban egy színésznő és egy író szerelme? Erről a legtöbbet Jókai Mór és Laborfalvi Róza mesélhetne, ha még közöttünk lennének. Így csak a ránk maradt írásokból tudjuk, hogy milyen is volt az ő kapcsolatuk. Az első nagy találkozás azon a bizonyos forrongó 1848-as március 15-i napon esett meg.  A forradalmak és szerelmek felhőtlen napjai hamar elmúltak, amikor kiderült, hogy Jókai házasodni készült. Általános rosszallással kellett szembenézni a párnak, hiszen Róza nemcsak hogy idősebb volt, de még színésznő is és egy gyereke is volt. Hiába volt azonban bármiféle gúny, rosszallás, intrika, még Petőfi részéről is, a házasság létrejött. A forradalom elbukása azonban még a szerelmeseket is próbára tette. Petőfi meghalt, anélkül hogy kibékült volna barátjával, Jókaira bujdosás várt, s ekkor derült ki igazán Rózáról, hogy nemcsak nagy szíve van, hanem eszes is. Menlevelet szerzett az osztrák hatóságoktól férjének, s így visszatérhetett családjához a földönfutó férfi.

    Jókai és Laborfalvi Róza házassága harminchat évig tartott. Nem minden zaj nélkül élték életüket, s itt elsősorban nem a családi vitákra kell gondolni. A lakásukat mindenféle zajongó madarakkal és nem ritkán karattyoló barátnőkkel osztották meg, így Jókainak nem sok nyugalom és pihenés jutott. Egyben azonban biztos lehetett, hogy jó ételekben soha nem fog hiányt szenvedni, hiszen nemcsak a színpadon érezte magát otthonosan a színésznő, de a konyhában is. /SuliNet/

    S hogy ki volt Jókai utolsó nagy szerelme? Ki volt Nagy Bella, akibe a nála ötvennégy évvel idősebb özvegy író beleszeretett?

    Az 1897. év egy tavaszi napján történt, hogy Jókai lakásába bekopogtatott egy fiatal leány. Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, ámde szülei szegények s nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni, ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná rája, vegye pártfogásába és nagy befolyásával segítse előre művészi tanulmányaiban. Jókai hátradőlt karosszékében és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Mikor befejezte a szavalást, Jókai fölkelt s homlokon csókolta a leányt, ettől fogva pedig nem szűnt meg figyelemmel kísérni fejlődése útját. Bejuttatta a Nemzeti Színházba ösztöndíjas növendéknek, majd mikor tanárai ott nem voltak meggyőződve a hivatottságáról, a Rákosi Szidi iskolájában szerzett neki tandíjmentes helyet. A vizsgálaton a kritika figyelme is Nagy Bella felé fordult. Az óbudai színházban és a Krisztinavárosi Nyári Színházban lépett fel ezután a fiatal művésznő, többnyire Jókai darabjaiban; Jókai ott volt a színházban minden föllépténél, maga hívta föl a lapok figyelmét a leányra, s ekkor már nyílt titokként beszélték, hogy az agg költő pártfogása nem közönséges érdeklődés megnyilvánulása, hanem mély és mindinkább elhatalmasodó vonzalom jele a leány iránt. E suttogó szóbeszéd dacára is nagy feltűnést keltett, mikor egy-két lap azt újságolta, hogy Jókai Mór feleségül óhajtja venni Nagy Bellát.  . A legkínosabban Jókai családját, Fesztyéket és Hegedűs Sándorékat érte a hír. Ezek rögtön cáfolatot is tettek közzé a lapokban és ezzel megindult a harc Jókai és a családja között. A beavatottak sokat beszéltek annak idején arról, hogy a család miképpen igyekezett előbb Jókait eltéríteni az elhatározásától, majd mint környékezte Nagy Bellát, a csábítónál csábítóbb ajánlatokkal, hogy mondjon le.
      Ám Jókaiban sokkal jobban meggyökeresedett már a szerelem, semhogy e közbenjárások eredményre vezettek volna. S mikor odáig éleződött ki a helyzet, hogy választania kellett családja vagy szerelme között, Jókai a szerelmét választotta: elszakad az eddigi családjától, s hogy véget vessen a további harcoknak, hirtelenében egy napon, 1899. szeptember 16-án diszpenzációt szerzett Matuska alpolgármesternél a házassági kihirdetés kötelezettsége alól, s ugyane napon a VI. kerületi Gyár utcai anyakönyvi hivatalban házassági frigyre is lépett Nagy Bellával, pár órával a polgári esketés után pedig elutazott ifjú nejével Szicíliába. 


      Mikor nászútjáról visszatért, új élet kezdődött Jókai számára..  Jókai egyre azon volt, hogy meggyőzze a világot, mily jól érzi magát új környezetében, s mily szerető gyöngédséggel ápolja őt új családja. És valóban megható volt az a törekvése, amellyel ifjú nejének utat igyekezett törni a társaságba. Ahova jött, csak neje dícséretét zengette, a műveltségét, a szeretetreméltó voltát, s ha volt keserűsége utolsó éveiben, az abból fakadt, hogy e törekvésében nagy elfogultságokra és nehézségekre bukkant unos-untalan. Voltak ez években mélyebben szántó keserűségei is: a Fesztyékkel való családi viszályokból eredtek ezek. Még élénken emlékezetében lehet mindenkinek az egyik ilyen kínos affér. Jókai minden évben halottak napján ellátogatott első neje, Laborfalvi Róza sírjához, s amióta másodszor megnősült, második neje is elkísérte e kegyeletes útra és Jókai koszorúja mellé odatette a sírra a magáét is. Feszty Árpádné, aki szintén ellátogatott a sírhoz, e koszorú láttára annyira felingerlődött, hogy a koszorú szalagját összetépte. Jókai mód nélkül felháborodott ezen, s bírói úton keresett elégtételt a kegyeletsértésért, ám ítéletre nem került sor, mert Fesztyné megkövette az ősz költőt, amiért túlidegességében megbántotta.
     
      Csaknem öt évig tartott Jókainak ez a második házassága. Ő maga mindig hirdette, mily boldog és megelégedett az élete neje oldalán, s nem győzött eleget írni meg beszélni szerelme mélységéről és neje erényeiről. Munkakedve is egyre nőtt. Írt egy Levente című színművet, melyet élete egyik főművének hirdetett, s melyet előadás végett a Nemzeti Színháznak adott oda, de amely eddig színre nem került. Írt azonkívül novellákat, alkalmi cikkeket és házassága minden évfordulóján egy-egy újabb költeményben énekelte meg boldogságát. Legutóbb a születése hetvenkilencedik évfordulójára írt költeményt, amely szintén a boldogságáról szólott. Ez volt az utolsó műve, mely nyomtatásban megjelent.

    /A világirodalom egyik legnagyobbjának, Goethének életében találjuk csak mását az alkonyesti szerelem ilyen naptüzének. /

      (Tolnai Világlapja, 1904)
    Sulinet
    Jókai Második házassága
    Irodalmi Jelen/Ónagy  Z./